Jézust halálra ítélik. I. stáció
„Erre aztán kiszolgáltatta őt, hogy keresztre feszítsék.” (Jn 19,13-16)
„Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért.”(Jn 15,13-14)
Jézus ott áll a tömeg előtt, azok előtt, akik még egy héttel ezelőtt hozsannával ünnepelték
és lelkesen pálmaágakat lengettek körülötte. (Mt 21,9) Ott áll egy kíméletlenül durva
megostorozástól fájdalmas, súlyos sebekkel, melyekből folyik szent Vére, elborítva a drága
Testet – fején rányomva a megcsúfolására készült sűrű töviskoszorú. (Jn 19,1-3) Jézus
szótlanul nézi azoknak az embereknek dühtől eltorzult arcát, akikért életét adja. A tömeg
túlharsogja az Őt megmenteni akaró, néhány személy szerető hangját: édesanyjáét Máriáét,
Jánosét, Mária Magdolnáét...és az asszonyokét. Pilátus nem akarja elítélni Őt. Különös
félelem vesz erőt rajta, melyet megerősít feleségének nem mindennapi üzenete: „semmi
dolgod se legyen azzal az igaz emberrel, ma álmomban sokat szenvedtem miatta.” A
helytartó nem talál Jézusban semmi vétket, ezért megpróbálja megmenteni. Szokás volt az
ünnep napján egy rab szabadon bocsátása, ezért kihozatja Barabást és Jézus mellé állítja.
Az emberek részvétére számít. Barabást rablás, gyilkosság miatt ítéltek halálra. S mert a
tömeg Barabás nevét kiáltozza, Pilátus megdöbben. Hangosan megkérdezi: „Dehát mi
rosszat tett?” És mindenhonnan kiáltozzák. „Keresztre vele!”(Mt 27, 15-24) Pilátus ismét
kérdez: „Királyotokat feszítsem keresztre?” De a főpapok ravasz módon fölháborodnak:
”Nincs királyunk, csak császárunk!” (Jn 19, 15-16) A helytartó megretten és feladja a
küzdelmet. Élete, pozíciója fontosabb, mint az igazság védelme. „Vizet hozatott és
megmosta kezét a nép előtt: Ártatlan vagyok ez igaznak vérontásában. Szólt. A ti
dolgotok.” (Mt 27, 24-25)
Jézus készen áll arra, hogy feláldozza életét mindnyájunk bűneiért. A főpapok szívének
sötétségében irigység, féltékenység vert fészket. A tömeget ők bújtatják fel Jézus ellen. A
nép szemére homály borul, szívükben fölszított harag. Ferenc pápa egyik homíliájában
kifejtette, hogy a főbűn az irigység volt: mert a sátán irigyelte Istent...Vajon, ha
megvizsgálom szívemet, és hasonló érzéseket észlelek benne, mit teszek? Hiszen Jézushoz
tartozom, az Ő útján akarok járni, hozzá akarok jutni. Ezért kigyomlálom szívemből az
irigység, a gőg szellemét és Őneki ajánlom fel magam. S ha felismerem, hogy testvérem
semmi rosszat sem követett el, mégis támadják, képes vagyok-e megvédeni őt akkor is, ha
ezzel ellenem fordulnak? Vagy féltem saját jó híremet mások előtt? Isten tetszését
keresem-e, vagy az emberekét?
Feladat a mai napra: Ma imáimban komolyan elhatározom, hogy ha bármelyik
felebarátomat, testvéremet igaztalanul bántják, melléállok és megvédem akkor is, ha ezzel
nem nyerem el mások elismerését.
