Zsolt 103 (Az Úr irgalmas és türelmes)
1Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm dicsérje
szent nevét!
2Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd, mennyi jót tett veled!
3Megbocsátja minden bűnödet, és meggyógyítja minden gyöngeséged.
4Megmenti életed a pusztulástól, kegyelemmel és irgalommal koszorúz.
5Életed eltölti javakkal, mint a sasé, megújul ifjúságod.
6Igazságos tetteket visz végbe az Úr, az elnyomottnak igazságot szolgáltat.
7Útjait kinyilvánította Mózesnek, a tetteit Izrael fiainak.
8Az Úr irgalmas és könyörületes, szelíd a haragban és gazdag az irgalomban.
9Nem perel untalan, haragja nem tart örökké.
10Nem bűneik szerint bánik velünk, és nem vétkeink szerint fizet vissza.
11Mert amilyen magas az ég a föld felett, olyan nagy irgalma az igazak iránt.
12Amilyen távol van napkelet napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk bűneinket.
13Ahogy az apa megkönyörül fiain, úgy könyörül az Úr azokon, akik őt félik.
14Tudja jól, milyen az alkatunk, tudja, hogy a porból származunk.
15Az ember napjai a fűhöz hasonlók, virul, mint a mező virága,
16de egy kis szellő s már vége van: a hely is elfeledte, ahol addig állt.
17Ám az Úr kegyelme mindörökre az igazakkal van, és igazságossága fiaik fiaival.
18Azokkal, akik hívek szövetségéhez, akik vigyáznak, hogy törvényei szerint éljenek.
19Az Úr az égben készítette el trónját, királyi hatalma parancsol a mindenségnek.
20Áldjátok az Urat, angyalai, mind, ti hatalmasok, kik teljesítitek parancsait, és lesitek a szavát!
21Áldjátok az Urat, égi seregek, mind, ti szolgái, kik teljesítitek akaratát!
22Áldjátok az Urat, művei, mind, uralmának minden helyén! Lelkem, áldjad az Urat!
2Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd, mennyi jót tett veled!
3Megbocsátja minden bűnödet, és meggyógyítja minden gyöngeséged.
4Megmenti életed a pusztulástól, kegyelemmel és irgalommal koszorúz.
5Életed eltölti javakkal, mint a sasé, megújul ifjúságod.
6Igazságos tetteket visz végbe az Úr, az elnyomottnak igazságot szolgáltat.
7Útjait kinyilvánította Mózesnek, a tetteit Izrael fiainak.
8Az Úr irgalmas és könyörületes, szelíd a haragban és gazdag az irgalomban.
9Nem perel untalan, haragja nem tart örökké.
10Nem bűneik szerint bánik velünk, és nem vétkeink szerint fizet vissza.
11Mert amilyen magas az ég a föld felett, olyan nagy irgalma az igazak iránt.
12Amilyen távol van napkelet napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk bűneinket.
13Ahogy az apa megkönyörül fiain, úgy könyörül az Úr azokon, akik őt félik.
14Tudja jól, milyen az alkatunk, tudja, hogy a porból származunk.
15Az ember napjai a fűhöz hasonlók, virul, mint a mező virága,
16de egy kis szellő s már vége van: a hely is elfeledte, ahol addig állt.
17Ám az Úr kegyelme mindörökre az igazakkal van, és igazságossága fiaik fiaival.
18Azokkal, akik hívek szövetségéhez, akik vigyáznak, hogy törvényei szerint éljenek.
19Az Úr az égben készítette el trónját, királyi hatalma parancsol a mindenségnek.
20Áldjátok az Urat, angyalai, mind, ti hatalmasok, kik teljesítitek parancsait, és lesitek a szavát!
21Áldjátok az Urat, égi seregek, mind, ti szolgái, kik teljesítitek akaratát!
22Áldjátok az Urat, művei, mind, uralmának minden helyén! Lelkem, áldjad az Urat!
„Türelmes és irgalmas” –
ez a fogalompár gyakran előfordul az Ószövetségben Isten természetének
bemutatására. Irgalmas volta az üdvtörténet számtalan eseményében konkrétan is
megmutatkozik, amikor jósága érvényesül a büntetéssel és pusztítással szemben.
Különösen a zsoltárok emelik ki az isteni cselekvés e tulajdonságát:
„Megbocsátja minden bűnödet, és meggyógyítja minden gyöngeséged. Megmenti
életed a pusztulástól, kegyelemmel és irgalommal koszorúz” (103,3-4). Egy másik
zsoltár még kifejezettebben tanúskodik az irgalmasság konkrét jeleiről: „Az Úr
megszabadítja a foglyokat, az Úr megnyitja a vakok szemét, az Úr fölemeli a
megalázottakat, az Úr szereti az igazakat, az Úr megőrzi az idegent, pártját
fogja az özvegynek és árvának, de a gonosz ember útját zsákutcába viszi”
(146,7-9). És végül a zsoltáros más kifejezései: „(Az Úr) meggyógyítja a
megtört szívűeket és bekötözi sebeiket. (...) Az Úr fölemeli a megalázottakat,
de a gonoszokat földre tiporja” (147,3.6). Összegezve: Isten irgalmassága nem
elvont eszme, hanem konkrét valóság, amellyel kinyilvánítja szeretetét, mely
olyan, mint egy atyáé és anyáé, akik szívük mélyéig megindulnak gyermekeikért.
Valóban állíthatjuk, hogy „szívbéli” szeretet. A bensőből fakad, mint mély,
természetes érzés, melynek összetevői a gyöngédség és az együtt érzés, az
elnézés és a megbocsátás.[1]
Feladat a mai napra: Kiragadom azt a verset a zsoltárból, ami
leginkább megérint, felírom magamnak és magammal viszem. Napközben többször
előveszem, és magamban ismétlem, ízlelgetve Isten irántam való irgalmát.