XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2020. január 28., kedd

Január 27.

Jn 1,1-5.10-14.16-18 (Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét)
Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be. Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk. Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.

János evangélista a fönti előszóval, az úgy nevezett „prológussal” kezdi evangéliumát. Különösen a karácsonyi időben többször hangszik el a liturgiában, mivel ebben a liturgikus időben ünnepeljük Isten megtestesülésének misztériumát, amelyről a prológus központi mondata, „S az Ige testté lett, és közöttünk élt” tanúskodik. Sűrítve elmondja János kiről beszél evangéliuma, és a következő fejezetekben ezt majd fogja bontakozni. Jézus a Krisztus, az örök Ige, aki az élet és a világosság, ő a világ alkotója, általa minden lett, ő az Atya Egyszülötte. Él tudom képzelni, hogy János ezt a prológust nem az elején írta meg, hanem amikor már a másik részeket is megírta, mint egy dolgozat, disszertáció előszavát csak a végen szokták fogalmazni. Bár nagyon filozofikusnak tűnhetnek János szavai, azonban nem egy intellektuális, elméleti megfogalmazásról van szó. Szavai mögött áll személyes tapasztalata, mély átélése. „Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét”. János arról írt, amit látott és szemlélt: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit a kezünkkel tapintottunk: az
élet Igéjét hirdetjük nektek.” (1 Jn 1,1). Mivel nem csupán a saját tapasztalatáról beszél, hanem a közösségi tapasztalatról, az első hívőkéről is, többes számban ír. „Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.” Jézus mindenkivel meg akarja osztani életét, kegyelmét, de nem méricskélve, hanem nagylelkűen. Jézus ma újra akar nekem adni az ő teljességéből. 

Feladat a mai napra: Ma megpróbálok egy összefoglalást vagy előszót írni az evangéliumhoz: Kicsoda számomra Jézus? Hogyan mutatkozik meg nekem? Milyen tapasztalataim vannak róla? Miben részesültem már az ő teljeségéből? Hagyhatok időt, hogy ezen imádkozzak ma.