Lk 15,11-32 (Prédikációinak fő témája az irgalom)
11Majd így folytatta: „Egy embernek volt két fia. 12A fiatalabbik
egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre
szétosztotta köztük vagyonát. 13Nem sokkal ezután a fiatalabbik
összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve
eltékozolta vagyonát. 14Amikor már mindenét elpazarolta, az
országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. 15Erre elment
és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket
őrizni. 16Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta
volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. 17Ekkor
magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én
meg éhen halok itt. 18Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom:
Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. 19Arra, hogy fiadnak
nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. 20Csakugyan
útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta
a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta.
21Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem
vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. 22Az apa odaszólt a
szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok
gyűrűt, és a lábára sarut. 23Vezessétek elő a hizlalt borjút, és
vágjátok le. Együnk és vigadjunk, 24hisz fiam halott volt és életre
kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek. 25Az idősebbik
fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a
zeneszót és a táncot. 26Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi
történt. 27Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy
egészségben előkerült – felelte. 28Erre ő megharagudott, és nem
akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. 29De ő szemére
vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg
parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a
barátaimmal. 30Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat
rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. – 31Az
mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. 32S
illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt és életre kelt,
elveszett és megkerült.”
„Jézus ezért tette prédikációinak is egyik fő témájává az irgalmat, hogy
bemutassa a jelenvaló Istent, aki Atya, szeretet és irgalom. Amint más
témakörökben is szokta, az irgalomról is „parabolákban”, példabeszédekben szól,
mivel ez a kifejezési forma jobban föltárja a mondottak természetét. Elegendő
emlékeznünk a tékozló fiú, (Lk 15,11-32) az irgalmas
szamaritánus, (Lk 10,30-37), vagy a gonosz szolga
(Mt 18,23-35) példabeszédére. De ezeken kívül is számtalan helyet találunk
Krisztus tanításában, melyek mindig új módon világítják meg a szeretetet és az
irgalmat. Gondoljunk csak a jó pásztorra, aki elmegy, hogy megkeresse az
eltévedt bárányt, (Mt 19,12; Lk 15, 3-7) vagy az asszonyra,
aki fölforgatja a házat, hogy megtalálja elveszett drachmáját. (Lk
15,8). Az evangélisták közül Lukács az, aki részletesen kibontja Krisztus
tanításának e fejezetét, és ezzel kiérdemelte, hogy művét az „irgalmasság
evangéliumának” nevezzük.”[1]
Feladat a mai napra: Az evangéliumi részletnek melyik szava, mondata,
képe szólít meg engem? Mit mutat meg nekem Istenről? Mire mutat rá saját
életemben? Párbeszédre lépek Istennel mindarról, amit bennem felvet, és
engedem, hogy Isten megmutassa irántam való irgalmát.