XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. február 9., hétfő

Február 9.



1Kor 12,12-27                 (Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai.)

A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át. Mert a test nem egyetlen tagból áll, hanem sokból. Ha a láb azt mondaná is: „Nem vagyok kéz, tehát nem tartozom a testhez”, azért a testhez tartozik. Ha pedig a fül azt mondaná: „Nem vagyok szem, tehát nem tartozom a testhez”, azért a testhez tartozik. Ha a test csupa szem volna, hol maradna a hallás? Ha meg csupa hallás, hol volna a szaglás? Isten határozta meg minden egyes tag feladatát a testben, tetszése szerint. Ha valamennyi egy tag volna, hol volna a test? Így azonban sok a tag, de a test csak egy. A szem nem mondhatja a kéznek: „Nincs rád szükségem” vagy a fej a lábnak: „Nincs rád szükségem.” Ellenkezőleg, a gyöngébbnek látszó tagok sokkal szükségesebbek. Sőt a test alacsonyabb rendű tagjait nagyobb gonddal vesszük körül, és a tisztességtelen tagok nagyobb tisztességben részesülnek, a tisztességes tagoknak ugyanis nincs erre szükségük. De Isten alkotta így a testet, és azért részesítette az alacsonyabb rendű tagot nagyobb tisztességben, hogy a testben ne támadjon meghasonlás, hanem a tagok törődjenek egymással. Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik örül vele. Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai.
Mi az a valóság, hogy Krisztus misztikus teste? Az egyház az évezredek során több képpel próbálta megragadni saját valóságát, mert maga is érzi, hogy egy mély misztérium, ilyen kép pl. az akol, a nyáj, Isten szent temploma, az Isten népe, Krisztus jegyese (vö. II. Vatikáni Zsinat. Lumen Gentium 6). Hiszen az egyház nem csupán egy intézmény, egy szervezet, és nem is egy klub. Van, ami mélyen összeköt bennünket egymással: a keresztség által mindannyian Isten gyermekei lettünk, egy test lettünk Krisztusban. Ez a Krisztusban és Krisztussal való élet jellemzi az egyházat, melynek végső célja és beteljesedése az egység Isten országában. Minden kép ennek egy mozzanatát próbálja megvilágítani. Az egyik legismertebb kép, mely kifejezi az egyház szerves egységét, Krisztus misztikus testének képe, melyet Szt. Pál több helyen is használ. Pál rá akar mutatni a test képével arra, hogy minden egyes tag fontos, és egymáshoz tartozik. Ezt nagyon képletesen fejezi ki a mai igerészben. Számára nincsenek fontosabb és kevésbé fontos, értékesebb és kevésbé értékes testrészek. Nincsen nélkülözhető testrész vagy szerv. Bár tudjuk az orvostudományból, hogy egy emberi test még teljesen működőképes, ha pl. nincsen lába vagy keze, vagy akár csak egy veséje maradt. De valahol érezzük, hogy az már nem teljes élet. Aki elveszített egy lábat vagy kezet jól tudja, hogy még akkor is fáj az a testrésze, ha már nincsen ott. Hogy lehet ez? Testünk nagyon jó tanítómesterünk lehet abban, hogyan viszonyuljunk egymáshoz, és hogyan tagozódunk be Isten valóságába.
Feladat a mai napra: Szánjunk időt arra, hogy érzékenyen megfigyeljük saját testünket. Hogyan működik? Mennyire magától értetődő számomra, hogy a szívem dobog, és a tüdőm lélegzik, hogy mindkét kezemet tudom használni, tudok járni, tudok gondolkodni, tudok beszélni és látni, hallani és illatokat érezni. Vagyis, ha valami már nem működik, akkor annak hiányát hogyan érzékelteti velem a testem? Isten szereti a testemet, szeretetből teremtette és tartja életben. Meditációmat befejezhetem mély hálaadással.