XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

Jelen elmélkedés témája:

A következő elmélkedéseket a Ferenc Pápa "Gaudete et exsultate" című apostoli buzdításából vesszük.
A „Gaudete et exsultate” kezdetű apostoli buzdítás, a keresztény ember életszentségre szóló jézusi meghívottságából indul ki, és miközben rámutat a jelen kor veszélyes útvesztőire, kijelöli az evangéliumok ajánlotta utat. Az életszentségre meghívottság mindenkinek szól!

2018. december 31., hétfő

December 31


MTörv 30,15-20               (Az ember szabadsága)
Nézd, ma szemed elé tártam az életet és az üdvösséget, a halált és a kárhozatot. Ha engedelmeskedsz az Úr, a te Istened parancsainak, amelyeket ma adok neked, s szereted az Urat, a te Istenedet, az ő útjain jársz, megtartod parancsait, törvényeit és rendelkezéseit, életben maradsz és megsokasodsz, s az Úr, a te Istened megáld azon a földön, ahova indulsz, hogy birtokodba vedd. Ha azonban elfordul szíved, s nem engedelmeskedsz, ha elcsábulsz más isteneket imádni s nekik szolgálni, akkor ma tudtotokra adom: Menthetetlenül elpusztultok, s azon a földön, amelyre a Jordánon átkelve elérkezel, hogy birtokba vedd, nem fogtok sokáig élni. Ma tanúul hívom ellenetek az eget és a földet: életet és halált, áldást és átkot tártam a szemetek elé. Így hát válaszd az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok, szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass a szavára és ragaszkodj hozzá. Mert ez jelenti számodra az életet s napjaidnak hosszúra nyúlását azon a földön, amelyre az Úr, a te Istened megesküdött atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy nekik adja.”

„Isten értelmesnek teremtette az embert, személyi méltósággal ruházta föl, ami azt jelenti, hogy ura tetteinek és felelős értük. "Isten ugyanis az embert »a saját döntésére akarta bízni«, hogy a maga elhatározásából keresse Teremtőjét, és hozzá ragaszkodva, szabadon jusson el a teljes és boldog tökéletességre"(GS 17): "Az ember értelemmel van megajándékozva, s ebben hasonlít Istenhez, elhatározásában és cselekvésében szabad." (Szent Ireneusz)”. (KEK 1730). Érdekes, hogy a mai idézetben úgy tűnik, mintha Isten mégis előírná az Izraelitáknak, hogy mit tegyenek, amikor Mózes unszolja őket, hogy válasszák az életet, mintha a boldogságra akarná őket kényszeríteni. Hol van itt a szabadság? A szabad döntés feltétele, hogy tudom, mi mellett illetve mi ellen döntök. Pontosan azért, hogy jó döntést tudjanak hozni, felvilágosítja őket arról, hogy melyik döntésnek mi a következménye: az életnek az üdvösség, a halálnak a kárhozat. Ha pedig az életet válassza, akkor konkrét lépésekkel meg is kell valósítani ezt: szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass a szavára és ragaszkodj hozzá. Mert ez jelenti számodra az életet s napjaidnak hosszúra nyúlását azon a földön, amelyre az Úr, a te Istened megesküdött atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy nekik adja. Az ember méltóságához tartozik, hogy ura tetteinek és felelős értük, tehát értelmével át tudja gondolni és felfogni a helyzetet, és megfontolt lépéseket tenni döntésének megvalósításának érdekében. Mózes nagyon nyomatékosan figyelmezteti a népet. Miért volt szükségük erre a nyomatékosságra, hiszen ők is értelemmel megáldott emberek voltak? Gondoljuk csak át: Vajon mindig meggondolásból cselekszem? Ha körültekintünk önmagunkban és a világban azt láthatjuk, hogy bár nagyon megfontoljuk, mit akarunk, mégis sokszor egy érzelmi hullámból döntünk, eufóriából, bánatból, csalódásból, haragból stb. És számtalanszor meggondolatlanul cselekszünk, megbántunk másokat, vagy saját kárunkat okozzuk. Isten segíteni akar nekünk azzal, hogy szemünk elé tárja igazi méltóságunkat, és emlékeztetni akar minket szabadságunkra, hogy az élet mellett tudjunk dönteni, és mindennapi életünkben azt lépésről lépésre valóra is váltani.
Feladat a mai napra: Megfontolom, milyen konkrét lépéssel tudom ma tettekre váltani az élet melletti döntésemet, és azt meg is teszem.

