XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. február 27., péntek

Nagyböjti hétköznapi lelkigyakorlat: 6. nap



Napi elmélkedéshez:       Jn 4,6-14

Ott volt Jákob kútja. Jézus elfáradt az úton, azért leült a kútnál. A hatodik óra felé járt az idő. Egy szamariai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek. A szamariai asszony így válaszolt: „Hogyan? Zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól kérsz inni?” Jézus ezt felelte neki: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.”  „Uram - mondta erre az asszony -, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél hát élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki ezt a kutat adta nekünk, s maga is ebből ivott a fiaival és állataival együtt?” Jézus azt mondta neki feleletül: „Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.”

A szamariai asszony története életünk egyik legalapvetőbb dinamikájának képe. Mindennapi életünkben gyakran megtapasztaljuk azt, hogy valamiből kifogyunk: lehetnek anyagi vagy lelki dolgok is. Ilyenkor mit csinálunk? Ha kifogytunk a tejből, lemegyünk a boltba és vásárolunk. De ha kifogytunk lelki dolgokból, akkor honnan szerzünk újat? Először embertársainknál szoktunk koldulni: egy mosolyért, egy vigasztaló, elismerő szóért, szeretetért. És ha ő nem tud adni? Sokszor pótlékot keresünk, lehet az ételben, italban, a munkában vagy az internetezésben, vagy sok másban. Mert szívünk végtelenül éhes. Gyakran a frusztráció belső elszigetelődésbe sodor bennünket. Úgy érezzük, hogy meg kell védenünk magunkat a másik ellen. A történetben Jézus odajön a kúthoz, és más vizet kínál az asszonynak: élő vizet, vagyis egy kiapadhatatlan forrást. Beszélgetés közben, ez a forrás kezd benne felszökellni. Ez a forrás a Jézussal való társalgás, amely kihúzza őt elszigeteltségéből, és megnyitja a másik ember iránt. Az asszony rádöbben arra, hogy amit keresett az, amit Jézus neki felkínál: a boldog élet, ami „a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és őszinte hitből fakadó szeretet” (1Tim 1,5). És ezt minden emberrel meg akarja osztani, mert mindenkié. A Jézussal való találkozás válasz a szomjúságra. Egyedül ő képes betölteni a végtelen szomjúságunkat végtelen és mindent átfogó szeretetével, és így szerető és szabad lényekké tenni minket, aki képes másokat feltétel nélkül, odaadón szeretni. „Mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” Mai imádságra kérjük a kegyelmet, hogy ihassunk abból a vízből, amit Jézus kínál nekünk.

Feladat a mai napra: Amikor érzem, hogy kifogyok valamiből, pl. szeretetből, türelemből, kiegyensúlyozottságból, Jézushoz fordulok, és hagyom, hogy a vele való együttlét újra feltöltsön engem.
--- A lap hátsó oldalát felhasználhatjuk feljegyzéseknek! ---
Este: Visszatekintés a napra: Hol oltottam szívem szomját a mai napon? Hogyan vált Jézus számomra „forrássá” a mai napon? Hogyan tapasztaltam, hogy a bennem lévő forrás arra is képesített, hogy adhassak ebből másoknak is? Mit fakadt belülről? A nap végén Isten jóságos kézébe helyezem a napomat, mind azzal, ami volt, és ahogyan volt.