Mk 6,30-44(„Ti adjatok nekik enni!”)
Az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak róla, mi mindent tettek és tanítottak. Ő pedig így szólt hozzájuk: „Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!” Mert annyian felkeresték őket, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elvonultak egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elindultak, és kitalálták szándékukat. Erre a városokból mindenünnen gyalog odasiettek, és megelőzték őket. Amikor kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül. Sok mindenre kezdte őket tanítani. Már későre járt az idő, tanítványai azért odamentek és szóltak neki: „A vidék elhagyatott, s már késő van. Bocsásd el őket, hogy elmehessenek a környék tanyáira és falvaiba ennivalót venni.” Ő azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!” Azok ezt felelték: „Talán elmenjünk és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adjunk nekik?” Erre megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg!” Megtudták és jelentették: „Öt, és két halunk.” Erre meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsenek le mindenkit a zöld gyepre. Le is telepedtek, százas és ötvenes csoportokban. Akkor fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Megtörte a kenyeret, s odaadta a tanítványoknak, hogy osszák szét. A két halat is szétosztotta. Mindenki evett és jól is lakott. A maradék kenyérből és halból tizenkét kosarat szedtek tele. A kenyérből csak férfiak ötezren ettek.
A mai napon szemlélhetjük Jézust, amint a tanítványai missziós útjukról visszatérve izgatottan beszámolnak neki örömeikről. S ő meghívja őket arra, hogy menjenek el egy csendes helyre, hogy ott magukba lehessenek, pihenni. Mennyire fontos Jézus számára, hogy mi is beszámoljunk neki napi eseményeinkről, örömeinkről, bánatunkról. És amikor ott vagyunk az Oltáriszentség előtt, elképzelhetjük azt a helyet, ahova Vele együtt elvonultunk megpihenni és beszélgetni. De aztán érdekes dolog történik. Ezt a bensőséges idillt megtöri az embertömeg, aki kitalálta szándékukat és a városokból mindenünnen gyalog odasiettek, és megelőzték őket. El tudjuk képzelni, hogy nem örülhettek ennek túlzottan. És mégis: mit csinál Jézus? Tekintsünk rá: Amikor kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül. Sok mindenre kezdte őket tanítani. Jézus képtelen őket magukra hagyni, vagy elzavarni, csak azért, mert most a tanítványokkal akart volna egyedül lenni. Megláthatjuk benne Isten együttérző szívét, aki látja, hogy olyanok, mint a juhok pásztor nélkül. Meglátja bennük azt a végtelen magukra maradottságot. És Isten nem erre teremtette az embert, hanem közösségre, szolidaritásra. És ezért bevonja a tanítványokat is, akik inkább haza küldenék az embereket. De Jézus azt mondja nekik: „Ti adjatok nekik enni!” Ez az imperatív most nekünk is szól! Mennyire fontos Jézusnak az, hogy senki se maradjon „éhes” vagy „pásztor nélkül”. Azt kéri, hogy a mi életünk, szeretetünk, minden szavunk váljon mások számára igazi táplálékká. Ha visszatekintünk az egész Eucharisztia Iskolájára, akkor azt láthatjuk, hogy azt a küldetést kapjuk, hogy folytassuk Jézus küldetését. Mint Isten lányai és fiai, akik az eucharisztikus Krisztussal közösségre lépünk, most arra vagyunk hívva, hogyJézussal együtt és hozzá hasonlóan mi is elő áldozattá, ostyává váljunk mások számára, és elvigyük Jézust az emberekhez. Ő már bennünk van. Engedjük meg Neki, hogy rajtunk keresztül folytathassa küldetését.
Feladat a mai napra: Visszatekintek az egész útra, amit ebben az Eucharisztia Iskolájában megtettem. Mire tanított engem? Mit fedeztem fel Jézusból és önmagamból? Mit jelent most számomra az Oltáriszentég? Mire hív most az Isten? Kérem a Szentlélektől a szükséges kegyelmeket, hogy egyre mélyebb közösségben tudjak élni Jézussal és embertársaimmal.