Január 31.

Kol 2,6-12 (Mert Krisztus Jézusban lakik testi formában az istenség egész teljessége)

6Mivel tehát elismertétek Krisztus Jézust uratoknak, éljetek is benne. 7Verjetek benne gyökeret, épüljetek rá és erősödjetek meg a hitben, ahogy tanultátok, s bővelkedjetek a hálaadásban. 8Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson. 9Mert benne lakik testi formában az istenség egész teljessége, s benne lettetek ennek a teljességnek részesei. 10Ő minden fejedelemségnek és hatalmasságnak feje. 11Benne vagytok körülmetélve, nem kézzel, hanem az érzékies test levetésével, a krisztusi körülmetéléssel. 12Benne temetkeztetek el a keresztségben, és benne támadtatok fel, annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki Őt a halálból feltámasztotta.

Mennyire fontos az, hogy Jézus Krisztust elismerjük urunknak,  hogy benne éljünk, gyökeret verjünk, ráépüljünk, megerősödjünk hitünkben és tanuljunk tőle. Ennek kéne történnie minden alkalommal,  amikor az oltáriszentség előtt imádkozom és szemlélem őt. A modern média világ lehetővé tette, hogy nap mint nap  egy valóságos hír-áradat érkezzen hozzánk. Sajnos nem csak igaz információkat kapunk, hanem egy csomó úgynevezett „fake newst” is, hamis hírt, vagy mondhatjuk szándékosan hamisított hírt, nem csak a politikai területekre vonatkozóan, hanem az egyházzal és a hittel kapcsolatban is. Ránk marad, hogy meg tudjuk különböztetni, mi a valóság, mi a helyes hír.  Erre csak akkor vagyunk képesek, amikor Jézus és az igazi hit tanításának fényében szemléljük a mai történéseket. A mai idézetben láthatjuk, hogy már az első keresztények is tévtanításoknak voltak kitéve. „Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson.” A fontos, hogy mindig újra Jézushoz forduljunk, őrá tekintsünk, hallgassuk az ő tanítását, szemléljük életét. És amire figyelmezteti Pál apostol kolosszei hívőknek, hogy ugyanannyira fontos, hogy éljünk benne. „Mivel tehát elismertétek Krisztus Jézust uratoknak, éljetek is benne. Mert benne lakik testi formában az istenség egész teljessége, s benne lettetek ennek a teljességnek részesei.” Es ezzel vallja, hogy Jézus valóságos ember és valóságos Isten. Bár „manapság, amikor a kortárs kultúra számos területét a racionalizmus kerítette hatalmába, elsősorban a Krisztus istenségébe vetett hit okoz problémát” (II János Pál papa, NMI 22). Pál a filippieknek írt levelében, rávilágít arra, hogyan lehet Jézus Isten és ember: „Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember” (vö. Fil 2,7), azonban „ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez” (Fil 2,7). Milyen fontos a mondat második része is: “benne lettetek ennek a teljességnek részesei.”  Mit jelent számomra, hogy a teljesség részese lettem? Pál arra mutat rá, hogy a keresztség által eltemetkezdtünk Krisztusban, és új emberré lettünk, aki már arra van hívva, hogy hozzá hasonlóvá váljon. Mit jelent ez számomra? Mit tanuljak el  ma Jézustól? 
Feladat a mai napra: „Bővelkedjetek a hálaadásban” – a nap végén hálát adok Istennek a mai napon kapott minden kegyelemért és ajándékért.

Január 30.

Mt 11,25-30   (Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem)

Abban az időben Jézus ezeket mondta: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad. Igen, Atyám, így tetszett neked. Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja. Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.”

A mai evangéliumi szakasz két részből áll, amely sokszor nem együtt, hanem külön szoktak olvasni. Figyeljünk mind két részére, és annak összefüggésére. Milyen Jézussal találkozom itt? Mit mutat meg magáról és mit mond rólam, ill. az emberről? Máté evangéliumában csak két helyen találjuk meg, hogy Jézus az Atyához beszél, itt és amikor a Getszemáni kértben imádkozik. Itt úgy kezdi imáját: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura …”. Jézus engedi, hogy halljuk imádságát, hogyan és miről beszél az Atyával. Bár az Atyával való kapcsolat, együttlét átszövi Jézus egész életét, mégis ritkán láthatjuk Jézust, amint az Atyával beszél. Inkább az Atyáról szokott beszélni. Amikor ma az imádkozó Jézust szemlélem, láthatom, hogy ő maga is rácsodálkozik az Atya cselekvésére: „az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad.” Nem kérdezi, hogy „miert?” Belenyugszik, és ténynek veszi, hogy ez az Isten tetszése: „Igen, Atyám, így tetszett neked.” Akkor kinyilvánítja öntudatát, hogy ő a Fiú, és az Atya mindent átadott neki, és hogy senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja. Ebből a mely önismeretből meghívja mindenkit hozzá: „Gyertek hozzám mindnyájan”. Te, aki kicsiny vagy és alázatos szívű, hadd nyilatkoztassam ki magam neked! Hadd vezesselek be lényem legmélyebb titkaiba: mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű. Szemlélhetem és ízlelgethetem Jézus szavait. Mit mond nekem önmagáról? És mit mond nekem saját lényemről? Hiszen, ha Jézusra tekintek, mintegy tükörbe tekintek, és megláthatom lényem valódi mélységét. Kérhetem ma tőle a kegyelmet, hogy olyan kicsiny tudjak lenni, hogy kinyilatkoztassa nekem szíve titkait. 
Feladat a mai napra: Ma keresem a lehetőséget, hogy az Oltáriszentségben lévő Jézussal időt töltsek.

