XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2016. május 28., szombat

Május 28.



Mt 25,14-23                       (hűség)
Úgy lesz, mint azzal az emberrel, aki idegenbe készült. Összehívta szolgáit, s rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak csak egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott. Jött, aki öt talentumot kapott, és felmutatta a másik öt talentumot: Uram, öt talentumot adtál, nézd, másik ötöt nyertem rajta. - Jól van, te hűséges, derék szolga - mondta neki ura. - Minthogy a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe! Jött az is, aki két talentumot kapott, s így szólt: Uram, két talentumot adtál, nézd, másik kettőt szereztem. - Jól van, te hűséges, derék szolga. Mivel a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe!

Talán sokunknak ismerős az a családi helyzet, amelyről egy édesanya beszámolt: Mivel el kellett mennie, a 17 éves fiától kérte, hogy az ebéd után mosogasson el. Amikor haza jött, megtalálta a piszkos edényeket az mosogatóban. Ahelyett hogy örülhetett volna, elkezdett bosszankodni rajta. - A harmonikus együttlét a családban attól is függ, hogyan végezzük el ránk bízott feladatainkat és hogyan látjuk el családi kötelességeinket. Az családi együttlétet kockáztatjuk, ha nem vagyunk hűségesek ígéreteinkhez, feladatainkhoz. Ha ebben a pünkösdi időben a Szentlélek vezetésére figyelünk, arra is fog sarkallni bennünket, hogy növekedjünk a hűségben a mindennapi életünkben, a kis dolgokban mint a nagy dolgokban egyaránt, az egymás valamint az Isten iránti hűségben. „Ismerd hát föl, hogy az Úr, a te Istened az igaz Isten, a hűséges Isten, aki szövetségét és szeretetét az ezredik nemzedékig megőrzi.” (MTörv 7,9) Isten a hűséges Isten, mert mindig hűséges ígéretéhez, szövetségéhez, szavához. Akkor sem változik véleménye, ha a másik, a szövetségese nem tartja be kötelességét. Szent Pál ezt így fejezi ki: „de ha mi hűtlenné válunk, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg” (2Tim 2,13 ). Másrészt pedig, ha mi hűek vagyunk, Isten örülni fog: Jól van, te hűséges, derék szolga. Mivel a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe! Örüljünk mi is a másik családtag hűségének a mindennapi apró dolgokban és ne nézzünk át fölöttük. A pozitív visszajelzés buzdíthatja a másikat még nagyobb hűségre. (IS)
Feladat a mai napra: Megvizsgálom, hogyan végeztem el az utóbbi időben családi feladataimat. Ha valamiben elmaradtam, ma nekiállok.

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma