XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. február 26., csütörtök

Nagyböjti hétköznapi lelkigyakorlat: 5. nap




Napi elmélkedéshez:       Jn 5,1-9


Nem sokkal ezután ünnepük volt a zsidóknak, s Jézus fölment Jeruzsálembe. Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy fürdő, amelynek héberül Beteszda volt a neve. Öt oszlopcsarnoka volt, nagyon sok beteg feküdt bennük: vakok, sánták, bénák várva, hogy a víz megmozduljon. Az Úr angyala ugyanis leszállt időnként a tóra, és felkavarta a vizet. Aki felkavarása után először lépett a vízbe, az meggyógyult, bármilyen betegségben szenvedett is. De volt ott egy ember, aki már harmincnyolc esztendeje szenvedett. Amikor Jézus meglátta, amint ott feküdt, s megtudta, hogy már régóta beteg, megkérdezte tőle: „Meg akarsz gyógyulni?” „Uram - válaszolta a beteg -, nincs emberem, aki bevinne a tóba, amikor felkavarodik a víz. Így mire odaérek, már más lép be előttem.” Erre Jézus azt mondta neki: „Kelj föl, fogd az ágyadat és menj!” Az ember azon nyomban meggyógyult, fölvette ágyát és elindult.



A mai jelenet bevezet minket Jeruzsálembe, a Juh-kapunál lévő Beteszda fürdőbe. Képzeljük magunk elé a helyszínt: az öt oszlopcsarnokot, a fürdőt, a benne található embereket. Milyen lehet a hangulat, milyenek a fények? Világos van-e vagy inkább sötét? Milyen hangokat lehet hallani? Csöndesek a betegek vagy hangosak? Hol vagyok én ebben a jelenetben? Esetleg a betegek közt? Egy valaki vagyok a vakok, sánták és bénák közül? Vagy egy kíváncsi kívülálló, aki arra vár, hogy mi fog ott történni? Megfigyelve a betegeket, ki milyen várakozással, milyen reménységgel tölti ott az idejét. Mindenkinek az a nagy vágya, hogy meggyógyuljon. Abban hisznek, hogy a felkavart víz egyszer csak nekik is meghozza a várva-várt gyógyulást. Ott fekszenek Beteszda tavánál arra várakozva, hogy valamikor majd ők bejuthassanak elsőként a vízbe. Oly kicsi az esély, hogy már szinte lehetetlen. Viszont a közmondás szerint a remény az utolsó, ami meghal. Aki már nem remél, az már meg is halt. Csak addig élünk, amíg remélünk. Az egyik beteg, akiről azt halljuk, hogy már harmincnyolc esztendeje szenvedett, ő sem adta fel a reményt. Még mindig abban reménykedik, hogy valaki majd csak segít rajta, és sorra kerülhet. A történet végét ismerve elmondhatjuk, hogy igen, nem hiába reménykedett a gyógyulásában. Azonban minden másként történt, mint ahogy ő gondolta. Ez emlékeztet az egyik film kicsit hosszú és érdekes címére: „A világ nagy és a megváltás a sarkon túl ólálkodik”. A gyógyulás, a megváltás eléri a beteget. Megérkezik Jézus. Mivel a beteg nem ismeri, nem vár semmit Jézustól. Jézus pedig meglátja, és rögtön felismeri szenvedését. A kezdeményezés mindig az Istené, Ő teszi meg az első lépést. Így Jézus megkérdezi a betegtől: „Meg akarsz gyógyulni?” A béna csak arra tud gondolni, hogy emberi segítséget fog kapni. Másra nem számít. De Jézus azt mondja neki: „Kelj föl, fogd az ágyadat és menj!”- vagyis: hogy álljon talpra és vegye kezébe az életét, elfogadva a vele járó nehézségeket is. Isten szava az - mely tele van irántunk való bizalommal - ami bennünket mindig újra és újra talpra állít. Ma kérdezzük meg magunktól, mit várunk, mit remélünk Jézustól. És lépjünk vele párbeszédbe.



Feladat a mai napra: Ma odafigyelek és átgondolom, hogy miben reménykedem, kitől várok segítséget.

Este: Visszatekintés a napra: Isten szeretettel és reménységgel teljes tekintetébe helyezem magam. Ha visszatekintek a napra, hol fedezem fel a napi eseményekben Isten működését? Történtek-e váratlan dolgok? Mi vagy ki adott nekem reményt, erőt?