XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2016. január 18., hétfő

Január 18.



Mk 5,1-20                          (Nyissuk fel a szemünket a körülöttünk élők nyomorúságára)
Átértek a tó túlsó partjára, a gadaraiak vidékére. 2Amint kiszállt a bárkából, a sírok felől egy tisztátalan lélektől megszállott ember jött szembe vele. 3A sírboltokban lakott, és még lánccal sem tudták fogva tartani. 4Már sokszor megbilincselték és láncra verték, de széttépte a láncokat, összetörte a bilincseket. Senkinek sem sikerült megfékeznie. 5Éjjel-nappal állandóan sírboltokban és a hegyekben tanyázott, kiáltozott, és kövekkel ütötte-verte magát. 6Amikor messziről meglátta Jézust, odafutott hozzá, a földre vetette magát előtte, és 7hangosan kiabált: „Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságbeli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!” 8Mert ráparancsolt: „Menj ki, tisztátalan lélek, ebből az emberből!” 9Meg is kérdezte: „Mi a neved?” „Légiónak hívnak – válaszolta –, mert sokan vagyunk.” 10Egyúttal nagyon kérte, ne zavarja el őket erről a vidékről. 11Ott legelészett a hegyoldalon egy nagy sertéskonda. 12„Küldj a sertésekbe – kérték –, hadd szálljuk meg azokat.” 13Megengedte nekik. Erre a tisztátalan lelkek kimentek (az emberből), és megszállták a sertéseket. Erre a mintegy kétezer sertésből álló konda a meredekről a tóba rohant, s vízbe fulladt. 14A kanászok elfutottak, s elvitték a hírt a városba és a tanyákra. Az emberek jöttek, hogy megnézzék, mi történt. 15Jézushoz érve látták, hogy akit azelőtt egy légió tartott megszállva, most ott ül felöltözve, eszének birtokában. Erre megijedtek. 16A szemtanúk elbeszélték nekik, mi történt a megszállottal és a sertésekkel. 17Arra kérték, hagyja el határukat. 18Amikor beszállt a bárkába, az imént még megszállott kérte, hogy vele mehessen. 19Nem engedte meg neki. „Menj haza a tieidhez – mondta neki –, s beszéld el, milyen nagy dolgot tett veled az Úr, hogyan könyörült meg rajtad.” 20Az el is ment, és Dekapoliszban mindenütt híresztelte, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus. Mindenki csodálkozott.
„A Szentévben megtapasztalhatjuk majd, hogy mit jelent megnyitni a szívünket azok felé, akik a modern világ – gyakran drámai módon létrehozott – perifériáin élnek. Mennyi kényes és gyötrelmes szituáció van a mai világban! Hány sebet ütnek azok testén, akiknek már nincs hangjuk, mert a jajszavukat elnyomta és elhallgattatta a gazdag népek közömbössége. E Jubileum idején az Egyháznak még inkább feladata, hogy gyógyítsa ezeket a sebeket, kezelje a vigasztalás olajával, kötözze be az irgalmassággal, és gyógyítsa a szolidaritással és kellő figyelmességgel. Ne süppedjünk bele a megalázó közömbösségbe, a lelket érzéketlenné változtató és az újdonság felfedezését megakadályozó megszokottságba, a romboló cinizmusba. Nyissuk föl a szemünket, hogy észrevegyük a világ nyomorúságát, méltóságuktól megfosztott fivéreink és nővéreink sebeit, és érezzünk késztetést arra, hogy meghalljuk segélykiáltásukat. Ragadjuk meg kezüket és vonjuk magunkhoz őket, hogy érezzék jelenlétünk, barátságunk és testvériségünk melegét. Tegyük magunkévá kiáltásukat, hogy együtt lebonthassuk a közömbösség barikádját, mely gyakran elég hatalmasnak tűnik ahhoz, hogy elrejtse az önzést és a képmutatást.”[1]
Feladat a mai napra: Szemlélem a körülöttem élő embereket. A haragvó, bosszankodó, támadó vagy panaszkodó ember mögött mindig ott rejlik egy segély után kiáltó pici gyermek. Megpróbálom észrevenni, és elfogadással, kedvességgel, türelemmel válszolni.


[1] Ferenc pápa. Misericordiae vultus. 15.