December 26.

Lk 2,8-20                            (Hogyan ember az Isten Fia?)

Pásztorok tanyáztak a vidéken kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek. De az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában. Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket.” Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal:  „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!” Mihelyt az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra adott!” Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket. Miután látták, az ezen gyermekről nekik mondottak alapján ismerték fel. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette. A pásztorok hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták nekik.

Mivel a megtestesülésben, ebben a titokzatos egyesülésben "az emberi természet fölvétetett, de nem semmisíttetett meg", az Egyház századok során jutott el oda, hogy vallja Krisztus emberi lelkének -- értelmi és akarati tevékenységével együtt -- és emberi testének teljes valóságát. Ugyanakkor arra is szüntelenül emlékeztetnie kellett, hogy Krisztus emberi természete Isten Fiának isteni személyéhez tartozik, aki magára vette. Aki az emberi természetben jelen van, és mindaz, amit benne művel, a "Szentháromság egyik személyétől" való. Isten Fia tehát közli a maga emberségével sajátos, szentháromságos, személyes létmódját. Krisztus tehát lelkében és testében emberi módon fejezi ki a Szentháromság életét. "Isten Fia (...) emberi kézzel dolgozott, emberi értelemmel gondolkodott, emberi akarattal cselekedett, emberi szívvel szeretett. Szűz Máriától születvén valóban egy lett közülünk, a bűnt kivéve mindenben hasonló lett hozzánk."[1]

Feladat a mai napra: A Pásztoroknak tudtul adta az angyal, hogy ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, és amikor odaértek Betlehembe, egy gyermeket találtak, bepólyálva, jászolba fektetve. Az ég és a föld összeért a kisded Jézusban. Engedjük, hogy e misztérium szemlélése felszítsa bennünk a hitet és az örömöt, és a pásztorokhoz hasonlóan mi is dicsőítsük az Istent mindenért, amit csak hallottunk, és úgy láttunk, ahogy tudtul adták nekünk.

---

[1] KEK 470

December 25.

Jn 1, 1-18                           (Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember)

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: ,,Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.'' Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta, Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.

 

„Az Isten Fia megtestesülésének egyetlen és teljesen egyedülálló eseménye nem azt jelenti, hogy Jézus Krisztus részben Isten, részben ember, vagy hogy az isteni és az emberi elem zavaros keveréke volna. Ő valóban emberré lett, és valóban Isten maradt. Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember. Az első századok folyamán az Egyháznak e hitigazságot meg kellett védenie és tisztáznia kellett az eretnekségekkel szemben, amelyek meghamisították.”[1] Az első eretnekségek nem annyira Krisztus istenségét, mint inkább igaz emberségét tagadták (a gnosztikus doketizmus). Az apostoli időktől kezdve a keresztény hit hangsúlyozta az Isten Fiának valóságos megtestesülését, aki testben jött el.  De a 3. századtól kezdve az Egyháznak egy antiochiai zsinaton már azt kellett megerősítenie Szamoszatai Pállal szemben, hogy Jézus Krisztus természete szerint, nem pedig örökbefogadás által Isten Fia. Az I. egyetemes Niceai Zsinat 325-ben hitvallásában megvallotta, hogy Isten Fia "született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű (amit görögül így mondanak: homoúszion)", és elítélte Ariust, aki azt állította, hogy "Isten Fia a semmiből lett", és "más szubsztanciából vagy lényegből" való, mint az Atya.“[2] „A nesztoriánus eretnekség Krisztusban külön emberi személyt tételezett föl, aki Isten Fiának isteni személyéhez kapcsolódott. Ezzel szemben Alexandriai Szent Cirill és a III. egyetemes Efezusi Zsinat 431-ben megvallotta, hogy "az Ige, személye szerint (hüposztaszisz szerint) egyesítvén magával az értelmes lélektől átlelkesített testet (...), emberré lett". Krisztus emberségének nincs más alanya, mint Isten Fiának isteni személye, mely fölvette azt, és magáévá tette fogantatása pillanatában. Ezért az Efezusi Zsinat 431-ben kihirdette, hogy Isten Fiának Mária méhében történt emberi fogantatása által Mária "Istenszülő (...), nem azért, mintha az Ige természete vagy istensége eredetének elvét a szent Szűztől vette volna, hanem mert azt a szent és értelmes lélektől áthatott testet vette tőle magára, mellyel az Isten Igéje is személye szerint egyesült, és ezért mondjuk, hogy test szerint született".[3] „A monofiziták azt állították, hogy az emberi természet mint ilyen megszűnt létezni Krisztusban, amikor Isten Fiának isteni természete fölvette. A IV. egyetemes Kalkedoni Zsinat 451-ben ezzel az eretnekséggel szemben megvallotta: "Tehát a Szentatyákat követve valamennyien egyhangúlag tanítjuk, hogy egy és ugyanannak valljuk a Fiút és a mi Urunk Jézus Krisztust; Őt, aki tökéletes az istenségben és tökéletes az emberségben; valóban Istent és valóban embert, Őt, akinek értelmes lelke és teste van, és aki istensége szerint egylényegű az Atyával, és embersége szerint egylényegű mivelünk, „aki hozzánk hasonló mindenben, a bűnt kivéve“; az idők kezdete előtt az Atyától született az istenség szerint, és az utolsó napokban értünk és a mi üdvösségünkért az Istenszülő Szűz Máriatól emberség szerint." "Egy és ugyanazt az egyszülött Fiú Úr Krisztust kell elismerni két természetben össze nem elegyítve, változhatatlanul, megosztatlanul, szétválaszthatatlanul, soha el nem tüntetve a természetek különbségét az egység miatt, hanem inkább megőrizve mindkét természet sajátosságát, melyek egy személybe és hüposztasziszba kapcsolódnak össze."[4] „A Kalkedoni Zsinat után egyesek Krisztus emberi természetét önálló személynek tekintették. Ezekkel szemben az V. egyetemes zsinat 553-ban Konstantinápolyban vallja: "az Ő hüposztaszisza, (vagy 'személye') egy (...), aki a mi Urunk Jézus Krisztus, a Szentháromság egyik személye". Krisztus emberségében tehát mindent isteni személyének kell tulajdonítani mint sajátját, nemcsak a csodákat, hanem a szenvedéseket is, és magát a halált is: valljuk, hogy "a mi Urunk Jézus Krisztus, aki testben megfeszített, valóságos Isten, és a dicsőség Ura, és a Szentháromság egyik személye".[5] Az Egyház tehát vallja, hogy Jézus Krisztus szétválaszthatatlanul valóságos Isten és valóságos ember. Valóban Isten Fia, aki emberré lett, a testvérünk lett, de úgy, hogy Isten és a mi Urunk marad: "Az maradt, ami volt, s fölvette azt, ami nem volt" -- énekli a római liturgia. Aranyszájú Szent János liturgiája is megvallja és énekli: "Ó, egyszülött Fiú és örök Ige, halhatatlan lévén, méltóztattál a mi üdvösségünkért megtestesülni a Szent Istenanyától és mindig Szűz Máriától, Te, aki változás nélkül emberré lettél és megfeszíttettél. Ó, Krisztus Isten, aki halálod által legyőzted a halált, ki Egy vagy a Szentháromságból és dicsőíttetsz az Atyával és a Szentlélekkel, üdvözíts minket!"[6]

