ApCsel 13,44-52 (Ezt a parancsot adta nekünk az Úr: A pogányok világosságává tettelek)
A
következő szombaton csaknem az egész város összegyűlt, hogy hallja az Isten
szavát. Amikor a zsidók meglátták a nagy tömeget, irigység fogta el őket, s
rágalmakat szórva próbálták Pál szavait meghazudtolni. De Pál és Barnabás
bátran megfeleltek nekik: „Először nektek kellett volna hirdetnünk az Isten
szavát. De mert visszautasítottátok és méltatlannak ítéltétek magatokat az örök
életre, most a pogányokhoz fordulunk. Ezt a parancsot adta nekünk az Úr: A
pogányok világosságává tettelek, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső
határáig.” Amikor a pogányok ezt meghallották, örültek, és magasztalták az
Isten szavát, s hittek is mind, akik az örök életre voltak rendelve. Elterjedt
az Úr szava az egész környéken. A zsidók azonban felbujtották az előkelő vallásos
asszonyokat meg a város tekintélyesebb férfijait, és üldözést szítva Pál és
Barnabás ellen, elűzték őket a vidékről. Ők lerázták - ellenük bizonyságul -
lábukról a port, és Ikóniumba mentek. A tanítványokat eltöltötte az öröm és a
Szentlélek.
Nagyon sok
ember akár egy életen keresztül arra vár, arra vágyakozik, hogy ugyan,
történjen végre valami vele, legyen vége az unalmas és végeláthatatlan
hétköznapoknak. Ha, tudnák abban a keserű és fájdalmas várakozásban, hogy Isten
milyen izgalmas és kalandokkal teli életet akar neki és persze mindenkinek
adni, akkor, mindent maguk mögött hagyva rohannának Isten szerető ölelésébe.
Ma, Európában hány olyan ember él, aki reményvesztett, céltalan és végtelenül
megkeseredett, függetlenül attól, hogy szegénységben, vagy gazdaságban él. Ki
lesz az, aki Isten küldötteként elmegy hozzájuk, megszólítja őket, letörli
arcukról a könnyet, szomorúságukat örömre, reménytelenségüket pedig reménnyé
változtatja? Ma, amikor kevés a pap, fogynak a szerzetesrendek, és valljuk be, a
templomok padjaiban sem fedezhető fel sehol az a nagy tolongás. Ezt olvastuk a
mai olvasmányban: „Ezt a parancsot adta nekünk az Úr: A pogányok
világosságává tettelek, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig.” Ez az ígéret érvényes ma is, és szól
mindnyájunknak. Ki az közülünk, aki mindenét hátrahagyva, magát teljesen
Istenre bízva el mer indulni, neki mer vágni az ismeretlennek, a világ
legnagyobb és legszebb kalandjára vállalkozik? Természetesen Isten nem hív
mindenkit ilyen nagy útra, ilyen nagy vállalkozásra. Hiszen, valakinek itthon
is kell maradnia. De, arra biztosan hív, hogy legyél az Ő munkatársa, keresd
meg azt a helyet, azt a szolgálatot, amiben Te a legtöbbet és a legjobbat tudod
magadból adni. Merjünk felállni a kényelmes elszigeteltségünkből, nyissuk
szélesre az otthonunk kapuit, vállaljuk a szolgálattal járó kényelmetlenséget,
mert Isten téged is méltónak talált a szolgálatra! Válaszolj erre a meghívásra,
indulj el a világ legnagyobb kalandjára, mert ha egyszer az Úrral kalandba kezdtél,
lesz miért élned.
Feladat a mai napra: Megkeresem a közvetlen környezetemben azt vagy azokat, akiknek a
szolgálatára lehetek, és tettel és szóval is hirdetem Isten igéjét.