Jn 12,1-7 (legyünk egymás iránt irgalmasok)
1Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment, ahol
Lázár lakott, akit feltámasztott a halálból. 2Ott
vacsorát rendeztek neki. Márta felszolgált és Lázár is a vendégek közt volt. 3Mária vett egy font valódi nárduszból
készült, drága olajat, megkente vele Jézus lábát és megtörölte a hajával, a ház
betelt az olaj illatával. 4Az egyik
tanítvány, az iskarióti Júdás, aki elárulta, méltatlankodott miatta: 5„Miért nem adták el inkább az olajat 300
dénárért, s miért nem osztották szét a szegények közt?” 6De
nem azért beszélt így, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mert tolvaj
volt: ő kezelte a pénzt és eltulajdonította, amit rábíztak. 7Jézus így szólt: „Hagyd békén! Hadd tegye,
hiszen temetésem napjára teszi. 8Szegények
mindig vannak veletek, de én nem leszek mindig veletek.”
„Őszinte vágyam,
hogy a keresztény nép a Jubileum ideje alatt elmélkedjen az irgalmasság
testi és lelki cselekedeteiről. Ez az egyik módja annak, hogy
lelkiismeretünk – mely gyakran elszunnyad a szegénység drámája előtt –
fölébredjen, és egyre mélyebbre hatoljunk az evangélium szívébe, ahol a szegények
az isteni irgalmasság különleges kedvezményezettjei. Jézus igehirdetése elénk
állítja az irgalmasság e cselekedeteit, hogy fölmérhessük, vajon az ő
tanítványaiként élünk-e, vagy sem. Fedezzük fel az irgalmasság testi
cselekedeteit: jóllakatni az éhezőket, megitatni a szomjazókat,
felöltöztetni a ruhátlanokat, befogadni a jövevényeket, ápolni a betegeket,
meglátogatni a rabokat, eltemetni a halottakat. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg
az irgalmasság lelki cselekedeteiről sem: jó tanáccsal ellátni a
bizonytalanokat, tanítani a tudatlanokat, inteni a bűnösöket, vigasztalni a
szomorkodókat, megbocsátani a bántásokat, türelemmel elviselni a kellemetlen
embereket, imádkozni élőkért és holtakért.”[1]
Feladat a mai napra: Ma az irgalmasság egyik testi vagy lelki
cselekedetét választom ki magamnak, melyet különös odafigyeléssel szeretnék
gyakorolni.