Napi elmélkedéshez: Jn 5,1-9
Nem sokkal ezután
ünnepük volt a zsidóknak, s Jézus fölment Jeruzsálembe. Jeruzsálemben a
Juh-kapunál van egy fürdő, amelynek héberül Beteszda volt a neve. Öt
oszlopcsarnoka volt, nagyon sok beteg feküdt bennük: vakok, sánták, bénák
várva, hogy a víz megmozduljon. Az Úr angyala ugyanis leszállt időnként a tóra,
és felkavarta a vizet. Aki felkavarása után először lépett a vízbe, az
meggyógyult, bármilyen betegségben szenvedett is. De volt ott egy ember, aki
már harmincnyolc esztendeje szenvedett. Amikor Jézus meglátta, amint ott
feküdt, s megtudta, hogy már régóta beteg, megkérdezte tőle: „Meg akarsz
gyógyulni?” „Uram - válaszolta a beteg -, nincs emberem, aki bevinne a tóba,
amikor felkavarodik a víz. Így mire odaérek, már más lép be előttem.” Erre
Jézus azt mondta neki: „Kelj föl, fogd az ágyadat és menj!” Az ember azon
nyomban meggyógyult, fölvette ágyát és elindult.
A mai jelenet bevezet minket Jeruzsálembe, a Juh-kapunál
lévő Beteszda fürdőbe. Képzeljük magunk elé a helyszínt: az öt oszlopcsarnokot,
a fürdőt, a benne található embereket. Milyen lehet a hangulat, milyenek a
fények? Világos van-e vagy inkább sötét? Milyen hangokat lehet hallani?
Csöndesek a betegek vagy hangosak? Hol vagyok én ebben a jelenetben? Esetleg a
betegek közt? Egy valaki vagyok a vakok, sánták és bénák közül? Vagy egy
kíváncsi kívülálló, aki arra vár, hogy mi fog ott történni? Megfigyelve a
betegeket, ki milyen várakozással, milyen reménységgel tölti ott az idejét.
Mindenkinek az a nagy vágya, hogy meggyógyuljon. Abban hisznek, hogy a
felkavart víz egyszer csak nekik is meghozza a várva-várt gyógyulást. Ott
fekszenek Beteszda tavánál arra várakozva, hogy valamikor majd ők bejuthassanak
elsőként a vízbe. Oly kicsi az esély, hogy már szinte lehetetlen. Viszont a
közmondás szerint a remény az utolsó, ami meghal. Aki már nem remél, az már meg
is halt. Csak addig élünk, amíg remélünk. Az egyik beteg, akiről azt halljuk,
hogy már harmincnyolc esztendeje szenvedett, ő sem adta fel a reményt. Még
mindig abban reménykedik, hogy valaki majd csak segít rajta, és sorra kerülhet.
A történet végét ismerve elmondhatjuk, hogy igen, nem hiába reménykedett a
gyógyulásában. Azonban minden másként történt, mint ahogy ő gondolta. Ez
emlékeztet az egyik film kicsit hosszú és érdekes címére: „A világ nagy és a
megváltás a sarkon túl ólálkodik”. A gyógyulás, a megváltás eléri a beteget.
Megérkezik Jézus. Mivel a beteg nem ismeri, nem vár semmit Jézustól. Jézus
pedig meglátja, és rögtön felismeri szenvedését. A kezdeményezés mindig az
Istené, Ő teszi meg az első lépést. Így Jézus megkérdezi a betegtől: „Meg akarsz gyógyulni?” A béna csak arra
tud gondolni, hogy emberi segítséget fog kapni. Másra nem számít. De Jézus azt
mondja neki: „Kelj föl, fogd az ágyadat
és menj!”- vagyis: hogy álljon talpra és vegye kezébe az életét, elfogadva
a vele járó nehézségeket is. Isten szava az - mely tele van irántunk való
bizalommal - ami bennünket mindig újra és újra talpra állít. Ma kérdezzük meg
magunktól, mit várunk, mit remélünk Jézustól. És lépjünk vele párbeszédbe.
Feladat a mai napra: Ma odafigyelek és átgondolom, hogy miben reménykedem, kitől várok
segítséget.
Este: Visszatekintés a napra: Isten
szeretettel és reménységgel teljes tekintetébe helyezem magam. Ha
visszatekintek a napra, hol fedezem fel a napi eseményekben Isten működését?
Történtek-e váratlan dolgok? Mi vagy ki adott nekem reményt, erőt?