XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. január 26., hétfő

Január 26.



Fil 2,5-11 (Krisztus, kinyilatkoztatásában teljesen föltárja az embert az embernek…)

Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.

Emlékszem, amikor Mexikóban voltam, és a misszionáriusokkal egy ötvösművészt meglátogattunk; ez az ember rézzel dolgozott, és nagyon élvezte a munkáját. Pedig nem volt könnyű, mert sokszor ütötte a rezet vagy az aranyat kalapáccsal, és úgy alakított ki mintákat. Láttam, hogy ez a munka nagyon fárasztó, mert egy nagy, forró tüzet is kellett használnia. Megkérdeztem tőle, hogy szereti-e, amivel foglalkozik. És Ő azt válaszolta: „Nagyon. Számomra boldogságot jelent, amikor látom, hogy milyen szép kancsókat vagy tálakat készítettem különféle díszítésekkel, és azokat kínálni tudom az embereknek, hogy valamit jól alkottam, amit aztán az emberek élvezhetnek és használhatnak. Tudom, hogy fárasztó, de utána pihenek és folytatom tovább. Ám a legnagyobb megelégedés az, hogy ez a kancsó az én kezem munkája, és én abban magamból adhattam egy részt.
Arra gondoltam, hogy amikor Isten megalkotta az embert, akkor a saját életét és szeretetét adta nekünk. A szülők nem tudják elégszer elmondani, hogy ez a gyerek hús a húsomból, vér a véremből, és ezért mindent megtesznek az életéért.
A szótár ezt mondja a „méltóságról”: A kifejezés a Latin dignitas szóból származik, ami azt jelenti, hogy „értékes, becsületre méltó, tisztességes”. Az emberi méltóság érték, a személy szent és sérthetetlen joga, alapvető jog, az ember eredendő értéke, mivel az ember racionális lény, aki szabadsággal bír, és képes dolgokat létrehozni. Ez azt jelenti, hogy minden emberi lény képes alakítani, változtatni, és jobbítani az életét a szabadság gyakorlásán és a döntéshozatalon keresztül. A méltóság alapja a saját személyem megbecsülése és a mások tisztelete, mert mindannyian tiszteletet érdemlünk, bármilyenek is vagyunk. Amikor felismerjük a különbséget az egyes emberek között, és elviseljük ezeket a különbségeket, a személy tiszteletre méltónak és szabadnak érezheti magát.[1] De mit mond a II. Vatikáni Zsinat Gaudium et Spes, az emberi méltóságról: lényeges része az Istennel való közösségre szóló meghívás. Az ember kezdettől fogva párbeszédre hivatott Istennel, ugyanis csak azért létezik, mert Isten szeretetből megteremtette és szeretetből létben tartja, s csak akkor élhet teljesen az igazság szerint, ha önként elismeri ezt a szeretetet és rábízza magát a Teremtőjére. (GS 19). Ha életünknek emberileg nagy értéke van, hívőként még nagyobb az értéke! Mi Isten gyermekei vagyunk, és képesek vagyunk beszélni Istennel. „Az ember misztériuma csak a megtestesült Ige misztériumában világosodik meg igazán. Ádám, az első ember ugyanis az eljövendőnek, tudniillik az Úr Krisztusnak előképe volt. Krisztus, az új Ádám, az Atya és az ő szeretete misztériumának kinyilatkoztatásában teljesen föltárja az embert az embernek, és megmutatja magasztos hivatását. Nem csoda tehát, ha ezek az igazságok belőle fakadnak, és benne érik el csúcspontjukat. Aki "a láthatatlan Isten képmása", ugyanő tökéletes ember is, aki Ádám fiainak az ősbűn által elcsúfított istenképségét helyreállította. Mivel Ő az emberi természetet fölvette, nem elemésztette, természet magától értetődően bennünk is nagy méltóságra jutott. (GS 22.). Az ember akkor szerzi meg a legnagyobb méltóságot, amikor találkozik Krisztussal. Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez”, hogy részt vegyen mindenben, ami emberi, a gyengeségekben, a szegénységben, kivéve a bűnt (Fil 2,5-11). Így emelte méltóságunkat az ő szintjére, hogy olyanok lehessünk, mint Ő: Mi a Fiúban gyermekek vagyunk. (Ef 1,4-5) Sziénai Szent Katalin ezt így fejezte ki: „ki vagy mi volt az oka annak, hogy az embert ekkora méltósággal ruháztad fel? Biztosan csak az a végtelen nagy szereteted, amellyel teremtményedet önmagadban szemlélted, és ez a szeretet ejtett foglyul téged. Mi a te képmásod vagyunk és te a miénk, hiszen az emberben te kapcsoltad egybe ezt a kettőt, amikor örök Istenségedet elrejtetted Ádám testének gyarló leple és anyagi korlátoltsága alá. Miért van így mindez? Egyedül a te kimondhatatlan szereteted az oka ennek.[2]”.
Mennyi értéke van az emberi méltóságnak! Hogyan értékeljük a méltóságunkat ma, hogyan élünk? Hogyan értékeljük a másikat? Jézus mindig nekünk szenteli magát, és figyel minket, mint ahogy mi is mindig figyeljük őt. Mint a fém az ötvösművész kezében, mi is hagyjuk, hogy Ő dolgozzon rajtunk; ezért hagyjuk az életünket Jézus kezében bizalommal, hogy segítségével és vele együttműködve, legyünk olyanok, mint Ő.
Feladat a mai napra: A mai napon azokban a pillanatokban, amelyek a leginkább segítségünkre vannak, arra hívlak titeket, hogy elmélkedjetek Jézus arcáról egy róla készült képet vagy egy keresztet nézve vagy az áldozáson, és közben kérdezzük meg tőle, hogy mennyit ér neki a mi életünk? Mennyit kellene, hogy érjen egy másik ember élete a számodra? Engedjük, hogy megadja nekünk a választ.



[2] Sienai Szent Katalin szűznek „Az isteni gondviselés" című párbeszédes művéből (4, 13: ed. latina, Ingolstadii 1583, ff. 19v-20)

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma