Jn 17,1-10.18.24 (Én megdicsőültem bennük)
1E szavak után Jézus az égre emelte tekintetét, és így imádkozott: „Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged. 2Hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy akiket neki adtál, azoknak örök életet adjon. 3Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust. 4Én megdicsőítettelek a földön: a feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad, elvégeztem. 5Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett. 6Kinyilatkoztattam nevedet az embereknek, akiket a világból nekem adtál. A tieid voltak, s nekem adtad őket, és megtartották tanításodat. 7Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. 8A tanítást, amit kaptam tőled, továbbadtam nekik. El is fogadták, s ezzel valóban elismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem. 9Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, 10mert a tieid – hiszen ami az enyém, az a tied, s ami a tied, az az enyém –, és én megdicsőültem bennük. 18Amint te a világba küldtél, úgy küldöm én is őket a világba. 24Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyben részesítettél, mivel már a világ teremtése előtt szerettél.
Ma belehallgathatunk, belefülelhetünk Jézus imádságába, amit János evangélista hagyott ránk evangéliuma 17 fejezetében. Milyen gyönyörű, amit Jézus az Atyának ebben a mély párbeszédben mond. Mindig felmerül bennem a kérdés, hogyan lett János tanúja Jézus az Atyához idézett személyes szavainak. Úgy tudom ezt elképzelni, hogy a szeretett tanítvány, akinek János vallotta magát, nagyon közel ült Jézushoz, lehajolt Jézus keblére (vö. Jn 13,23) meghallgatta Jézus imádságát. Mérjük mi is ma, olyan közel ülni Jézushoz és kérni, hogy velünk is megossza, ami az ő szívében van és újra halljuk, kik vagyunk mi ő számára. Ránk is úgy tekint, mint az ő szeretett tanítványaira. Mi másról szólhatna ez az ima, mint Jézus és az Atya irántunk vagy szeretetéről? Annyira szeret bennünket, hogy örök életet ad nekünk, hogy az övei legyünk, hogy mindent, amit az Atyától kapott, nekünk adott tovább. Különösen hálás vagyok Jézusnak, hogy azt mondja: én megdicsőültem bennük. Milyen nagyra becsülte akkori tanítványait és bennünket, mostani tanítványait is! Nem kizárólag Jézusban dicsőült meg az Atya, hanem az akarja, hogy bennünk, hétköznapi emberekben is megdicsőüljön, megjelenjen szeretete. Ezért nagy bizalommal azt mondja ma nekem: Benned fogok megdicsőülni! Jézust közvetíteni, Jézus jelenléte lenni ebben a világban, nem emberi nagyravágyás, hanem Isten terve, velünk való szándéka: „Amint te a világba küldtél, úgy küldöm én is őket a világba.” Ebben a hitben élt Pál apostol, és tudta, hogy minden keresztény erre van hívva: „Mi pedig mindnyájan, miközben fedetlen arccal szemléljük az Úr dicsőségét, ugyanarra a képmásra változunk át dicsőségről dicsőségre az Úr Lelke által.” (2 Kor 3,18). Beszéljünk ma Jézussal arról, hogyan szeretne ma általunk, általam megdicsőülni, és hogyan engedhetem, hogy a Szentlélek formálja bennem az ő képmását.
Feladat a mai napra: Hálás szívvel visszatekintek a hétre és arra figyelek, mit ismertem meg Istenről és önmagamról az imákban? Megköszönöm minden felismerésemet, a kapott kegyelmeket, a Szentlélek munkálkodását.