Lk 1,71-75 (félelmet nem ismerve szolgáljunk neki)
Megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól,
akik gyűlölettel néznek minket; atyáinkkal irgalmat gyakorol, hogy szent
szövetségére emlékezzék, az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak
esküdött, hogy nekünk váltja be, amit ígért; hogy félelem nélkül és
megszabadulva az ellenség kezéből, neki szolgálatot teljesítsünk:
szentségben és igazságban járjunk előtte napról napra, amíg élünk.
Zakariás imádsága, az
úgy nevezett Benedictus, belekerült a zsolozsmába. Minden reggeli
dicséretben imádkozzuk. Így nap mint nap meghív minket arra, hogy Isten színe
előtt éljünk: „járjunk előtte napról
napra, amíg élünk.” És megmondja, milyen módon élhetünk színe előtt: szentségben és igazságban. Isten
megváltó műve lehetővé tette, hogy „az
ellenség kezéből kiszabadítva, félelmet nem ismerve szolgáljunk neki,
szentségben és igazságban színe előtt életünk minden napján.” Bár
feltehetjük magunkban a kérdést: Ki az ellenségünk? Mitől, kitől szoktunk
félni? Bizony a félelemnek sok arcát sorolhatnánk fel, mélyebben viszont mindannyiunkban
ott rejtőzik a haláltól való a félelem. És az élet, életünk ellensége nem más,
mint a gonosz, a sátán. Ettől az ellenségtől azonban csak Isten tudott megszabadítani.
Ezért karácsonyt mindig a húsvéti misztérium fényében ünnepeljük, hogy Jézus
Krisztus szenvedése, halála és feltámadása által üdvösséget szerezett nekünk.
Ahhoz pedig szükség volt megtestesülésre, mert minden tekintetben hasonlóvá
akart lenni hozzánk, emberekhez: „Minthogy a gyermekeknek közös a testük és
a vérük, ő is részt kapott belőle, hogy így halálával legyőzze azt, aki a
halálon uralkodott, tudniillik a sátánt, és felszabadítsa azokat, akiket a
haláltól való félelem egész életükre rabszolgává tett. Hiszen nem az
angyalokat, hanem Ábrahám leszármazottait karolta fel. Ezért minden tekintetben
hasonlóvá kellett válnia testvéreihez, hogy irgalmas és Istenhez hűséges főpap
legyen, és kiengesztelje a nép bűneit.” (Zsid 2,14-17) Jézus megtestesülésében
magát a félelmet is megosztotta velünk, mint az emberhez tartozó érzést,
ahogyan ezt pl. a Getszemáni kértben láthatjuk. A félelem azonban nem vett
rajta erőt, mivel teljesen az Atyára tudta magát rábízni. Isten színe előtt,
szerető tekintete alatt élve és egyre jobban a szeretetére bízva magunkat,
egyre kevésbe fog ránk hatni a félelem, hanem egyre szabadabbak leszünk, hogy
Istennek szolgálatot teljesítsünk.
Feladat a mai napra: Az előttem lévő ünnepekre tekintve átgondolom,
vajon van-e valami/valaki, amitől/akitől félek. Elbeszélgetek erről Jézussal,
és kérem, hogy mutassa meg, mi segíthet abban, hogy leküzdjem ezt a félelmet.