2018. december 30., vasárnap

December 30


Lk 14,25-33
Abban az időben: Amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: ,,Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom. Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: »Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.« Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá még akkor, amikor messze jár, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.''

Ezen a héten az ember szabadságáról szeretnénk elmélkedni. Mit értünk szabadság alatt? A mai világban úgy tűnik, hogy szabadnak lenni annyit jelent, mint azt csinálni, amit akarok. Olyan szlogenek, mint: Itt vagyok önmagam!; Éldd ki magad!; Te vagy az Úr, ne hagyd, hogy más megmondja neked, mit kell tenned!; Valósítsd meg önmagad! stb. ami a New Age áramlatából jön, igazából arra akarja rávenni az embert, hogy legyen elég önmagának, mert az a meggyőződésük, hogy az ember képes megváltania, meggyógyítania, kifejlesztenie önmagát. Ennek ellenére Jézus egészen mást tanít nekünk. Isten, aki saját képmására és hasonlatosságára teremtett minket, közösségre hívott minket. Ő a teljesen szabad, aki ebben a közösségben felénk teszi az első lépést, aki teljes szabadsággal adja oda értünk önmagát és arra hív, hogy mi is, teljes szabadságunkból válaszoljunk szerető hívására. Azért válaszolhatunk rá, mivel Isten képmásaiként az ő szabadságát birtokoljuk. Erre gondol Jézus a mai evangéliumban, amikor arról beszél, hogy csak az lehet az ő tanítványa, aki mindent maga mögött hagy. Költői túlzásnak vehetjük azt a szót, hogy aki nem „gyűlöli”..., hiszen nem arra hív minket, hogy utáljuk szeretteinket vagy szeretetlenül bánjunk velük, hanem hogy helyes sorrendbe helyezzük kapcsolatainkat, és szabaduljunk meg olyan kötelékektől, melyek gátolnak bennünket a teljes önátadásban, pl. önző elvárásoktól, kényszerektől, érzelmi zsarolásoktól, függőségtől, stb. Szent Ágoston mondta: „Magadnak teremtettél minket Istenünk, és nyugtalan a mi szívünk míg meg nem nyugszik tebenned.” Ez a nyugtalanság erre a hívásra utal, amit mindannyian a szívünkben érzünk, és amihez belső szabadság kell, hogy válaszoljunk rá. Szeretteinket igazából akkor tudjuk legjobban szeretni, ha elsősorban Isten mellett döntünk. A helyes Istenszeretet sosem eredményezhet önző elfordulást az emberektől. Személyes tapasztalatom, hogy ha tényleg Istennel találkozunk, akkor Ő az, aki szeretteink felé fordítja figyelmünket, és megmutatja, hogyan szeressük őket jól. Amikor Isten, hivatásom kezdetén, a szívem ajtaján kopogott, és kérdezte, hogy beléphet-e, boldogan válaszoltam neki, hogy „igen, gyere!” Aztán hozzá tette: „De nem jövök egyedül, hanem az egész emberiség is velem jön. Nem baj?” Körülnéztem magamban, vajon hogy férünk majd el, aztán nyitott szívvel és örömmel azt mondtam neki: „Nem baj! Gyertek mind!” És Isten közel hozta nekem az embereket, sorsukat, keresésüket, szükségleteiket. De abban is segített, hogy különbséget tudjak tenni a szükséges és a fölösleges, a szolgálat és a rabszolgaság között, és határt tudjak szabni, ahhoz, hogy tényleg igaz szívből tudjam szolgálni őket. Krisztus követése teljes szabadságot kíván, olyan szívet, mely tudja, mire vállalkozik, mint az okos toronyépítő, és képes lemondani belső késztetéseiről, önző szándékairól, mint a bölcs király a hadba vonulásról. Ez a szabadság Isten ajándéka, a szív bölcsessége, mely képes felismerni és Igent mondani Isten akaratára.
Feladat a mai napra: Átgondolom szándékaimat, Krisztus-követésemet. A szentmisén kérem Jézus igéjének és az eucharisztia szentségének megerősítő kegyelmét, hogy Őt helyezzem életem első helyére, és felismerjem, mihez ragaszkodom még, mit kell még átadnom neki.

