Augusztus 3.

Jn 17,1.7-8                         (A szavakat, amit kaptam tőled, továbbadtam nekik.)

E szavak után Jézus az égre emelte tekintetét, és így imádkozott: „Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged. Kinyilatkoztattam nevedet az embereknek, akiket a világból nekem adtál. A tieid voltak, s nekem adtad őket, és megtartották tanításodat. Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. A tanítást, amit kaptam tőled, továbbadtam nekik. El is fogadták, s ezzel valóban elismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem. Én igazságos Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is felismerték, hogy te küldtél. Megismertettem velük nevedet, és ez után is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel szeretsz, bennük legyen, s én is bennük legyek.”

A mai idézet a János evangélium 17-dik fejezetéből már önmagában nagy kincs. Mert olyan részről van szó, ahol bepillanthatunk Jézus imádságába, és fültanúi lehetünk annak, hogyan beszél az Atyával. Ez ritkaság az evangéliumban. Jézus most, a szenvedése előtt még ezt a kincset is meg akarta osztani tanítványaival: az Atyával való élő kapcsolatát, párbeszédét. Ezért előttük nyíltan beszél az Atyával. Miről beszél? Jézus az Atyának ad számot küldetéséről, művéről és övéiről. Arról számol be, hogy azt, amit az Atyától kapott, nem magának tartotta, hanem továbbadta. Kincseit megosztotta tanítványaival: ezek az Atya szavai. „A tanítást, amit kaptam tőled, továbbadtam nekik”. Ez azt jelenti, hogy az Atya szeretetét mint az Atya személyét továbbította, hiszen amint mondja: „Megismertettem velük nevedet…”: mert a név a héber felfogás szerint az egész személyt jelzi. Ezért maga az Atya volt Jézus legnagyobb és egyetlen kincse, és küldetése nem más, mint az, hogy minden ember részesüljön ebből a kincsből, az Atya szeretetéből. Addig, ameddig nem ismeri meg minden ember az Atyát és a Fiát, nem érkezett el céljához. Ezért mondja: „Megismertettem velük nevedet, és ez után is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel szeretsz, bennük legyen, s én is bennük legyek.” A feltámadt Jézus ezért számít ránk, hogy folytassuk küldetését, mivel rajtunk keresztül akarja megismertetni az emberekkel az Atyát és önmagát. Azt kívánja, hogy mi az ő példáját kövessük, és szavai egyre jobban sajátunkká váljanak, hogy mi is mondhassuk Jézusnak a vele való beszélgetésben: „Az igéket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik.”

Feladat a mai napra: Megosztom valakivel Isten igéjét, amely számomra fontos.

Augusztus 2.

1Kir 17,8-16                      (Hozd ki nekem; magadnak és fiadnak csak utána készíts.)

Akkor az Úr így szólt hozzá: „Kelj útra, és menj el a Szidonhoz tartozó Careftába és maradj ott. Nézd, ott megparancsoltam egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad.” Erre útra kelt és elment Careftába. Amikor a város kapujához ért, épp ott volt egy özvegyasszony - rőzsét szedegetett. Megszólította és azt mondta neki: „Hozz nekem egy kis vizet korsóban, hadd igyam!” Amikor elment hozni, utána szólt: „Hozz egy harapás kenyeret is!” Azt felelte: „Amint igaz, hogy a te Istened él: nincs sütve semmim, csak egy marék lisztem van a szakajtóban, meg egy kis olajam a korsóban. Épp azon vagyok, hogy rőzsét szedjek, aztán megyek és elkészítem magamnak és fiamnak. Megesszük, aztán meghalunk.” Illés azonban így válaszolt neki. „Ne félj! Menj, s tedd, amit mondtál; csak előbb csinálj belőle egy kis lángost, aztán hozd ki nekem; magadnak és fiadnak csak utána készíts. Mert azt mondja az Úr, Izrael Istene: A szakajtó ne ürüljön ki, a korsó ne apadjon el addig, amíg az Úr esőt nem hullat a földre.” Elment hát és úgy tett, amint Illés mondta. S volt mit ennie, neki is, fiának is. A szakajtó nem ürült ki, és a korsó nem apadt ki az Úr szava szerint, amelyet Illés által hallatott.

