Jer 1,4-5.17-19; 1Kor 12,31-13,13; Lk 4, 21-30
Jozija
király napjaiban így szólt hozzám az Úr: „Mielőtt megalkottalak anyád méhében,
már ismertelek; mielőtt világra jöttél volna, megszenteltelek, és prófétául
rendeltelek a nemzetek javára. … Harcolni fognak ellened, de nem győznek le,
mert veled vagyok és megszabadítalak”.
Jézus beszélni kezdett a
zsinagógában: „Ma beteljesedett az Írás, melyet az imént hallottatok.” Mindenki
helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak.
„De hát nem József fia ez?” – kérdezgették. Ekkor így szólt hozzájuk:
...„Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. ...
Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem
tisztult meg, csak a szíriai Namán.” Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra
gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a
hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő
áthaladt közöttük, és eltávozott.
Ki
vagyok? - e kérdés mindig visszatér az életünkbe, és az élet különböző
szakaszaiban újból választ kell rá találunk, adnunk. A mai evangéliumi rész e
körül a kérdés körül forog: kicsoda Jézus? A Názáreti lakosságnak volt
elképzelése és képe Jézusról, hiszen ismerték őt, látták, ahogyan fölnőtt
falujában, ahogyan viselkedett, ahogyan beszélt. Aztán, amikor most föllép a
zsinagógában és beszélni kezd, számukra ismeretlen módon jelenik meg Jézus, úgy
hogy „mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon”. „De hát
nem József fia ez?” – kérdezgették. Hogyan illenek Jézus bölcs szavai a róla alkotott
képükbe? Kinek tartják Jézust? És mennyire képesek arra, hogy kitágítsák,
változtassák elképzelésüket? Kicsoda
Jézus? Látjuk, hogy Jézus nagyon szabadon cselekedett, hatalmas belső
szabadsága van. Nem attól függ, mit gondolnak róla. Nem is akar senkinek a
kedvébe sem járni, egyedül az egyetlen Istennek, az Atyjának, akitől
önazonosságát és küldetését kapja. Így Jézus, amikor a názáretiekhez szól, már
pontosan tudja, kicsoda ő: Ő az Úr fölkentje, az Atya fia. Azt is tudja, „hogy
egy próféta sem kedves a maga hazájában.” Sorsa a saját falujában sem lesz
más, mint a többi prófétáé. Neki is elutasítással kell számítani. „Harcolni fognak ellened, de nem győznek le,
mert veled vagyok és megszabadítalak”. E szavakkal bátorította Isten
Jeremiás prófétát, hogy hűségesen végezze küldetését a sok ellenségeskedéssel szemben. Azonban abból
is erőt merít, hogy Isten őt mélységesen ismeri és ezt is személyesen mondta
neki: „Mielőtt megalkottalak anyád
méhében, már ismertelek; mielőtt világra jöttél volna, megszenteltelek, és
prófétául rendeltelek a nemzetek javára.” Az a tény, hogy Isten
mindenekelőtt ismeri őt, adja életének szilárdságát, biztos alapját. És mit
jelent számomra, hogy Isten ismer engem?
Amikor az evangélikus
teológus Bonhoeffer Dietrich, a második világháború alatti német ellenállás
miatt börtönbe került, a fogságban azzal foglalkoztatott, hogy ő kicsoda. Egyik
versben úgy fogalmazott: „Ki vagyok?
Az emberek előtt szélhámos és saját magam előtt megvetésre méltó, nyafka nyápic
ember? Ki vagyok? Magányos kérdezősködés csúfolódik velem. Bárki is vagyok, Te
ismersz engem, Tiéd vagyok, Istenem!”
Pál apostol szintén abban
a tudatban élt, hogy Isten az, aki legjobban ismeri őt, ismeri az embert. Bár
ebben az életben csak alig fedezhetjük fel, mit jelent ez, de Istennél majd
világosan látjuk. „Ma még csak tükörben,
homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a
tudásom, akkor majd úgy ismerek meg mindent, ahogy most engem ismernek.”
Azonban még ma is Isten az idézeteken keresztül szeretné megértetni velünk,
hogy kik vagyunk ő számára. Engedjük meg, hogy Isten személyesen szólhasson
hozzánk és világosítson meg minket.
Feladat a mai napra: Megfontolom, melyik helyzetben mi a fontosabb
nekem: az, amit az emberek gondolnak rólam, vagy az, amit Isten kíván tőlem.
Jézussal megbeszélem ezt.