XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2020. február 10., hétfő

Február 6.

Róm 6, 8-11 (Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt fogunk élni is.)
Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt fogunk élni is. Tudjuk, hogy Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, a halál nem lesz többé úrrá rajta. Aki meghalt, az egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, aki azonban él, az Istennek él. Ezért tekintsétek magatokat is úgy, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Jézus Krisztusban.


A mai napon szemlélhetjük Jézust, aki a keresztfán odaadta értünk életét, hogy általa éljünk. Szent Pál teljes bizonyossággal mondja: Tudjuk, hogy Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, a halál nem lesz többé úrrá rajta. A halál tehát csupán egy átmenet az örök életbe. De ne gondoljunk csak arra a nagy és utolsó halálra, amit életünk végén mindannyian el kell szenvednünk. Az élet tele van pici halálokkal, pl. amikor el kell engednünk saját elképzeléseinket, amikor kompromisszumot kell kötnünk a béke kedvéért, vagy beteg családtagunk mellett kell virrasztanunk. Azt mondanánk, hogy az természetes? Igen, de mégsem magától értetődő. És vannak pontok az életünkben, amikor ez nagyon nehezünkre eshet, amikor felmerül bennünk a kérdés, hogy „miért én?” Az ilyen helyzetekben dönthetünk Jézus útja mellett: hogy vele meghaljunk, hogy vele együtt éljünk is. Lényeges pontra hívja fel figyelmünket Szt. Pál: Aki meghalt, az egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, aki azonban él, az Istennek él. Nem bármilyen halálról van szó, hanem a bűnnek való meghalásról: az önzésnek, a beteges szenvedélynek, a szeretetlenségnek, vagy akaratosságnak. De nemcsak saját bűnömről van szó, hanem mások bűnének is meg kell halnunk. Nem lehetünk mások bűnének cinkostársai. Sok arca van a bűnnek való meghalásnak és minden alkalommal érezzük a lemondás fájdalmát. De mihelyt elengedtük, növekszik az élet, megszületik a feltámadás. Persze itt nagyon fontos különbséget tenni az önfeladás és önmagunk odaadása között. Jézus sosem hív minket arra, hogy adjuk fel önmagunkat. Nem megszüntetni akar minket, hanem teljessé tenni. Ezért fontos megfontolnunk, hogy milyen helyzetek azok, ahol önként odaadom magam, vagy ahol engedem, hogy más ember uralkodjék rajtam saját kénye kedve szerint. Kérjem ebben Jézus segítségét és a tisztánlátás kegyelmét.

Feladat a mai napra: Tanuljuk el Jézustól a szabad odaadást.