XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. május 1., péntek

Május 1.



ApCsel 13,26-33               (Ezek most tanúskodnak mellette a nép előtt)
Testvérek! Ábrahám nemzetségének fiai és ti istenfélők! Ennek az üdvösségnek a híre nekünk szólt. De Jeruzsálem lakói és vezetői nem ismerték el, hanem ítéletükkel beteljesítették a próféták szavát, amelyet szombatonként mindig felolvasnak. Bár semmi halált érdemlő bűnt nem tudtak róla, mégis halálát kérték Pilátustól. Miután így minden beteljesedett, amit róla írtak, levették a keresztfáról és sírba tették. De Isten feltámasztotta a halálból, s ő több napon át megjelent azoknak, akik vele jöttek fel Galileából Jeruzsálembe. Ezek most tanúskodnak mellette a nép előtt. Így mi azt az ígéretet hirdetjük nektek, melyet az Isten az atyáknak tett, amint azt ő utódaiknak teljesítette, amikor feltámasztotta Jézust. Ez van a második zsoltárban megírva: Fiam vagy, ma nemzettelek.

Minden gyermekben van egy ősbizalom a szülei iránt, egy olyan erős hit, amit soha nem lehet, legalábbis egy ideig, nem lehet megrendíteni. Egy gyermek, aki felmászik a mászóka tetejére, és már csak akkor kiált, hogy apa kapj el, amikor már elrugaszkodott és a levegőben van, és ragyogó arccal, bizalommal teli mosollyal repül az édesapja felé. Szegény édesapja pedig azt sem tudja, hogyan rohanjon, hogy elkapja az ő gyermekét és az ne törje össze magát. Úgy gondolom, hogy talán kicsit hasonló a hit, egy ősbizalomnak kell lenni a szívünkben, amikor rábízzuk magunkat Istenre, aki persze, már számtalanszor bizonyította, hogy a nyomunkban van, és a kellő pillanatban elkap, mielőtt komolyabban megsérülnénk, vagy a vesztünkbe rohannánk. Ahogy egy gyermek sem marad örökre gyermek, úgy a keresztényeknek is folyton növekedni, erősödni kell a hitben és Isten iránti bizalomban, bölcsességben, szeretetben. Ez a fejlődés el kell, hogy vezessen minket arra a pontra, amikor már nagykorúak leszünk a keresztény életben, hitben. Ezen a ponton nem szabad megrekedni, talán sokaknak nem könnyű a keresztény nagykorúság, de ahogyan az üdvösség híre nekünk szól, pontosan úgy kell tanúskodnunk a megfeszített és feltámadt Jézus Krisztusról, a nép előtt, a kortársaink előtt, a családunk előtt, a barátaink előtt. Fontos, hogy mindig legyünk tudatában tanítványságunknak, és felelősségünknek. Akiket gyermekként kereszteltek nem emlékezhetnek rá, de természetesen attól még igaz, hogy minden megkereszteltnek hivatása, hogy tanúságtevő legyen, komoly hivatása, amit nem lehet félvállról venni, hogy hithirdető legyen, hogy misszionárius legyen. Nem kell ahhoz távoli tájakra utaznunk, hogy ezt a hivatásunkat betöltsük, helyben, a közvetlen életterünkben találunk magunknak feladatot bőségesen. Éljük meg ezt a küldetésünket, töltsük be ezt a szép hivatásunkat!
Feladat a mai napra: Tudatosítom magamban keresztény küldetésemet. Feltérképezem a lakóhelyemen, hogy kihez vihetem el az evangélium üzenetét, és betöltöm hivatásom.