XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2024. február 18., vasárnap

Február 18.

Zsolt 8,2-10
Uram, mi Urunk, milyen csodálatos széles e világon a te neved! Bámulom az eget, kezed művét, a holdat és a csillagokat, amelyeket te alkottál. Mi az ember, hogy megemlékezel róla, az ember fia, hogy gondot viselsz reá? Majdnem isteni lénnyé tetted, dicsőséggel és fönséggel koronáztad. Hatalmat adtál neki kezed műve fölött, mindent lába alá vetettél: minden juhot és barmot, a mezők vadjait, az ég madarait s a tenger halait, mindent, ami a tengerek ösvényén kering, Uram, mi Urunk, milyen csodálatos széles e világon a te neved!

Ha nézem az eget...” - kezdhetjük a hétköznapok lelkigyakorlatát azzal, hogy kicsit körbenézünk és arra figyelünk, ami körülöttünk van: Mit fedezünk fel abban a világban, ahol mindennapi életünket éljük? Nézzünk fel az égre, nézzük a természetet, a fákat, a virágokat. Milyen hatással vannak ránk? Ámulatba esünk, mint a zsoltáros? Ahogyan ő látja a körülötte lévő dolgokat, érzékeli a mögöttük álló alkotó kezet, az Isten kezét. Számára minden teremtmény Isten alkotása. És elcsodálkozik azon, micsoda hely illeti meg az embert ebben a teremtett világban, a többi teremtmény között. „Hatalmat adtál neki kezed műve fölött, mindent lába alá vetettél”. Azt is tapasztalja, hogy Isten, aki teremtette, nem hagyta magára a teremtés után, hanem megemlékezik róla, gondot visel reá, figyelemre méltatja, meglátogatja, vagyis törődik vele. A zsoltáros felfedezi itt saját ember méltóságát, nagyságát: Kevéssel tetted őt kisebbé az angyaloknál, dicsőséggel és tisztelettel koronáztad”, olvassuk az egyik fordításban. De mivel a görög, a szír és a Vulgata itt az „angyal” helyett „Istent” fordít, a fönti szöveg így fogalmazza ezt meg: Majdnem isteni lénnyé tetted.” Az imádkozó ember itt nem érzi kicsinek magát Isten előtt, hanem megbecsülve érzi magát az Istentől kapott méltóságban.
Vajon a zsoltár szavai saját tapasztalatainkat is tükrözik? Talán mindennapi életünkben minket inkább azok a dolgok, tárgyak vesznek körül, amelyeket maga az ember alkotott. De ha most a hétköznapok lelkigyakorlatának elején a teremtett világra tekintünk, hol találjuk meg benne az Isten keze művét? Hogyan érezzük magunkat, mint Isten kezének művei a többi teremtmény között? Tapasztaljuk-e, hogy Isten törődik velünk? Forduljunk Istenhez és beszéljünk vele erről: „Ki az ember? Ki vagyok én? Mit jelent az életem? ...”

Feladat a mai napra: Szemlélem a körülettem lévő dolgokat.