Ef 2,1-10 (Krisztusban megtestesült az isteni irgalom)
1Ti is
halottak voltatok vétkeitek és bűneitek következtében, 2amelyekben
azelőtt éltetek a világ szokása szerint, a levegőégben uralkodó fejdelemnek a
hatalma alatt. Ez a lélek most a hitetlenség fiaiban dolgozik. 3Közéjük tartoztunk mi is, amíg testi vágyainkban
éltünk, s megtettük, amit a test és az érzékek kívántak. Születésünknél fogva
mi is a harag gyermekei voltunk, akárcsak a többi ember. 4De a végtelenül irgalmas Isten azzal
mutatta meg nagy szeretetét irántunk, 5hogy
Krisztussal életre keltett minket, bűneinkben halottakat is – így kegyelemből
kaptátok a megváltást; 6feltámasztott
minket, és Krisztus Jézusban a mennyeiek közé helyezett minket, 7hogy az eljövendő korokban Jézus
Krisztusban kinyilvánítsa kegyelmének túláradó bőségét, hozzánk való jóságából.
8Kegyelemből részesültetek a
megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka.
9Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy
senki se dicsekedhessék. 10Az ő
alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket az
Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk.
„Krisztus tehát kinyilatkoztatja Istent, aki Atya, aki „a szeretet”, amint
ezt Szent János mondja első levelében.(1Jn 4,16). Föltárja
előttünk az „irgalomban gazdag” Istent, amint ezt Szent Pálnál olvassuk. (vö. Ef 2,4). Ez pedig nemcsak egy egyszerű tanítás, hanem olyan
tényleges valóság, mely Krisztusban mutatkozik meg számunkra. Krisztus tudta,
hogy szeretete és irgalma jelenvalóvá teszi az Atyát. Éppen ezért ezt
tekintette küldetése, messiási feladata fő bizonyságának: ez volt az, amit
saját szavaival először a názáreti zsinagógában hirdetett, majd tanítványai és
Keresztelő János küldöttei előtt megismételt.”[1]
Feladat a mai napra: Ha szemlélem életemet, hol válik jelenvalóvá
számomra a mennyei Atya?