XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2016. augusztus 2., kedd

Augusztus 2.



1Kir 17,8-16                      (Hozd ki nekem; magadnak és fiadnak csak utána készíts.)
Akkor az Úr így szólt hozzá: „Kelj útra, és menj el a Szidonhoz tartozó Careftába és maradj ott. Nézd, ott megparancsoltam egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad.” Erre útra kelt és elment Careftába. Amikor a város kapujához ért, épp ott volt egy özvegyasszony - rőzsét szedegetett. Megszólította és azt mondta neki: „Hozz nekem egy kis vizet korsóban, hadd igyam!” Amikor elment hozni, utána szólt: „Hozz egy harapás kenyeret is!” Azt felelte: „Amint igaz, hogy a te Istened él: nincs sütve semmim, csak egy marék lisztem van a szakajtóban, meg egy kis olajam a korsóban. Épp azon vagyok, hogy rőzsét szedjek, aztán megyek és elkészítem magamnak és fiamnak. Megesszük, aztán meghalunk.” Illés azonban így válaszolt neki. „Ne félj! Menj, s tedd, amit mondtál; csak előbb csinálj belőle egy kis lángost, aztán hozd ki nekem; magadnak és fiadnak csak utána készíts. Mert azt mondja az Úr, Izrael Istene: A szakajtó ne ürüljön ki, a korsó ne apadjon el addig, amíg az Úr esőt nem hullat a földre.” Elment hát és úgy tett, amint Illés mondta. S volt mit ennie, neki is, fiának is. A szakajtó nem ürült ki, és a korsó nem apadt ki az Úr szava szerint, amelyet Illés által hallatott.

A tegnapi idézet arról szólt, hogy valaki saját elhatározásából odaadta, megosztotta kincseit. Vannak azonban olyan helyzetek is, amikor inkább ragaszkodunk ahhoz, amink van, vagy amink megmaradt. Isten azonban hozzánk fordul és kéri, hogy legyünk mégis nagylelkűek. Ilyen történetről beszél a fönti idézet is. Isten arra kéri az özvegyasszonyt Illés prófétán keresztül, hogy még az utolsó falat kenyerét is engedje át neki. Nem kis dologról van szó itt, hanem egy létfontosságú mozzanatról. A vékában őrzött maroknyi lisztje és a kis olaja a korsóban volt az özvegyasszony utolsó kincse. Ettől függött ő és fiának a túlélése. Hogyan adhatja tehát oda Illésnek? Hogyan kérheti tőle a próféta, hogy még a saját életéhez se ragaszkodjon? Micsoda nehéz kéréssel szembesítette őt Illés! Az özvegyasszony Istenbe vetett bizalmának erejéből mégis megteszi kérését. Hitt Illés szavának, és odaadta a kincsét. Ha te mondod, megteszem! Aztán azt tapasztalta, hogy „a szakajtó nem ürül ki, a korsó nem apad el.” Aki nagyvonalúan ad, nem üres kézzel megy el, hanem megkapja jutalmát. Nem hallgathatjuk az idézetet anélkül, hogy ne szembesülnénk ezekkel a kérdésekkel: milyen magatartással adunk Istennek és embertársainknak? Milyen az Isten iránti bizalmunk? Isten ismeri konkrét élethelyzetünket. Örül, amikor nem csak abból adunk, amiben bővelkedünk, hanem abból is, ami a megélhetésünkhöz tartozik; ezek nem csak anyagiak lehetnek, hanem az időnk, a figyelmünk, az erőnk stb. Ha azzal a bizalommal adunk kincseinkből, amellyel az özvegyasszony, mi is meg fogjuk tapasztalni, hogy Isten rólunk is gondoskodik. Istennél az odaadásnak a logikája más: aki ad, kapni is fog.
Feladat a mai napra: Egy rászorultnak segítek élelmiszerrel.

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma