Április 3

1Kor 15,1-11                   (a Föltámadott tanúi)

Figyelmetekbe ajánlom, testvérek, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek. Elfogadtátok, és szilárdan kitartotok benne. Általa elnyeritek az üdvösséget, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek. Másként hiába lettetek volna hívővé. Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, az Írások szerint, eltemették és harmadnap feltámadt, az Írások szerint. Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. Később egyszerre több mint ötszáz testvérnek jelent meg, ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak. Azután Jakabnak jelent meg, majd az összes apostolnak. Utánuk pedig, mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is. Én ugyanis az utolsó vagyok az apostolok közt, s arra sem méltó, hogy apostolnak hívjanak, hiszen üldöztem az Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, s rám árasztott kegyelme nem maradt bennem hatástalan. Többet dolgoztam mindegyiküknél, igaz ugyan, hogy nem én, hanem az Isten kegyelme, amely velem van. Mindegy tehát, hogy én vagy ők: ugyanazt hirdetjük, s így lettetek hívővé.

„Mindaz, ami ezekben a húsvéti napokban történt, az apostolokat - és egész különösen Pétert - a húsvét reggelén kezdődött új korszak építésének szolgálatába állítja. Mint a Föltámadott tanúi Egyházának alapkövei maradnak. Az első hívő közösség hite azoknak a konkrét embereknek a tanúságára épül, akiket a keresztények ismertek, és akik közül a legtöbb még közöttük élt. "Krisztus föltámadásának e tanúi" elsősorban Péter és a Tizenkettő, de nemcsak ők: Pál világosan beszél több mint ötszáz személyről, akiknek Jézus egyszerre jelent meg; megjelent még Jakabnak és a többi apostolnak is.” (KEK 642)

Pál utána pedig magáról is beszél, mint Krisztus föltámadásának tanújáról: „Utánuk pedig, mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is. Én ugyanis az utolsó vagyok az apostolok közt.” Fontos tény, hogy a Föltámadott nem csak 40 napig jelent meg az akkori tanítványoknak, hanem mennybemenetele után is. Az Egyház ezekre a további tanúságtételekre is épült, mint pl. Pál apostol az Egyháznak tanított fontos tanúságtételére. A mai Egyházban nekünk is Krisztus föltámadásának tanúivá kell válnunk. Mi is ehhez kaptunk küldetést, és Jézus számít ránk. Bár mi sem érezhetjük magunkat méltónak erre a feladatra, Pállal együtt mégis mondhatjuk: „De Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, s rám árasztott kegyelme nem maradt bennem hatástalan.” Új pápánk, Ferenc ugyanis első szentbeszédében, március 14-én, a bíborosok előtt hangsúlyozta azt a három alapvetően fontos cselekedetet, amelyre az Egyháznak életét kell alapoznia. Ezek: a haladás, építkezés és megvallás. Ez azt jelenti, hogy együtt kell haladni az úton az Úr jelenlétében és világosságában, Krisztusra kell építeni az Egyházat, és megvallani az Urat, a megfeszített Krisztust az élet minden pillanatában. Nem szabad elfelejteni, hogy csak akkor építjük igazán az Egyházat, amikor a megfeszített és föltámadott Krisztust megvalljuk. Nagylelkűen hagyjuk másokra, amit magunk is kaptunk és legyünk más számára Krisztus hiteles tanúi.

Feladat a mai napra: Hálát adok azokért a személyekért, akik számomra hitelesen tanúskodnak a Föltámadottról.

Április 2

Jn 20,11-18                     (a föltámadott megjelenései)

Mária ott állt a sír előtt és sírt. Amint így sírdogált, egyszer csak benézett a sírba. Látta, hogy ott, ahol Jézus teste volt, két fehér ruhába öltözött angyal ül, az egyik fejtől, a másik lábtól. Megszólították: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték Uramat - felelte -, s nem tudom, hová tették.” E szavakkal hátrafordult, s látta Jézust, amint ott állt, de nem tudta róla, hogy Jézus. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Abban a hiszemben, hogy a kertész áll mögötte, így felelt neki: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hova tetted, hogy elvihessem magammal.” Jézus most nevén szólította: „Mária!” Erre megfordult, s csak ennyit mondott: „Rabboni”, ami annyit jelent, mint „Mester”. Jézus ezt mondta neki: „Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elment, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat, s ezt mondta nekem.”