Január 29.

Mt 5,1-12 (Boldogok vagytok, ha… .)

1A tömeg láttára fölment a hegyre és leült. Tanítványai köréje gyűltek, 2ő pedig szólásra nyitotta ajkát. Így tanította őket: 3„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek. 5Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. 6Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. 7Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. 8Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent. 9Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. 10Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. 11Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. 12Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is.

A mai evangéliumi részlet segít nekünk az Oltáriszentségben szemlélni azt a Jézust, aki maga köré hívta tanítványait, hogy hallgassák tanítását. Jézus a boldogságról kezd el nekik beszélni, az igazi boldogságról. De ezt egy egészen új formában teszi. Engem is erre hív most, hogy oda üljek a közelébe, és meghallgassam őt, amint nekem is beszélni akar arról, ami igazán boldoggá tesz. Ebben nekem is új dolgokat szeretne feltárni az emberről. Figyelhetek arra, hogy életével, tanításával mit mond nekem Jézus az emberről. Vajon ki ismer olyan embert, aki nem akar boldog lenni, aki szívében nem vágyna egy boldog életre? Hol és hogyan találhatja meg az ember ez az annyira kívánt boldogságot? Ki a boldog ember? Első hallásra Jézus szavai ütköznek, és feje tetejére fordítják emberi elképzeléseinket. Hogyan lehet boldog az, aki sír? Nem boldog az, hanem szomorú!

Hogyan lehet boldog az, aki igazságtalansággal bánnak el? Az inkább bosszankodik. Mégis, Jézus itt az igazi boldogságokról beszél, rámutat az ember igazi életprogramjára, ami a mondatok első részében még nem megvalósult tényként állít elénk, és a második része által teszi érthetővé. „Boldogok akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.” Jézus itt elsősorban saját magáról is beszél. Ő maga élte a nyolc boldogságot. És amikor rátekintünk az Oltáriszentségben, akkor a nyolc boldogság értelmében boldog Jézust szemlélhetjük. Ő az, aki valóban vigasztalást nyert az Atyánál, ő a szelíd, a tiszta szívű, a lélekben szegény, a békeszerző, az üldözést szenvedő, és aki éhezi és szomjazza az igazságot. De ő az, akié a mennyek országa, aki eltöltődött igazsággal, aki meglátta az Istent, és akié a föld. Az Atyával való szoros kapcsolat az igazi boldogság, gazdagság és biztonság. Jézust szemlélve láthatom, mire vagyok meghívva, mire vagyok teremtve, milyen az igazi ember arca. Mai imádságban kérhetem a kegyelmet, hogy Jézus életét szemlélve felfedezhessem jelenlegi élethelyzetemben azt a boldogságot, amire engem hív, és átélhessem vele. 

Feladat a mai napra: Egy nehéz helyzetben lévő személyért imádkozom, ha lehetséges egy tized rózsafüzért.

Január 28.

Lk 9,28-36     (Jézus míg imádkozott, külseje teljesen átváltozott)

E beszéde után mintegy nyolc napra történt, hogy kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, külseje teljesen átváltozott, ruhája fehér lett és ragyogó. És íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és a haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és mellette a két férfit. Ezek már épp menni készültek. Péter így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lenni! Csinálunk három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem tudta, hogy mit beszél. Miközben ezt mondta, felhő támadt és elborította őket. Féltek, amikor a felhőbe jutottak. A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok!” Amikor a szózat elhangzott, Jézus egyedül volt. Hallgattak, és senkinek sem mondtak el semmit abból, amit láttak.

A mai evangéliumi idézetben szemlélhetjük Jézust, aki magával viszi három tanítványát a hegyre, hogy ott imádkozzon. Az Oltáriszentségben ugyanezt a vándorló és imádkozó Jézust szemlélhetjük. Vajon milyen gondolatok lehettek Jézusban és a három tanítvány fejében, szívében és milyen érzésekkel mentek fel a hegyre? Jézus engem is arra hív, hogy menjek vele imádkozni. Milyen kegyelmet szeretnék tőle kérni? Engedem, hogy Jézus meglephessen engem is, ahogyan a három tanítványt is biztosan meglepett azzal, ami ott a hegy csúcsán történt. 

