XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. március 14., kedd

Március 14.



Mk 8,22-26
Betszaidába értek. Egy vakot hoztak eléje és kérték, hogy érintse meg. Megfogta a vak kezét, s kivezette a faluból. Itt nyállal megkente a szemét, rátette a kezét, s megkérdezte tőle: „Látsz valamit?” Az felnézett, s így szólt: „Embereket látok, olyan, mintha a fák járkálnának.” Ezután ismét a szemére tette a kezét, erre tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent. Erre hazaküldte, de előbb figyelmeztette: „A faluba ne menj be!”

„Uram, mutasd meg arcodat! Jézust szeretnénk látni.” Ezzel a mai idézettel tovább lépünk, és a hitbeli tisztánlátás kegyelmét kérjük. A hitben való tisztánlátás azonban egy folyamat. A látást a testi szemeivel egy pillanat alatt visszanyerheti valaki (amennyiben Isten adja meg ezt az ajándékot, a gyógyulást), a hitbeli látás viszont fokozatáson történik meg (és az mindenképpen Isten kegyelméből). Éppen ezért nem gondolhatjuk, hogy mivel a múlt héten már elmélkedtünk a vak Bartimeus történetéről, gyógyulásáról, ez elég lenne. Miért kell újra egy vak meggyógyításával foglalkoznunk? Azért, mert a mai idézet szépen fejezi ki ezt a folyamatot. Újra és újra szükségünk van arra, hogy Jézus megfogja kezünket, és kivezessen minket megszokott környezetünkből, szokásos felfogásmódunkból. Az imádságban, a vele eltöltött időben megadja nekünk a hit fényét, szemléletét, az isteni nézőpontot. „Látsz valamit?” Fontos, hogy mi is kifejezzük neki, mit látunk. Azt a tényt, hogy ebben az evangéliumi történetben a vak nem azonnal gyógyul meg, nem tulajdoníthatjuk annak, hogy Jézus ne lett volna képes elsőre is meggyógyítani őt. Sokkal inkább az állhatott mögötte, hogy ennek a vak embernek szüksége volt még egy jézusi érintésre, hogy valóban tisztán, jól láthasson. Amikor még összetéveszti az embereket a fákkal, akkor még nem jutott el a tisztánlátásig. Mit látunk, amikor az emberekre tekintünk? Vajon látjuk azt, amit Jézus lát? Felfedezzük-e bennük is Isten arcát? „Egy Isten arca van eltemetve bennem... Néha magamban látom, néha másban. Egy Isten arca van eltemetve bennem, a rárakódott világ-szenny alatt...” (Reményik Sándor). A hit szemével többet látunk a másikban, mint „világ-szennyet”, többet, mint ami első pillantásra feltűnik. Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre?” (Mt 7,3) Mi is megkaphatjuk a tiszta, éles látást, ha engedjük, hogy Jézus előbb kivegye a gerendát saját szemünkből, s akkor hozzáláthatunk ahhoz, hogy kivegyük a szálkát embertársaink szeméből. Uram, Jézus, add meg, hogy ma nagyobb szeretettel tekintsek embertársaimra. Tisztítsd meg látásomat!

Feladat a mai napra: Ha nem értem valakinek a viselkedését (legyen az a mai napon vagy egy korábban történt esetben, mely még mindig foglalkoztat), a motivációja iránt kérdezem az illetőt, hogy ne maradjak meg saját magyarázatomnál.

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma