Zsolt 118,10-14 (összeestem, de az Úr segített)
A
pogányok mind körülvettek, de az Úr nevében eltiportam őket.
Minden
oldalról szorongattak, de az Úr nevében eltiportam őket.
Úgy
rontottak rám, mint a méhrajok, úgy lobogtak, mint a tűz a bozót alatt, de az
Úr nevében eltiportam őket.
Megütöttek,
nagyon megütöttek, összeestem, de az Úr segített.
Bátorítóm
és erősségem az Úr, ő lett szabadítóm.
A mai részben az imádkozó elég kifejező képekkel
írja le azt a helyzetet, amin keresztül ment. Minden oldalról körülvették a
pogányok, a nemzetek, azok, akik nem hisznek Istenben, úgy rontottak rá, mint a méhrajok. Aki már saját bőrén tapasztalta,
ahogyan a méhek röpködnek a feje körül, könnyen elképzelheti, milyen lehetett a
zsoltáros élménye. Gyerekkoromból van egy ilyen élményem: szüleim ismerőse, aki
méhész, megmutatta egyszer öcsémnek és nekem méheiket. Mivel öcsém a méhész utasítása
ellenére túl közel merészkedett, a méhek felénk kezdtek röpülni. Félelmében
öcsém a kezét ütésre kezdte lendíteni, így a méhek még szorosabban röpködtek
körülöttünk. Szerencsénkre néhány csípéssel megúsztuk. De hogyan szabadult meg
az, aki a zsoltárban kínos helyzetről számol be? Nem üt vissza, nem veri vissza
a támadókat. Neki csak egy fegyvere van: az Úr neve. „Az Úr nevében eltiportam őket, vagy másik fordításban „de én az
Úr nevében diadalmaskodtam rajtuk”. Isten nevét vette a szájára, őt hívta
segítségül. Engedi, hogy Isten szabadítsa meg: „Ő lett szabadítóm”. A zsoltárnak ezeket a szavait, Jézusra
vonatkoztatják. Jézus nemcsak imádkozta a zsoltárokat, hanem azok benne
teljesedtek be, ahogyan ezt már az evangélisták és egyházatyák is hangsúlyozták[1]. Ezért a mai imádságunkban
úgy elmélkedhetünk a mai szakasz felett, hogy azt Jézus életével, különösképpen
passiójával összefüggésben látjuk. Azt tapasztalta, hogy minden oldalról szorongattak, megütöttek,
nagyon megütöttek, és összeesett,
háromszor esett el a kereszt súlya alatt. De tovább szeretett, mert az Atya megerősítette
őt. Köszönöm Jézus, hogy benned teljesedett be a mai ige. Segíts, hogy képes
legyek minden ellenem való támadást a Te nevedben elhárítani, és a Te
szereteteddel viszonozni.
Feladat a mai napra: A támadások sokszor nem kívülről jönnek, hanem
bennünk támadnak, mint tisztátalan gondolatok, hamis vágyak, féktelen
kívánságok, amelyek belsőleg körülröpködnek minket. Ha a mai napon hasonlót tapasztalok,
Jézus nevét szólítom és hívom segítségül.
[1]
Vö. A Katolikus Egyház Katekizmusa,
2586. pont: „A zsoltárok -- melyeket Krisztus imádkozott, s melyek Benne
beteljesedtek -- Egyháza imádságának maradandóan lényeges részei.” és Általános
Rendelkezések az Imaórák Liturgiájáról, 109. pont:
„Aki az Egyház nevében zengi a zsoltárokat, ügyeljen ezeknek a teljes, főleg
messiási értelmére, hiszen éppen a messiási értelem miatt vette át az Egyház a
zsoltáros könyvet. A messiási értelem az újszövetségben lett teljesen
világossá, sőt maga Krisztus Urunk nyilatkozott róla, amikor így szólt az
apostolaihoz: „Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a
prófétákban és a zsoltárokban írtak” (Lk 24, 44). Ennek az értelmezésnek
legismertebb példája a Máté-evangéliumban található párbeszéd a Messiásról,
Dávid fiáról és egyben Uráról; (Mt 22, 44 sköv) itt világossá lesz a 109.
zsoltár messiási értelme.
Ezt
az utat követve vették át és magyarázták az egyházatyák az egész zsoltáros
könyvet, mint prófétai szót Krisztusról és az Egyházról; a liturgiába is
hasonló elgondolással válogatták be a zsoltárokat. Olykor-olykor megtörtént
ugyan, hogy mesterkélt értelmezéseket is elfogadtak, mégis általában mind az
egyházatyák, mind a liturgia joggal hallották meg a zsoltárokban az Atyához
kiáltó Krisztust, a Fiúval beszélgető Atyát, sőt felismerték az Egyház, az
apostolok vagy a vértanúk hangját is. Az értelmezésnek ez a módja a középkorban
is közkedvelt volt: sok középkori zsoltáros kódexben az egyes zsoltárok elé írt
feliratban megadták a krisztológiai értelmet az imádkozok számára. A
krisztológiai értelmezés semmiképpen sem korlátozható csak azokra a
zsoltárokra, amelyeket kifejezetten messiásinak tartanak, hanem sok olyanra is
érvényes, amely kétségtelenül csupán alkalmazott értelemben vonatkozik a
Messiásra, ám az Egyház hagyománya ezt mégis ajánlja.
Főleg
az ünnepnapok zsoltáranyagába kerültek be bizonyos krisztológiai szempont
szerint kiválogatott zsoltárok. Az ezekből kiemelt antifónák mutatják be leginkább
a messiási értelmezést.”