XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. október 9., hétfő

Október 9.



Lk 17,5-6                            (Növeld bennünk a hitet)
Az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet.” Az Úr ezt felelte: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki gyökerestül és verj gyökeret a tengerben! - megteszi nektek.

Ezen a héten a szentírási idézetek segítségével a hitről szeretnénk elmélkedni. A mai idézetben a tanítványok arra kérik Jézust: „Növeld bennünk a hitet.” Talán nekünk is szívünkből szól ez a kérés, hiszen hányszor megtapasztaljuk mindennapi életünkben, hogy  szükséges az erős hit. Az apostolokban Jézus életének szemlélése, igehirdetése, imádsága, istenkapcsolata és csodatettei mozdíthatták elő ezt a kérést. Egyértelmű volt számukra, hogy Jézusnak nagy és erős a hite. Tudták, hogy a hit Isten ajándéka, növekedését Istentől kell kérniük. Ezért kérik Jézustól: „Növeld bennünk a hitet.” Milyen érdekes Jézus válasza. Nem ígéri meg nekik, hogy növelni fogja a hitüket, vagy hogy közbenjár majd értük az Atyánál, hanem egy képpel felelt nekik: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki gyökerestül és verj gyökeret a tengerben! - megteszi nektek. Jézus, mit akarsz ezzel mondani, hiszen válaszodban egy számunkra lehetetlen dologra biztatsz minket. Jézus nem szó szerint érti ezt, mert tudja, hogy igazából lehetetlen dolgot mond nekünk. De pont azért mond nekünk lehetetlen dolgot, mert Isten és a hívő ember számára semmi sem lehetetlen. Ez főleg olyan szituációkra érvényes, amit csak hittel lehet megoldani, pl. családi problémák megoldását, kapcsolatok megújulását, más emberekhez és saját magunkhoz való hozzáállásunkat, egy új feladatkör elvállalását, stb. Amikor úgy érezzük, hogy Isten bennünket egy számunkra lehetetlen feladat elé állít, akkor kérjünk tőle hitet. Azonban még egy dolog fontos abban, hogy tényleg valóra váljék: Ne csak kérjünk Istentől hitet, hanem éljünk is vele, és használjuk. Hiszen a hitünk úgy fog növekedni, ha valóban megparancsoljuk a „szederfának, hogy gyökerestül szakadjon ki és verjen gyökeret a tengerben”, tehát, ha bátran és bizakodva nekilátunk a feladatnak.
Feladat a mai napra:  A mai napon hitet kérek az Úrtól, és bizakodva élek is vele.