Jn 21,15-22(„Legeltesd juhaimat!”)
Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?” „Igen, Uram – felelte –, tudod, hogy szeretlek.” Erre így szólt hozzá: „Legeltesd bárányaimat!” Aztán másodszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” „Igen, Uram – válaszolta –, tudod, hogy szeretlek.” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?” S így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” Jézus ismét azt mondta: „Legeltesd juhaimat!” „Bizony, bizony, mondom neked: Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod.” E szavakkal jelezte, hogy milyen halállal dicsőíti majd meg Istent. Majd hozzátette: „Kövess engem!” Péter hátrafordult, s látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus kedvelt, s aki a vacsorán a keblére hajolt és megkérdezte tőle: „Uram, ki árul el?” – az követi. Amikor meglátta, Péter Jézushoz fordult: „Hát vele mi lesz, Uram?” Jézus így válaszolt: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele? Te kövess engem!”
A feltámadt Jézus többször megjelent a tanítványoknak, mert tudta, hogy szükségük van még segítségre és tanításra, és szükségük van a múlttal való kiengesztelődésre, ahhoz, hogy el tudjanak indulni és a nyomába lépni. Ezt a Jézust szemlélhetjük ma. Az Oltáriszentségben ugyanaz a Jézus van jelen, aki anno a Tibériás tó partjánál állt, és nézte a tanítványokat, ahogy halászni próbálnak. Messziről látta kudarcukat, csalódottságukat, gyászukat, levertségüket és görcsös próbálkozásukat, hogy valami értelmes dolgot csináljanak. Jézus megszólítja őket, különösképpen Pétert, aki a tagadásával talán élete legnagyobb vereségét élte meg: „Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?” Jézus háromszor teszi fel neki ezt a kérdést. S ezzel szépen lassan „kipiszkálja” őt belső elveszettségéből: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” És megdöbbentő Jézus válasza: „Legeltesd juhaimat!” Jézusban láthatjuk legjobban az élő szeretethimnuszt: A szeretet „nem tapintatlan, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli.” Az igazság győzelme pedig az, ha felragyoghat életünkben Isten örökkévaló terve és képmása. Itt már nem kell szemrehányást tenni, a múlton lovagolni. „Legeltesd juhaimat!” És nem is kell azon tipródnunk, hogy mi lesz a másikkal. Az Jézus dolga. Tőlünk csak annyit kér: Te kövess engem!” Persze, jogosan feltehetjük Jézusnak a kérdést: hát hogyan legeltessem juhaidat? És itt megint csak érezzük annak a szükségét, hogy Jézus iskolájába járjunk: Ezt csak ő taníthatja meg nekünk. Nem várja el tőlünk, hogy már tökéletesen tudjuk, hogyan kell ezt csinálni, hanem csak arra hív: Te kövess engem!” Kövess engem abban, ahogy én pásztor voltam és vagyok. Tanuld el tőlem belső mozgatómat: „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.”
Feladat a mai napra: A mai nap megfigyelek egy mozzanatot abból, ahogy Jézus jó pásztor volt, és megpróbálom saját találkozásaimban gyakorolni.