Feladat a mai napra:  Mit jelent nekem ez a tanítás? Miben látom most tisztábban Jézus Krisztus személyét? Melyik az az igazság, ami most leginkább megszólít engem? Azzal maradok, és engedem, hogy napközben is többször megszólítson engem.

---

[1] KEK 464

[2] KEK 465

[3] KEK 466

[4] KEK 467

[5] KEK 468

[6] KEK 469

December 24.

Lk 2,1-7                              (Azokban a napokban történt)

Azokban a napokban történt, hogy Augustus császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. Ez az első összeírás Quirinius, Szíria helytartója alatt volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. József is fölment Galilea Názáret nevű városából Júdeába, Dávid városába, Betlehembe, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. Ott-tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson.

Ma este fogjuk ünnepelni, ami azokban a napokban történt. De annak módja nagyon attól függ, hogyan készültünk eddig fel és hogyan hangolódunk ma rá az ünnepre. Talán még ránk vár az utolsó bevásárlás, elintéznivaló, de ahelyett, hogy felgyorsítsuk tempónkat, maradjuk inkább csöndben és elmélkedjünk az annyira ismerős történetről: Mi is történt? József és Mária, hogyan élték meg ezeket az eseményeket? Ezen keresztül mit üzen nekem ma az Isten? Arról szól ugyanis a történet, hogy megtörténhetnek velünk olyan dolgok, amelyekkel is nem számítottunk. Talán ma nálunk is ez lesz. József és Mária biztos nem gondolták, hogy még az utolsó pillanatban, a szülés előtt, útra kellett volna indulniuk Betlehembe. Názáretben, otthonukban, már mindent szépen elkészítettek Jézus születésére. Akkor történt, hogy Augusztus császár rendeletet adott ki, és terveiket meg kellett változtatniuk. Az ismeretlenbe kellett indulniuk. Vajon ott Betlehemben lesz-e hely  számukra? Isten gondviselésében bízva indultak el a három napos útra. Igen, találtak szállást, de mást, mint amit elképzeltek, és amit mi is Isten Fiához illőnek tartottunk volna: Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson. De a lényeg mégis megtörtént: az Isten Fia megszületett! Az lehet számunkra is a mai nap üzenete: Nem a körülményektől függ, hogy Jézus ma értünk megszületik-e vagy sem! Történhetnek velünk akár váratlan dolgok, de Jézus akkor is eljön! Ezért nem kell ahhoz ragaszkodnunk, hogy a mai napon minden úgy sikerüljön, amilyennek mi azt szeretnénk vagy gondoljuk. Legyünk inkább nyitottak aziránt, hogy képesek legyünk a tőlünk hatáskörünkön kívül történő változásokban Isten terveit és jelenlétét felfedezni, úgy mint a Szentcsalád.

Feladat a mai napra: Bensőleg ráhangolódom az ünnepre.