Jón 3,1-5.10; 1Kor7,29-31; Mk 1, 14-20
(„Gyertek,
kövessetek, és emberek halászává teszlek benneteket.”)
János elfogatása után Jézus Galileába ment, s ott
hirdette az Isten evangéliumát és mondta: „Beteljesedett az idő, és már közel
van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.” Amikor
Jézus a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András –
halászok lévén – épp hálót vetnek a vízbe. Jézus ezt mondta nekik:
„Gyertek, kövessetek, és emberek halászává teszlek benneteket.” Rögtön
otthagyták hálójukat és követték. Alig ment valamivel tovább,
megpillantotta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálót
szedték rendbe a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták
apjukat, Zebedeust, halászlegényeivel a bárkában, és a nyomába szegődtek.
Soha
nem fogom elfelejteni, hogy kislánykoromban kint játszottunk a lakónegyedünk
udvarán a kis barátaimmal, s játszottunk például iskolásat, amikor is én jó
tanárnak bizonyultam. Máskor kórházasat játszottunk, és a többi barátom orvos
akart lenni vagy ápolónő, vagy játszottunk szuperhőst, stb.. Engem leginkább az
ösztönzött arra, hogy tanárnő legyek, amikor láttam az általános iskolai
tanítónőmet, aki rengeteg türelemmel tanított bennünket, és nagy
életbölcsességgel rendelkezett. Hiszen nemcsak ismereteket adott át nekünk
különféle dolgokról, hanem látszott rajta, hogy élvezi, amit csinál, ahogy szép
lassan belénk oltotta a tanulás és az élet szeretetét, hogy segítsünk másoknak,
és tiszteljük egymást. Azt kérdem magamtól, hogy vajon a tanítványok hogyan
élhettek nagy Mesterük, Jézus mellett?
Isten Fia, aki emberré lett, hogy megtaníthassa nekünk, hogy hogyan
lehetünk Istenhez hasonlóak; nem a felhők közül vagy annak a kornak a nagy
tanítómestereihez hasonló módon, hanem másfajta bölcsességgel, amely lerombolta
a kialakult sémákat, és amely az embereket emberségesebbé tette,
testvériesebbekké és képesekké arra, hogy a saját érdekeiken túl is tudjanak
látni. Aki sokszor mondta nekik a törvény tanítómestereiről: „Tegyétek azt,
amit mondanak, de ne tegyetek úgy, ahogy ők élnek.” „A törvényben az áll, hogy
szemet szemért, fogat fogért, én azonban azt mondom nektek, hogy szeressétek az
ellenségeiteket!” Mindazok, akik találkoztak Jézussal, a végén olyanok lettek,
mint ő. Csakis az együttélés, az igaz és hűséges barátság Jézussal alakította
úgy az életüket, hogy abból, amik külön-külön voltak – Péter, Fülöp, János, stb.
– Jézus különböző „arcaivá” lettek.
Ma
az Evangéliumnak ez az útja tovább döntögeti az időkorlátokat, és a feltámadott
Jézus újra nagy bizalommal és hatalmas szeretettel néz rád és ránk, és arra hív
minket, hogy ne csupán kövessük őt abból, amik vagyunk, hanem legyünk
olyanokká, mint Ő a vele való találkozás révén. Ez – a vele való barátság által
– egészen biztosan arra fog minket ösztönözni, hogy hozzá hasonló módon
megosszuk másokkal mindazt, ami nekünk van, hogy gyógyítsunk, mint ő, hogy
szolgáljunk, mint ahogy azt ő tette, hogy észre tudjuk venni mások szenvedését,
és amennyire lehetséges számunkra, tudjunk segíteni nekik.
Ahogy
azt Szent Pál mondta a Korintusiakhoz írt első levelében: „Azt mondom tehát, testvérek: Az idő rövid…“ (1 Kor 7, 29-31). Ki vagy
mi sürget minket tulajdonképpen? Ennek a Krisztusnak a szeretete sürget, aki
arra hív bennünket, hogy az ő arcává és az ő tetteivé váljunk ebben a világban,
és az életünk erről tanúskodjon.
Feladat a mai napra: Mindazt
leszámítva, amit már elértél az életedben, mire hív még téged Jézus? Jézusnak
melyik “oldalával” vagy melyik “arcával” szeretnél azonosulni? Melyiket
szeretnéd, ha tükröződne az életedben?