XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. november 11., szerda

November 11.



Lk 17,11-19                       (Állj fel és menj! A hited meggyógyított)
Jeruzsálembe menet Szamaria és Galilea határa mentén vitt az útja. Amikor az egyik faluba betért, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor már megálltak és jó hangosan kérték: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Rájuk emelte tekintetét, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, és emelt hangon dicsőítette az Istent, s arcra borulva hálát adott neki. Ez szamariai volt. Jézus megkérdezte: „Nem tízen voltak, akik megtisztultak? Hát a kilenc hol maradt? Nem akadt más, csak ez az idegen, aki visszajött volna, hogy dicsőítse az Istent?” Aztán hozzá fordult: „Állj fel és menj! A hited meggyógyított.”

A mai napon tíz leprás életét szemlélhetjük. Odajöttek Jézushoz, és kérték tőle: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Jézus rájuk emelte tekintetét, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak. Ma egy lépéssel tovább megyünk. Azon elmélkedtünk, hogy a hit ajándék, Istentől kapjuk, de élni is kell vele ahhoz, hogy kibontakozzék. A tíz leprás gyógyulása megint csak a hit ajándéka, hiszen nem azonnal tisztulnak meg, hanem útközben. Tehát hinniük kellett Jézus szavaiban  és megtenni, amit parancsolt nekik, hogy megtapasztalják a gyógyulást. Furcsa jelenet azonban, hogy csak az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, és emelt hangon dicsőítette az Istent, s arcra borulva hálát adott neki. Jézus is elcsodálkozott azon, hogy csak egy tér vissza hozzá, hogy hálát adjon, hát nem tíz gyógyult meg? Jézus mind a tíznek adta a gyógyulást. Mi történt? Nem tudjuk, hogy mi történt a többivel. Lehet, hogy természetesnek vették, hogy meggyógyultak, és nem tartották fontosnak, hogy hálát adjanak érte, vagy észre sem vették, hogy meggyógyultak. De lehet, hogy nem hittek eleget Jézusban, és meg sem gyógyultak. Nem tudjuk. Csak egyről tudjuk biztosan, hogy meggyógyult. A hit szükséges ahhoz, hogy Jézus csodát tehessen velünk. De ahhoz is, hogy észre vegyük a csodát! Hányszor van, hogy pl. szentgyónás után kételkedünk abban, hogy Isten megbocsátott nekünk, csupán azért, mert nem érezzük, bár a pap megadta nekünk a feloldozást. De attól, hogy nem érzem, a megbocsátás mégiscsak megtörtént! Hiszek-e benne? Felül tudja-e múlni hitem az érzéseimet? És észre veszem-e azt, hogy Isten jót tett velem? Mennyi kegyelmet ad nekünk az Isten, de nem élünk vele, mert nem vesszük észre. Sok gond ebből származik, hogy mivel nem vettük észre, azt gondoltuk, hogy nincs, nem kaptunk semmit, és elkezdünk kételkedni. Pont ezért szükséges a hit, hiszen a hittel azt is meg tudjuk látni, amit fizikai szemekkel nem látunk.
Feladat a mai napra: Ma gyakorolni akarom a figyelmességet Isten jósága iránt. Hol és milyen módon tapasztalom, hogy Isten gondoskodik rólam?