Jézus feltámadásáról nem csak bizonyos tények árulkodtak, hanem első sorban az, hogy a Föltámadott megjelent a tanítványainak. És milyen jó látni, hogy nem tett különbséget az apostolok és a tanítványok között, sem férfiak és nők között. Mindenkivel akart találkozni. Megjegyzendő azonban, hogy éppen az asszonyok voltak az elsők, akik találkoztak Vele. „Mária Magdolna és a szent asszonyok, akik jöttek, hogy elvégezzék Jézus testének megkenését, melyet a készületi nap miatt sietve temettek el, voltak az elsők, akik találkoztak a Föltámadottal. Így Krisztus föltámadásának első hírnökei az apostolok számára az asszonyok voltak. Az apostoloknak Jézus ezután jelent meg, először Péternek, majd a tizenkettőnek. Péter tehát, aki arra hivatott, hogy erősítse meg testvérei hitét, előttük látja a Föltámadottat, és az ő tanúságára támaszkodva kiáltja a közösség: "Valóban föltámadott az Úr, és megjelent Simonnak" (Lk 24,34).” (KEK 641)

A föltámadott Krisztus velünk is akar újra és újra találkozni. Hogyan? A ránk hagyott evangéliumi idézeteken keresztül is, amelyek a Feltámadottal való találkozásokról szólnak, mint ahogyan a mai is. Igaz, hogy a mi helyzetünk nem ugyanaz, mint az akkori tanítványoké. Mert emberként is találkoztak Jézussal, és szemtanúi voltak működésének és halálának. De ezért ne gondoljuk, hogy könnyebben felismerték Jézust, mint mi. Láthatjuk, hogy Máriának a Feltámadottal való találkozása semmiféle előnnyel nem rendelkezik a mi Jézussal való találkozásainkkal szemben. Mert hogyan ismerte fel Jézust? Nem a külső alak alapján – összetévesztette a kertésszel; nem is a hangja alapján – habár Jézus kérdést intézett hozzá, mégsem ismerte fel hangját. Csak amikor nevén szólította, akkor történt meg a felismerés. Miért? Mert mélyen ismerve érezte magát. Talán csak annyi előnnyel rendelkezik Mária velünk szemben., hogy az Úr keresésére indult. Ha mi is újra és újra elindulunk, hogy keressük Jézust, akkor keresésünkben meg fog nekünk jelenni. Vajon hol kell Őt keresnünk? Mária ott kereste Jézust, ahol utoljára látta, ahol testét elhelyezték. Keresése azonban egy új Jézussal való találkozásra vezetett el. Nekünk is, ahol elveszítettük Jézust, ott kell újból utána kutatnunk, hiszen lehet, hogy éppen ez lesz számunkra a kiindulópont egy új találkozáshoz.

Feladat a mai napra: Legyek én is ma Jézus feltámadásának a hírnöke és tapasztalataimat osszam meg valakivel, pl. hogyan találkozom a feltámadott Krisztussal, vagy azt, amit Jézus mondott nekem.

Április 1: Húsvéthétfő

 Jn 20,1-9                       (Az üres sír)

A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették.” Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett. Mind a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be. Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba és ő is látta az otthagyott gyolcsot meg a kendőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt. Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból.

„"Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, föltámadott" (Lk 24,5-6). A húsvéti események között az első elem, amit megtalálnak, az üres sír. Önmagában még nem jelent közvetlen bizonyítékot, mert azt, hogy Jézus holtteste nincs a sírban, másképp is lehetett magyarázni. Ennek ellenére az üres sír mindenki számára lényeges jel volt. Megtalálása a tanítványok részéről az első lépést jelentette a föltámadás tényének fölismeréséhez. Így voltak elsősorban a szent asszonyok, majd Péter. "A tanítvány, akit Jézus szeretett" (Jn 20,2), állítja, hogy amikor bement a sírba és fölfedezte a "lehelyezett gyolcsokat" (Jn 20,6), látott és hitt. Ez föltételezi, hogy az üres sír láttán megbizonyosodott arról, hogy Jézus testének távolléte nem lehet emberi mű, és Jézus nem egyszerűen visszatért a földi életbe, mint Lázár.” (KEK 640)

A mai napon kérdezzük magunktól: hol keressük az élő Krisztust? Vajon előfordul, hogy néha a halottak között, bár már tudjuk, hogy nincs ott? Ezért muszáj a sírhoz menni, futni, hogy lássuk és higgyünk ebben a misztériumban, Péterhez és Jánoshoz hasonlóan. „Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt.” Otthon is maradhattak volna, de vajon akkor is eljuthattak volna a hithez? Mária Magdolna szavára azonban elindultak a sírhoz, hogy saját szemükkel győződjenek meg róla. De valójában miről? Az üres sírról? Mit jelentett az üres sír? Mit láttak? „Ő is látta az otthagyott gyolcsot meg a kendőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen.” A szépen összehajtott kendő pedig arra utal, hogy nem rabolták el Jézus holttestét. A gonosztevők nem szoktak maguk után rendet hagyni. Inkább Isten működésére utal, amely rendet teremt, újat alkot: „Nézzétek: én valami újat viszek végbe, már éppen készülőben van; nem látjátok?” (Iz 43,19) Kérjük a Szentlelket, hogy segítsen felfedezni életünk jeleit, hogy lássuk, a halál helységei már üresek, hogy Isten ott is munkálkodik és újat teremt.

Feladat a mai napra: Azokra a jelekre figyelek, amelyek az életről, a feltámadásról szólnak.