A tegnapi idézet arról szólt, hogy valaki saját elhatározásából odaadta, megosztotta kincseit. Vannak azonban olyan helyzetek is, amikor inkább ragaszkodunk ahhoz, amink van, vagy amink megmaradt. Isten azonban hozzánk fordul és kéri, hogy legyünk mégis nagylelkűek. Ilyen történetről beszél a fönti idézet is. Isten arra kéri az özvegyasszonyt Illés prófétán keresztül, hogy még az utolsó falat kenyerét is engedje át neki. Nem kis dologról van szó itt, hanem egy létfontosságú mozzanatról. A vékában őrzött maroknyi lisztje és a kis olaja a korsóban volt az özvegyasszony utolsó kincse. Ettől függött ő és fiának a túlélése. Hogyan adhatja tehát oda Illésnek? Hogyan kérheti tőle a próféta, hogy még a saját életéhez se ragaszkodjon? Micsoda nehéz kéréssel szembesítette őt Illés! Az özvegyasszony Istenbe vetett bizalmának erejéből mégis megteszi kérését. Hitt Illés szavának, és odaadta a kincsét. Ha te mondod, megteszem! Aztán azt tapasztalta, hogy „a szakajtó nem ürül ki, a korsó nem apad el.” Aki nagyvonalúan ad, nem üres kézzel megy el, hanem megkapja jutalmát. Nem hallgathatjuk az idézetet anélkül, hogy ne szembesülnénk ezekkel a kérdésekkel: milyen magatartással adunk Istennek és embertársainknak? Milyen az Isten iránti bizalmunk? Isten ismeri konkrét élethelyzetünket. Örül, amikor nem csak abból adunk, amiben bővelkedünk, hanem abból is, ami a megélhetésünkhöz tartozik; ezek nem csak anyagiak lehetnek, hanem az időnk, a figyelmünk, az erőnk stb. Ha azzal a bizalommal adunk kincseinkből, amellyel az özvegyasszony, mi is meg fogjuk tapasztalni, hogy Isten rólunk is gondoskodik. Istennél az odaadásnak a logikája más: aki ad, kapni is fog.

Feladat a mai napra: Egy rászorultnak segítek élelmiszerrel.

Augusztus 1.

Bölcs 7,7-9.13-16               (Irigység nélkül adom tovább, hisz kifogyhatatlan kincs)

Ezért könyörögtem, és megkaptam az okosságot; esdekeltem, és leszállt rám a bölcsesség lelke. Többre becsültem a jogarnál és a trónnál, és hozzá mérten semminek tartottam a gazdagságot. A fölbecsülhetetlen drágakövet sem állítottam vele egy sorba. Csalárdság nélkül sajátítottam el, irigység nélkül adom tovább, nem rejtem el gazdagságát. Hisz kifogyhatatlan kincs az emberek számára. Akik szert tettek rá, megszerezték Isten barátságát, mert ajánlották őket a fegyelem adományai. Adja meg nekem az Isten, hogy bölcsen beszéljek, és ahhoz méltóan gondolkodjam, aminek részese lettem! Mert ő irányítja a bölcsességet és vezeti a bölcset. Hiszen a kezében vagyunk mi magunk, a szavaink, egész értelmünk és minden ügyességünk.

Egy drága kincset általában nem szoktak bárhol tartani, hanem különleges helyen őrzik azt, nehogy ellopják. Akinek anyagi kincse van, félnie kell, hogy elveszik tőle. Jézus már figyelmeztetett erre: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol a tolvajok betörnek és lopnak.” (Mt 6,19). Azonban vannak más fajta kincsek, amelyek miatt nem kell félnünk, hogy elkallódnak vagy elveszik tőlünk. Ilyen kifogyhatatlan kincsről beszél a Bölcsesség könyve. Az imádságban a Bölcsesség könyvének írója ezt a kincset kérte Istentől: „Ezért könyörögtem, és megkaptam az okosságot; esdekeltem, és leszállt rám a bölcsesség lelke.” Nagyra becsüli ezt mint Isten ajándékát; számára nagyobb kincs a bölcsesség bármilyen földi gazdaságnál. Bár számára nagyon drága, mégsem akarja kizárólag magának megtartani. Másokkal kívánja megosztani: „Csalárdság nélkül sajátítottam el, irigység nélkül adom tovább, nem rejtem el gazdagságát.” Azt szeretné, hogy mások is felismerjék kincsükként a bölcsesség lelkét, hiszen az bevezet bennünket az Istennel való barátságba. Mivel neki jó ebben az Istennel való kapcsolatban élni, nem akarja ezt visszatartani másoktól. Tudja, hogy ugyanúgy őrzi ezt az Istennel való kapcsolatot akkor is, amikor másokkal is megosztja. A mai imádságban Isten arról szeretne beszélgetni velünk, hogy milyen kincsnek tekintjük a vele való barátságot? Mennyire élünk annak tudatában, hogy Isten kincseit nem veszíthetjük el, ha megosztjuk azokat? Ez a szeretetnek a dinamikája: „A szeretet soha el nem múlik.” (1Kor. 13,8). A szeretet kifogyhatatlan kincs, és Isten maga ez a szeretet. Ismerjük meg jobban ma és ennek a hétnek a során Isten kincseinek ezt a dinamikáját.

Feladat a mai napra: Kérem, hogy a Szentlélek - a bölcsesség lelke - világosítson meg, ki lenne az a személy, akivel hitemről beszélgetni tudnék.