Ter 1,24-31 (Isten megteremtette az embert, saját képmására, az
Isten képmására teremtette őt)
25Isten megteremtette a mezei vadakat
fajuk szerint, a háziállatokat fajuk szerint és az összes csúszómászót a
földkerekségen, fajonként. Isten látta, hogy ez jó. 26Isten
újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők
uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az
összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog.” 27Isten
megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt,
férfinak és nőnek teremtette őket. 28Isten
megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok,
töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai,
az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.” 29Azután ezt mondta Isten: „Nézzétek, nektek
adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot
rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. 30A
mező vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik,
minden zöld növényt táplálékul adok.” Úgy is történt. 31Isten
látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik
nap.
„Anélkül, hogy a teremtésről szóló egész teológiát
megismételnénk, azt kérdezzük, mit mondanak nekünk a nagy bibliai elbeszélések
az ember világhoz fűződő viszonyáról. A Teremtés könyvében a teremtés művének
első elbeszélésében Isten terve magában foglalja az emberiség megteremtését. Az
emberi lény megteremtése után a szöveg azt mondja: „Isten látta, hogy nagyon
jó mindaz, amit alkotott” (Ter 1,31). A Biblia azt tanítja, hogy minden
emberi lény szeretetből, Isten képére és hasonlatosságára teremtetett (vö. Ter
1,26). Ez a kijelentés rámutat minden emberi személy végtelen
méltóságára, aki „nem csupán valami, hanem valaki. Képes arra, hogy megismerje
önmagát, uralkodjék önmagán, szabadon odaajándékozza önmagát és közösségre
lépjen más személyekkel.” (KEK 357) Szent II. János Pál arra
emlékeztetett, hogy az a különleges szeretet, amellyel a Teremtő minden egyes
emberi lényt szeret, végtelen méltósággal ruházza fel. Akik elszántan
védelmezik az emberek méltóságát, a keresztény hitben megtalálhatják a
legmélyebb érveket ehhez az elkötelezettséghez. Milyen csodálatos az a
bizonyosság, hogy egyetlen ember élete sem vész el reménytelen káoszban, olyan
világban, amelyet a puszta véletlen vagy értelmetlenül ismétlődő körforgás
irányít! A Teremtő mindannyiunknak mondhatja: „Mielőtt megalkottalak anyád
méhében, már ismertelek” (Jer 1,5). Isten szívében fogantattunk, és ezért
„mindnyájan Isten egy-egy gondolatának gyümölcse vagyunk. Mindnyájan akartak,
mindnyájan szeretettek, mindnyájan szükségesek vagyunk.” (XVI.
Benedek pápa, Szentbeszédben).” (LS 65.)
Feladat a mai napra: El-elgondolkozom
szívemben e mondaton „Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott”, és eszerint Isten szemével próbálok
tekinteni minden emberre, akivel ma találkozom.