Jézus vállára veszi a keresztet. 2. stáció.
„Miután csúfot űztek belőle,
levették róla a bíbort és saját ruháit adták rá. Azután elvezették, hogy
keresztre feszítsék.” (Mt 15,20)
Jézus arra tanít minket, hogy: „Ha
valaki utánam akar jönni, tagadja meg
magát, vegye föl keresztjét és kövessen engem. Aki meg akarja menteni
életét, elveszíti azt, de aki érettem
elveszíti életét, megtalálja azt. Mit ér az embernek, ha az egész világot
megnyeri is, de lelke kárt szenved?” (Mt 16, 24-26)
Jézus vállára veszi a keresztet, melynek a
vízszintes ágát odakötik oldalt kiterjesztett szent kezeihez. Ez a fagerenda, a
patibulum, kb. 50-60 kg súlyú. Jézus alig bír lábain maradni, majdnem
összecsuklik alatta. Hiszen átszenvedte előző éjszaka az elárultatás fájdalmát,
a vérrel verítékezést, a gyötrelmes kihallgatást, és megalázó ütéseket, majd a
börtöncella magányát, az ide-oda hurcoltatást, a rettenetes megostorozást és a
súlyos bántalmazásokat. Étlen-szomjan, hangtalan szenvedéssel indul el értünk
vállalt utolsó útjára. A gerenda különösen jobb vállának mély sebébe hatol,
fájdalmainak nincs száma és határa.
Minden szentnek különleges, sajátos útja van,
de mindegyik tudja, hogy át kell menni a fájdalmon ahhoz, hogy tűzzé váljunk.
Siénai Szent Katalin így ír erről a Dialógusban: „Öltözzetek a Vérbe.
Tagadjátok meg magatokat a Vérben.” Limai Szent Róza Jézustól azt kapta, hogy
minél nagyobb a keresztünk, annál biztosabb az utunk a Mennyek országába. „Ez
az egyedüli igazi paradicsomi lépcső, és kereszt nélkül nincs út, amelyen a
mennybe feljuthatnának.” (Zsolozsma, Olvasmányos imaóra, aug. 23. Limai Szent
Róza írásaiból.)
Én vajon készen állok-e naponta felvenni
keresztemet, zúgolódások nélkül és Jézust követni megpróbáltatásokban,
bajokban, a mindennapok nehézségeiben?
Feladat a mai napra: A mai napra kapott
kereszteket panasz nélkül fogadom el, és Jézusnak ajánlom fel, hálás
szeretetből a bűnösökért.