1Sám 1,1-2.9-20 (a szívemet öntöttem ki az Úr előtt)
Hannának
nem volt gyermeke. ... Hanna fölállt és az Úr elé járult. Éli, a pap, egy
széken ült az Úr szentélyének egyik kapufélfájánál. (Hanna) elkeseredettségében
az Úrhoz könyörgött, és nagyon sírt. Fogadalmat tett, és így szólt: „Seregek
Ura, ha tekintetbe veszed szolgálód nyomorúságát és megemlékezel rólam, ha nem
feledkezel meg szolgálódról, hanem megajándékozol egy fiúval, akkor az Úrnak
szentelem, olló ne érje fejét.” Így imádkozott az Úr előtt. Éli közben figyelte
a száját. Hanna ugyanis csöndben imádkozott, csak ajkai mozogtak, hangja nem
hallatszott. Emiatt Éli részegnek vélte, ezért így szólt hozzá Éli: „Meddig
akarsz még itt maradni ilyen részegen? Igyekezz kijózanodni!” De Hanna ezt
válaszolta: „Nem, uram! Szerencsétlen asszony vagyok, sem bort, sem mámorító
italt nem ittam, csak a szívemet öntöttem ki az Úr előtt. Ne tartsd szolgálódat
semmirekellőnek! Mert nagy bánatomban és szomorúságomban imádkoztam ilyen
sokáig.” Éli így felelt rá: „Menj békével! Izrael Istene teljesíti kérésedet,
amelyet elé terjesztettél.” Aztán az asszony elment útjára, evett, és az arca
nem volt többé olyan, mint azelőtt. Másnap ... leborultak az Úr előtt. Aztán
hazatértek Rámába. Elkana együtt volt feleségével Hannával, és az Úr
megemlékezett róla. Hanna fogant, és amikor elérkezett az ideje, fiút szült. A
Sámuel nevet adta neki, „mert az Úrtól könyörögtem ki.”
Ma, Urunk Bemutatásának ünnepén, a
megszentelt élet világnapját tartjuk, ahogy II. János Pál pápa 1997-ben
elrendelte, azzal a céllal, hogy hálát adjunk Istennek a megszentelt életért,
hogy előmozdítsuk az élet ismeretét, hogy a megszentelt életet élő emberek
megünnepeljék azt, amit az Úr véghezvitt bennük, és hogy küldetésük tudatosabbá
legyen az egyházban és a világban. Ezen a napon a mai elmélkedésben Hannára
tekintünk, erre az ószövetségi asszonyra, aki Istennek szentelte annyira
óhajtott fiát. A Rámai Elkanának volt a felesége, de nem volt gyermeke, és ez
nagyon megviselte. Bár a férje vigasztalni próbálta őt azzal, hogy ő csak ér
neki tíz fiúnál is többet, de Hanna elkeseredettségében az Úrhoz fordult és
nála kereste a segítségét. Egész lényével, szívével és testével, imádkozott,
úgy hogy a pap, Éli, azt gondolta, hogy részeg. Hanna megmagyarázta neki, mi a
baja és hogy csak a szívét öntötte ki az Úr előtt. Éli ekkor megértően ígérte
meg kérése beteljesülését: „Menj békével!
Izrael Istene teljesíti kérésedet, amelyet elé terjesztettél.” Így is lett
és Hanna fiút szült, Sámuelt, akit az adott időben az Úrnak szenteltek és
Élinél a templomban hagytak. Manapság is gyakran fordul elő, hogy házaspárok,
bár szeretnének, mégsem születik gyermekük. Hanna példáját követve, érdemes
tehát az Istenhez fordulni és teljes szívvel kérni tőle a gyermekáldást. Hiszen
ma is igaz, hogy nem az ember „hozza létre” a gyermeket, hanem a gyermek az
Isten ajándéka. Olyan módon kell tehát tekintenünk rá, mint Isten ajándékára.
Ezért a gyermek nem a szüleié, hanem az Istené. És újra csak Hanna példáját
követve, amikor az Isten hívja: „A szülők fogadják el és örömmel és hálaadással
tartsák tiszteletben a meghívást, amellyel az Úr egy gyermeküket arra hívja,
hogy a mennyek országért vállalt szüzességben, az Istennek szentelt életben
vagy a papi szolgálatban kövesse őt” (Katolikus Egyház Katekizmusa 2233).
Feladat a mai napra: Imádkozom papi és szerzetesi hívatásokért, és hogy
a megszentelt élet a szülőknek és a családoknak is gyümölcsöző legyen.