Lk 9,28-36 (Jézus míg imádkozott, külseje teljesen átváltozott)
E beszéde után mintegy nyolc napra történt, hogy kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, külseje teljesen átváltozott, ruhája fehér lett és ragyogó. És íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és a haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és mellette a két férfit. Ezek már épp menni készültek. Péter így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lenni! Csinálunk három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem tudta, hogy mit beszél. Miközben ezt mondta, felhő támadt és elborította őket. Féltek, amikor a felhőbe jutottak. A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok!” Amikor a szózat elhangzott, Jézus egyedül volt. Hallgattak, és senkinek sem mondtak el semmit abból, amit láttak.
A mai evangéliumi idézetben szemlélhetjük Jézust, aki magával viszi három tanítványát a hegyre, hogy ott imádkozzon. Az Oltáriszentségben ugyanezt a vándorló és imádkozó Jézust szemlélhetjük. Vajon milyen gondolatok lehettek Jézusban és a három tanítvány fejében, szívében és milyen érzésekkel mentek fel a hegyre? Jézus engem is arra hív, hogy menjek vele imádkozni. Milyen kegyelmet szeretnék tőle kérni? Engedem, hogy Jézus meglephessen engem is, ahogyan a három tanítványt is biztosan meglepett azzal, ami ott a hegy csúcsán történt.
Jézus „megmutatja az embernek magát az embert” – Vajon mit mutat meg nekem Jézus önmagából? És mit szeretne rólam megmutatni a Tábor hegyén? „Míg imádkozott, külseje teljesen átváltozott. … Amikor fölébredtek, látták dicsőségét.” Ez egy egyedi pillanat volt Jézus földi életében. Csak ebben az egy pillanatban történt Jézussal ilyen látható átváltozás szemtanúk előtt. A három tanítvány számára Jézus istensége nyilvánult meg. Ez a pillanat rámutat Jézus életének igazi valóságára, valamint végső céljára, betejesedésére, amiben már most is része volt: az Atyával való egységre. De ezzel rámutat a mi életünk végső céljára is: az Atya, illetve a Szentháromság bensőséges életében való részvételre. Erre vagyunk hívva és teremtve! És hogy ez mennyire valóságos, azt Illésben és Mózesben láthatjuk meg, aki már évszázadokkal korábban haltak meg, és itt ők is megjelentek megdicsőülten, mint élő személyek. Semmi sem annyira reális, mint az Istenben egyesült élet, ami halálunk után válik majd teljessé. De már itt és most is megvalósulhat a hitben. Nem kell ahhoz a halálunkra várni. Jézus mondja: Isten országa már köztetek van! Ne felejtsük el életünknek e gyönyörű távlatát, amikor nekünk is, mint Jézusnak és tanítványainak, újra vissza kell mennünk a mindennapi élet dolgaiba, nehézségeibe és fájdalmaiba.
Lehet, hogy azt gondoljuk, hogy minden könnyebb lenne, ha mi is ilyen kegyelemben részesülnénk, mint az apostolok, hogy már itt a földi életünkben láthatnánk Jézus dicsőségét. Azonban figyeljük meg például Péter apostolt, aki a Tábor hegy mély tapasztalata után mégsem volt képes Jézust tökéletesen követni, hanem megbukott és háromszor megtagadta. Isten emiatt vonta meg tőle a neki szánt dicsőséget. „Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől?”, kérdezi szent Pál (Róm 8,35). Sem a bukásaink, vagy saját korlátjaink, sem pedig ellentmondásaink. „De ennek az életnek a szenvedései véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk.” (Róm 8,18). Kérjük Jézust, hogy egyre mélyebbe vezessen be misztériumába, arra, amire ő általa vagyunk hívva, az „Istenné válásban”.
Feladat a mai napra: A nap folyamán többször megállok és behívom Jézust abba, amit éppen teszek.