2018. december 29., szombat

December 29


Lk 2,22-35                         (Simeon felismeri Jézusban a Megváltót)
22Amikor elteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, 23ahogy az Úr törvényében elő volt írva: az anyaméhet megnyitó minden elsőszülött fiú az Úr szentjének hívatik; 24s az áldozatot is be akarták mutatni, ahogy az Úr törvénye előírta: egy pár gerlicét vagy két galambfiókát. 25Íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát, és a Szentlélek volt rajta. 26Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. 27A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek, 28karjába vette és áldotta az Istent ezekkel a szavakkal: 29„Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, 30mert látta szemem üdvösségedet, 31melyet minden nép színe előtt készítettél, 32világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.” 33Apja és anyja csodálkoztak azon, amit fiukról mondott. 34Simeon megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához: „Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak – 35a te lelkedet is tőr járja át –, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.”

Mennyire gyöngéd és szép ez a jelenet, hogy az agg Simeon megláthatja Jézusban Izrael vigaszát, karjába veszi a kis Jézust és áldja az Istent. Isten megígérte neki, hogy addig nem hal meg, míg meg nem látja az Úr Fölkentjét, és azt láthatjuk, hogy Isten sosem csal meg minket. Nem ígérget nekünk dolgokat, nem hiteget minket egy szép jövővel. Isten ígéretei igazak! Természetesen! Mégis mennyire tud meginogni a hitünk, amikor nehéz dolgok történnek velünk, vagy amikor egy betegség elhomályosítja bennünk a reményt. Akkor olyan gyorsan kétségbe tudjuk vonni Isten ígéreteit, és azt tudjuk mondani: Hát, aki hiszi… Ezek csak szép szavak. A valóság nekünk mást mond. Ám az agg Simeon nem kételkedett Isten szavában. Hány évet kellett várnia az ígéret beteljesedésében! De végül beteljesült, amikor megérkezett annak ideje. És Simeon mindvégig kitartott. A legnagyobb boldogság, ha kitartásunk jutalmaként láthatjuk Istent cselekedni, beteljesíteni ígéretét.
Feladat a mai napra: Szánjunk ma időt Isten cselekvésének szemlélésére. Hol tapasztaltunk vigaszt az életünkben? Írjunk a naplónkba legalább 5 olyan alkalmat, ahol Isten jelenléte valósággá vált számunkra konkrét vigasz megtapasztalása által, és Simeonnal együtt áldjuk az Urat.

