Kiv 3, 1-6: Vedd észre: Ez itt az Isten szent földje!
„Mózes, apósának, Jetrónak, Midián papjának a juhait őrizte. Egyszer messzire behajtotta a juhokat a pusztába, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez. 2Itt megjelent neki az Úr angyala a tűz lángjában, egy égő csipkebokorban. Mikor odanézett, látta, hogy a bokor ég, de nem ég el. 3Így szólt magában: „Odamegyek és megnézem ezt a különös jelenséget, hadd lássam, miért nem ég el a csipkebokor.” 4Amikor az Úr látta, hogy vizsgálódva közeledik, az Isten megszólította a csipkebokorból: „Mózes, Mózes!” „Itt vagyok” – felelte. 5Erre így szólt: „Ne közelíts! Vedd le sarudat a lábadról, mert a hely, ahol állsz, szent föld.” 6Azután így folytatta: „Én vagyok az Isten, atyáid Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene.” Erre Mózes eltakarta arcát, mert félt Istenre tekinteni.”
Szentségimádáson és minden alkalommal, hogy belépünk az imádságba, hasonló dolog történik velünk, mint Mózessel annak idején, amikor Jetró juhait őrizte, és egy alkalommal a Hórebnél “megjelent neki az Úr angyala a tűz lángjában, egy égő csipkebokorban.” Isten szent terébe lépünk. Ezért Isten bennünket is nevünkön megszólít: „Ne közelíts! Vedd le sarudat a lábadról, mert a hely, ahol állsz, szent föld.” Jó, ha tudatosítjuk magunkban: Állj! Ez Isten szent tere!
Mit jelent levenni a sarum? Az izraeliták számára azzal, hogy valaki saruval rálépett egy földre, azt jelezte, hogy birtokba veszi azt a földet, kisajátítja magának, s itt ő az úr. Néha óhatatlanul ezt tesszük, amikor úgy lépünk be az imába, hogy elöntjük Istent a végtelen gondolat-áradatunkkal, anélkül, hogy őt engednénk szóhoz jutni. Vagy amikor úgy olvasunk el egy szentírási részt, hogy elkezdjük rögtön Istennek magyarázni, hogy mit jelent, mit is akar nekem mondani, anélkül, hogy bele-füleltem volna a szövegbe, Isten szívébe. De itt Isten ráparancsol Mózesre: Állj! Ne közelíts! Vedd le sarudat a lábadról, mert a hely, ahol állsz, szent föld! Engedjük ma meg Istennek, hogy szava hatással legyen ránk, és megállítson minket. Vegyük le “sarunkat a lábunkról”, tegyük félre gondolatainkat, és alázatosan közelítsünk hozzá, szent földjéhez: Fülelve, érzékenyen figyelve, mit is szeretne közölni velem önmagáról. Mit szeretne Jézus közölni velem önmagáról az Oltáriszentségben? Engedjem őt szóhoz jutni! Mert ő az Isten, atyáink Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene. Aki öröktől fogva volt, aki van, és aki elfog jönni. Aki által minden lett, és aki nélkül semmi sem lett, ami lett. (vö. Jn 1,3). Most ő szeretne mesélni arról, amit lát, ami a szívében van.
Feladat a mai napra: Az imádságban tudatosan azt gyakorlom, hogy csöndbe legyek, és figyeljek. Ha azon kapom magam, hogy én határoznám meg az imát saját gondolataimmal, akkor újra csöndet teremtek magamban, és fülelek abba, amit Jézus mondani akar nekem.