XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. május 17., vasárnap

Május 17.



ApCsel 1, 1-11; Ef 1, 17-23; Mk 16, 15-20
Az első könyvben, Teofil, szóltam mindarról, amit Jézus tett és tanított kezdettől fogva addig a napig, amelyen felvétetett, miután a Szentlélek által parancsot adott apostolainak, akiket kiválasztott. Kínszenvedése után élve megmutatta magát nekik, számos csalhatatlan jellel bizonyította be számukra, hogy él, és negyven napon át megjelenve Isten országáról beszélt nekik. Amikor együtt étkezett velük, meghagyta nekik, hogy ne távozzanak el Jeruzsálemből, hanem várjanak az Atya ígéretére: ,,Azt hallottátok tőlem, hogy János csak vízzel keresztelt, ti azonban néhány nap múlva Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni.” Erre az egybegyűltek megkérdezték tőle: „Uram, talán most állítod helyre Izrael országát?” Ő azonban azt mondta nekik: „Nem a ti dolgotok, hogy ismerjétek az időket és a korszakokat, amelyeket az Atya saját tetszése szerint határozott meg. A Szentlélek eljövetele pedig erővel tölt majd el benneteket, hogy tanúságot tegyetek rólam Jeruzsálemben és egész Júdeában, Szamariában, egészen a föld határáig.” Miután ezeket mondta, a szemük láttára felemelkedett, és felhő takarta el a szemük elől. S miközben nézték őt, amint az égbe ment, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában. Így szóltak: „Galileai férfiak, miért álltok és néztek az égre? Ez a Jézus, aki felvétetett mellőletek, úgy jön el ismét, ahogy az égbe felmenni láttátok.”

„Az Úr Jézus, miután ezeket elmondta nekik, felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján.” (MK 16,19) Urunk Jézus mennybemenetele, amelyet a mai vasárnapon ünnepel az Egyház, azt jelenti, hogy embersége részesedik Isten hatalmában és tekintélyében. Jézus Krisztus az Úr: övé minden hatalom a mennyben és a földön. Ő „fölötte áll minden fejedelemségnek, hatalomnak, erősségnek és uralomnak”, mert az Atya „mindent lába alá vetett”. Mint Úr Krisztus, feje is az Egyháznak, mely az ő Teste. „Őt magát pedig az egész Egyház fejévé tette: ez az ő teste, és teljessége annak, aki mindent mindenben betölt.”(Ef 1,20-22). A mennybe fölemelkedett és megdicsőült Krisztus, mivel küldetését így teljesíti be teljesen, Egyházában itt marad a földön. Nem olyan látható módon, mint a földi életében, hanem elrejtve az emberek szeme elől. „Egy felhő elfedte úgy, hogy tovább már nem láthatták”. Krisztus az Egyházban él és cselekszik különleges módon, a szentségek által. Krisztus így marad velünk, és azt kívánja, hogy láthatóvá váljon rajtunk keresztül: „Tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig.” (ApCsel 1,8). Századokon át sok ilyen tanú volt, kezdve Jeruzsálemben Péter apostollal, aki Pünkösdkor a Szentlélekkel eltelve bátran hirdette a feltámadt Krisztust, István diakónussal, az első vértanúval, folytatva egész Júdeában és Szamariában a többi apostollal, tanítványokkal, sok-sok szenteken keresztül egészen napjainkig.
Isten elküldte a Szentlelket, és elküldi nekünk is, hogy mi is Jézus tanúi legyünk. Kérjük a Szentlélek kegyelmét, hogy Krisztus tanúiként tudjunk élni, életünk Róla szóljon.
Feladat a mai napra: Arról elmélkedek, Krisztusnak mely tulajdonságát fejezi ki számomra legjobban egy kedves szentem élete. Eszerint próbálok élni ezen a héten.