Jón
2,2-11
A
hal gyomrában Jónás így imádkozott az Úrhoz:
Szorongattatásomban az Úrhoz folyamodtam, és ő meghallgatott; az
alvilág gyomrából kiáltottam, és ő meghallotta hangomat. A
mélybe vetettél, a tenger mélyére, körülvett az áradat;
örvényeid és hullámaid összecsaptak fölöttem. Így szóltam:
Elvetettél színed elől. Bárcsak meglátnám még szent
templomodat! A vizek torkomig hatoltak, körülvett a mélység,
hínár borítja fejemet a hegyek tövében. Leszálltam a föld
alatti országba, a régmúlt idők népei közé, de kimentetted a
pusztulásból életemet, Uram, én Istenem! Amikor elcsüggedt a
lelkem, az Úrra emlékeztem, és imám eljutott színed elé, szent
templomodba. Akik mihaszna (bálványokat) szolgálnak, elfordulnak
az irgalmasságtól. Én azonban a dicséret szavát mutatom be neked
áldozatul; teljesítem, amit fogadtam, mert az Úrtól jön a
szabadulás. Az Úr szólt a halnak, és az kivetette Jónást a
szárazra.
Bár
mi, emberek nagyok, erősek, legyőzhetetlenek szeretnénk lenni,
sokszor észre kell vennünk saját gyengeségünket, kicsiségünket,
törékenységünket. Nem sikerül minden, amit el szeretnénk érni.
Megtapasztaljuk emberi lényünk korlátait, határait, pl. a
fáradtságot, kimerültséget, erőtlenséget. A testi korlátaink
mellett előbb-utóbb lelki kihívások elé is nézünk. Nem vagyunk
mindig jó hangulatban, és van, amikor bensőleg inkább sötétség
vesz körül minket. Úgy érezhetjük, mintha a mélységbe estünk
volna, ahogy ez Jónással is megtörtént. Pedig nem egészen
önhibáján kívül került ebbe a helyzetbe. Nem engedelmeskedett
Isten szavának és menekült a színe elől. Ennek lett a
következménye, hogy a hal gyomrában
találta magát, amely a sötétséget és halál küszöbét
jelképezték. És ebben a kilátástalan helyzetben Jónás azt
teszi, ami az egyetlen, ami megmentheti: Istenhez fordul, hittel és
bizalommal beszél az Úrhoz, mert
az Úrtól jön a szabadulás. Az
emberi gyengeség, a bűn, ahogy a sötétség, a mulandóság, a
halál sem lehet az utolsó szó az ember fölött, hanem egyedül
Jézus Krisztus: ő az út az örök élet felé. Általa és vele
együtt minden halál életre változik: „A
Jézussal való közösség ebben az életben felkészít minket,
hogy átlépjünk a halál küszöbén, és örökké Benne éljünk.
A holtak feltámadásában való hit és az örök élet reménye
megnyitják látásunkat létünk végső értelmére: Isten a
feltámadásra és az életre teremtette az embert, és ez az igazság
adja meg a valódi és végső dimenzióját az emberek életének,
személyes és társadalmi létüknek, a kultúrának, a politikának,
a gazdaságnak. A hit fénye nélkül az egész világegyetem ott
marad egy sírboltba zárva jövő és remény nélkül,”
fogalmazza XVI. Benedek Pápa nagyböjti üzenetében. Életünkre
tekintve, van-e olyan „sírbolt”, olyan reménytelen szituáció,
amelyből Jézusnak kell kiszabadítania minket? Beszéljünk Vele
róla.
Feladat
a mai napra:
Ha nehéz helyzetben vagyok, Jézust hívom segítségül.