XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. augusztus 27., szerda

Augusztus 27.



Zsolt 118,10-14                (összeestem, de az Úr segített)

A pogányok mind körülvettek, de az Úr nevében eltiportam őket.
Minden oldalról szorongattak, de az Úr nevében eltiportam őket.
Úgy rontottak rám, mint a méhrajok, úgy lobogtak, mint a tűz a bozót alatt, de az Úr nevében eltiportam őket.
Megütöttek, nagyon megütöttek, összeestem, de az Úr segített.
Bátorítóm és erősségem az Úr, ő lett szabadítóm.

A mai részben az imádkozó elég kifejező képekkel írja le azt a helyzetet, amin keresztül ment. Minden oldalról körülvették a pogányok, a nemzetek, azok, akik nem hisznek Istenben, úgy rontottak rá, mint a méhrajok. Aki már saját bőrén tapasztalta, ahogyan a méhek röpködnek a feje körül, könnyen elképzelheti, milyen lehetett a zsoltáros élménye. Gyerekkoromból van egy ilyen élményem: szüleim ismerőse, aki méhész, megmutatta egyszer öcsémnek és nekem méheiket. Mivel öcsém a méhész utasítása ellenére túl közel merészkedett, a méhek felénk kezdtek röpülni. Félelmében öcsém a kezét ütésre kezdte lendíteni, így a méhek még szorosabban röpködtek körülöttünk. Szerencsénkre néhány csípéssel megúsztuk. De hogyan szabadult meg az, aki a zsoltárban kínos helyzetről számol be? Nem üt vissza, nem veri vissza a támadókat. Neki csak egy fegyvere van: az Úr neve. „Az Úr nevében eltiportam őket, vagy másik fordításban „de én az Úr nevében diadalmaskodtam rajtuk”. Isten nevét vette a szájára, őt hívta segítségül. Engedi, hogy Isten szabadítsa meg: „Ő lett szabadítóm”. A zsoltárnak ezeket a szavait, Jézusra vonatkoztatják. Jézus nemcsak imádkozta a zsoltárokat, hanem azok benne teljesedtek be, ahogyan ezt már az evangélisták és egyházatyák is hangsúlyozták[1]. Ezért a mai imádságunkban úgy elmélkedhetünk a mai szakasz felett, hogy azt Jézus életével, különösképpen passiójával összefüggésben látjuk. Azt tapasztalta, hogy minden oldalról szorongattak, megütöttek, nagyon megütöttek, és összeesett, háromszor esett el a kereszt súlya alatt. De tovább szeretett, mert az Atya megerősítette őt. Köszönöm Jézus, hogy benned teljesedett be a mai ige. Segíts, hogy képes legyek minden ellenem való támadást a Te nevedben elhárítani, és a Te szereteteddel viszonozni.
Feladat a mai napra: A támadások sokszor nem kívülről jönnek, hanem bennünk támadnak, mint tisztátalan gondolatok, hamis vágyak, féktelen kívánságok, amelyek belsőleg körülröpködnek minket. Ha a mai napon hasonlót tapasztalok, Jézus nevét szólítom és hívom segítségül.


[1]              Vö. A Katolikus Egyház Katekizmusa, 2586. pont: „A zsoltárok -- melyeket Krisztus imádkozott, s melyek Benne beteljesedtek -- Egyháza imádságának maradandóan lényeges részei.” és Általános Rendelkezések az Imaórák Liturgiájáról, 109. pont: „Aki az Egyház nevében zengi a zsoltárokat, ügyeljen ezeknek a teljes, főleg messiási értelmére, hiszen éppen a messiási értelem miatt vette át az Egyház a zsoltáros könyvet. A messiási értelem az újszövetségben lett teljesen világossá, sőt maga Krisztus Urunk nyilatkozott róla, amikor így szólt az apostolaihoz: „Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak” (Lk 24, 44). Ennek az értelmezésnek legismertebb példája a Máté-evangéliumban található párbeszéd a Messiásról, Dávid fiáról és egyben Uráról; (Mt 22, 44 sköv) itt világossá lesz a 109. zsoltár messiási értelme.
                Ezt az utat követve vették át és magyarázták az egyházatyák az egész zsoltáros könyvet, mint prófétai szót Krisztusról és az Egyházról; a liturgiába is hasonló elgondolással válogatták be a zsoltárokat. Olykor-olykor megtörtént ugyan, hogy mesterkélt értelmezéseket is elfogadtak, mégis általában mind az egyházatyák, mind a liturgia joggal hallották meg a zsoltárokban az Atyához kiáltó Krisztust, a Fiúval beszélgető Atyát, sőt felismerték az Egyház, az apostolok vagy a vértanúk hangját is. Az értelmezésnek ez a módja a középkorban is közkedvelt volt: sok középkori zsoltáros kódexben az egyes zsoltárok elé írt feliratban megadták a krisztológiai értelmet az imádkozok számára. A krisztológiai értelmezés semmiképpen sem korlátozható csak azokra a zsoltárokra, amelyeket kifejezetten messiásinak tartanak, hanem sok olyanra is érvényes, amely kétségtelenül csupán alkalmazott értelemben vonatkozik a Messiásra, ám az Egyház hagyománya ezt mégis ajánlja.
                Főleg az ünnepnapok zsoltáranyagába kerültek be bizonyos krisztológiai szempont szerint kiválogatott zsoltárok. Az ezekből kiemelt antifónák mutatják be leginkább a messiási értelmezést.”