XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2016. február 29., hétfő

Február 29.



Én 5,2-6
Aludtam, de szívem ébren volt. Hallga! Szerelmem kopog (és azt mondja): Nyisd ki az ajtót, húgocskám, kedvesem, galambom, gyöngyöm! Mert a fejemet belepte a harmat, az éjszaka párája a fürtjeimet. Már levetettem a ruhám, hogy vegyem fel újra? Lábamat megmostam, s most beszennyezzem? Kedvesem benyújtotta kezét a nyíláson, erre megremegett a bensőm. Fölkeltem, hogy (ajtót) nyissak kedvesemnek. Kezemről, ujjamról mirha csepegett, rá a zárnak reteszére. Ajtót nyitottam szerelmemnek, de már nem volt ott, eltűnt valahova. Majd elalélt a lelkem, hogy így elszaladt, kutattam utána, de sehol nem találtam, kiabáltam is, de nem adott választ.

A szeretet hívása elérhet minket, amikor szívünk ébren van. Az Énekek éneke könyvéből való idézetben a menyasszony már ágyában feküdt, aludt, de a szíve ébren volt. Így meghallja a vőlegény kérését, hogy nyisson neki ajtót. Váratlanul jött a látogatása, már el volt rendezve minden. A menyasszony elhúzza a válasszal. Nem azonnal kel fel, először magában azon gondolkozik, mit jelent számára ez a lépés, hogy újra fel kell öltöznie, hogy újra besározza a lábát. Amíg ő eldönti, hogy kinyissa-e az ajtót, a kedvese már elment. A menyasszony nem megy vissza aludni, most inkább nagy buzgósággal kutat a kedvese után.
A szeretetet nem tudjuk előre beprogramozni. Sokszor váratlanul fordulnak hozzánk kérdéssel, kérnek szívességet, szükség van a szeretet szolgálatára. Sokféle módon, a mindennapi eseményeken keresztül meg vagyunk hívva, hogy szeressünk, hogy a jót tegyük. Előfordul pl. hogy valaki felhív, és tanácsot kér; látom, hogy elesett az utcán valaki; a házimunkában kérik, hogy segítsek; a családból valaki igényeli a beszélgetést… A válaszunk előtt megfontoljuk, mit kell részünkről latba vetni, és sokszor ez összeütközik saját terveinkkel. A szeretet tette mindig bizonyos erőfeszítéssel van összekötve. Tapasztalhatjuk belsőleg a kedvetlenséget, a lustaságot. A restség - amit az erőfeszítés ellenszenve vagy elutasítása jelent - ellen kell küzdenünk. Biztos, hogy mi is átéltünk már olyan szituációt, hogy miközben átgondoltuk, segítsünk vagy nem, már elmúlt a lehetőség. Akkor nem szabad, hogy „visszamegyünk aludni”, hogy abbahagyjuk, inkább keressünk más lehetőséget, ahol gyakorolhatjuk a szeretetet. Minden szeretet-meghívás mögött lássuk meg a szerelem arcát, Jézus arcát. Jézus maga az, aki meghív minket konkrét helyzetekben, hogy szeressünk, hogy szeressük őt a különböző embertársainkban. Aztán könnyebben fog menni számunkra, hogy haladéktalanul, azonnal feleljünk.


Feladat a mai napra: Figyelek lábamra, mire használom, hova megyek? Gyakorolom, hogy konkrét lépéssel forduljak embertársaim felé.
--- A lap hátsó oldalát felhasználhatjuk feljegyzéseknek! ---
Este: Visszatekintés a napra: Milyen lehetőségeket tartalmazott a mai nap, hogy szeressek? Hogyan „mentem bele”? Észrevettem, hogy akkor találkoztam Istennel, amikor követtem a szeretet meghívását? „Istenem, add vissza nekem üdvösséged örömét, s készséges lélekkel erősíts meg engem!” (Zsolt 51,14)