2018. december 28., péntek

December 28


Mt 2,13-18                         (Isten segítségül jön)
13Azután, hogy elmentek, megjelent Józsefnek álmában az Úr angyala, s ezt mondta neki: „Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, s maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes keresi a gyermeket, meg akarja ölni.” 14Fölkelt, s még akkor éjszaka fogta a gyermeket és anyját, és elmenekült Egyiptomba. 15Ott maradt Heródes haláláig. Így beteljesedett, amit a próféta szavával mondott az Úr: „Egyiptomból hívtam az én fiamat.” 16Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, haragra lobbant és Betlehemben meg a környékén minden fiúgyermeket megöletett kétéves korig, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően. 17Így beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: 18Kiáltozás hallik Rámában, keserves sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, s nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.
Az aprószentek ünnepe az emberi harag és irigység kegyetlenségéről szól, de Isten irgalmáról is. Miben láthatjuk meg Isten irgalmát? Isten elkötelezte magát az emberiség iránt, lehajol hozzá, keresi a vele való egységet. A gyermek Jézusban Isten mindenki felé kinyújtja kezét. Heródes felé is. Csak ő annyira félti hatalmát, hogy nem tud mást látni Jézusban, mint ellenséget. Jézus azért jött, hogy üdvözítse az embert. Nem halhatott meg Heródes által, mert még nem jött el az ő órája (vö. Jn 2,4). Ezért álmában megjelent Józsefnek az Úr angyala, hogy figyelmeztesse őt, mert Jézusnak véghez kellett vinnie Isten tervét, hirdetni és megmutatni Isten szeretetét. Sokszor azt kérdezzük, hogy Isten miért nem tudta megakadályozni a mészárlásokat? Miért nem volt irgalmas a betlehemi gyermekek és anyák iránt is? Egyáltalán miért képes az ember arra, hogy bűnt kövessen el? Mire jó ez? Nem abban áll az Isten irgalma, hogy megakadályozza a rosszat. Isten szabad lényeknek teremtett minket, és legnagyobb méltóságunk és értékünk abban mutatkozik meg, hogy dönthetünk a jó mellett, és igaz cselekedeteket hajthatunk végre akár életünk árán is. Isten nem veheti el tőlünk cselekvési szabadságunkat. Irgalma azonban abban mutatkozik meg, hogy ha mi a rosszat válasszuk, ő segíthet helyrehozni. Hiszen ahol elhatalmasodott a bűn, ott túláradt a kegyelem (vö. Róm 5,20). „(Az Úr) meggyógyítja a megtört szívűeket és bekötözi sebeiket. (...) Az Úr fölemeli a megalázottakat, de a gonoszokat földre tiporja” (147,3.6). Összegezve: Isten irgalmassága nem elvont eszme, hanem konkrét valóság, amellyel kinyilvánítja szeretetét, mely olyan, mint egy atyáé és anyáé, akik szívük mélyéig megindulnak gyermekeikért. Valóban állíthatjuk, hogy „szívbéli” szeretet. A bensőből fakad, mint mély, természetes érzés, melynek összetevői a gyöngédség és az együtt érzés, az elnézés és a megbocsátás”[1].
Feladat a mai napra: Ha valakire haragszom, keresem a Jézussal való találkozást, és addig beszélgetek el Vele a dologról, míg el nem tölt engem irgalmával.


[1] Ferenc pápa. MV. 6

2018. december 27., csütörtök

December 27


1Jn 1,1-4                            (amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek)

A család a hit továbbadásának egyik legfontosabb helye. A család küldetése, hogy tagjai egymást erősítsék a hitben. Erre, az Egyház is újra és újra rámutat: „A család is, miként az Egyház, az evangelizálás területe, ahol az Evangéliumot továbbadják, s ahonnét az Evangélium szétsugárzik. Ahol egy család tisztában van ezzel a küldetésével, minden tagja befogadja az Evangéliumot és tovább is adja. … Az ilyen család sok más családra és egész környezetére is kisugározza az Evangéliumot.”[1] A hit továbbadásának pedig nincs más célja mint az, amit Szent János a mai szentírási szakaszban kifejez: Amit láttunk és hallottunk, azt nektek is hirdetjük, hogy ti is közösségben legyetek velünk, - és ezáltal közösségben a Szentháromsággal. Hogy minden ember részesüljön a hit által az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel való közösségben. Éppen e célból írja Szent János, a mai nap szentje, Evangéliumát, leveleit. Saját, ill. közösségi tapasztalatait osztja meg másokkal, hiszen leveleiben nemcsak egyes szám első személyben ír, hanem többes számban beszél. „Amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit a kezünkkel tapintottunk ...”. Szavai mögött a közösség tapasztalata áll. Megkérdezhetjük önmagunktól, mi volt az, amit mi ezekben a karácsonyi napokban hallottunk, mit láttunk a szemünkkel, mit tapintottunk a kezünkkel? Mit tapasztalunk abból az isteni életből, amely értünk emberré lett? Jó lenne, ha a családon belül meg tudnánk osztani valamit mindebből.
Feladat a mai napra: Megosztom egy családtagommal, idén mit jelentettek számomra a karácsonyi ünnepek, és mi volt ezek által az Isten üzenete a számomra.


[1] Familiaris consortio No. 52, II. János Pál pápa apostoli buzdítása a keresztény család feladatairól a mai világban