Jézus „megmutatja az embernek magát az embert” – Vajon mit mutat meg nekem Jézus önmagából? És mit szeretne rólam megmutatni a Tábor hegyén? „Míg imádkozott, külseje teljesen átváltozott. … Amikor fölébredtek, látták dicsőségét.” Ez egy egyedi pillanat volt Jézus földi életében. Csak ebben az egy pillanatban történt Jézussal ilyen látható átváltozás szemtanúk előtt. A három tanítvány számára Jézus istensége nyilvánult meg. Ez a pillanat rámutat Jézus életének igazi valóságára, valamint végső céljára, betejesedésére, amiben már most is része volt: az Atyával való egységre. De ezzel rámutat a mi életünk végső céljára is: az Atya, illetve a Szentháromság bensőséges életében való részvételre. Erre vagyunk hívva és teremtve! És hogy ez mennyire valóságos, azt Illésben és Mózesben láthatjuk meg, aki már évszázadokkal korábban haltak meg, és itt ők is megjelentek megdicsőülten, mint élő személyek. Semmi sem annyira reális, mint az Istenben egyesült élet, ami halálunk után válik majd teljessé. De már itt és most is megvalósulhat a hitben. Nem kell ahhoz a halálunkra várni. Jézus mondja: Isten országa már köztetek van! Ne felejtsük el életünknek e gyönyörű távlatát, amikor nekünk is, mint Jézusnak és tanítványainak, újra vissza kell mennünk a mindennapi élet dolgaiba, nehézségeibe és fájdalmaiba.

Lehet, hogy azt gondoljuk, hogy minden könnyebb lenne, ha mi is ilyen kegyelemben részesülnénk, mint az apostolok, hogy már itt a földi életünkben láthatnánk Jézus dicsőségét. Azonban figyeljük meg például Péter apostolt, aki a Tábor hegy mély tapasztalata után mégsem volt képes Jézust tökéletesen követni, hanem megbukott és háromszor megtagadta. Isten emiatt vonta meg tőle a neki szánt dicsőséget. „Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől?”, kérdezi szent Pál (Róm 8,35). Sem a bukásaink, vagy saját korlátjaink, sem pedig ellentmondásaink. „De ennek az életnek a szenvedései véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk.” (Róm 8,18). Kérjük Jézust, hogy egyre mélyebbe vezessen be misztériumába, arra, amire ő általa vagyunk hívva, az „Istenné válásban”. 

Feladat a mai napra: A nap folyamán többször megállok és behívom Jézust abba, amit éppen teszek.

Január 27.

Jn 1,1-5.10-14.16-18 (Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét)

Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be. Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk. Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.

János evangélista a fönti előszóval, az úgy nevezett „prológussal” kezdi evangéliumát. Különösen a karácsonyi időben többször hangszik el a liturgiában, mivel ebben a liturgikus időben ünnepeljük Isten megtestesülésének misztériumát, amelyről a prológus központi mondata, „S az Ige testté lett, és közöttünk élt” tanúskodik. Sűrítve elmondja János kiről beszél evangéliuma, és a következő fejezetekben ezt majd fogja bontakozni. Jézus a Krisztus, az örök Ige, aki az élet és a világosság, ő a világ alkotója, általa minden lett, ő az Atya Egyszülötte. Él tudom képzelni, hogy János ezt a prológust nem az elején írta meg, hanem amikor már a másik részeket is megírta, mint egy dolgozat, disszertáció előszavát csak a végen szokták fogalmazni. Bár nagyon filozofikusnak tűnhetnek János szavai, azonban nem egy intellektuális, elméleti megfogalmazásról van szó. Szavai mögött áll személyes tapasztalata, mély átélése. „Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét”. János arról írt, amit látott és szemlélt: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek.” (1 Jn 1,1). Mivel nem csupán a saját tapasztalatáról beszél, hanem a közösségi tapasztalatról, az első hívőkéről is, többes számban ír. „Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.” Jézus mindenkivel meg akarja osztani életét, kegyelmét, de nem méricskélve, hanem nagylelkűen. Jézus ma újra akar nekem adni az ő teljességéből. 

Feladat a mai napra: Ma megpróbálok egy összefoglalást vagy előszót írni az evangéliumhoz: Kicsoda számomra Jézus? Hogyan mutatkozik meg nekem? Milyen tapasztalataim vannak róla? Miben részesültem már az ő teljeségéből? Hagyhatok időt, hogy ezen imádkozzak ma.

Január 26.

Zsolt 27,1-9a.13-14 (Uram, a te arcodat akarom keresni)

Világosságom és üdvösségem az Úr – kitől félnék? Életem oltalmazója az Úr – kitől rettegnék? Ha rám törnek a gonoszok, hogy elemésszék testemet, elleneim és ellenségeim megtántorodnak és a földre zuhannak. Ha hadsereg áll is velem szemben, szívem akkor sem remeg. Ha harcra kelnek ellenem, akkor is bizakodom. Egyet kérek az Úrtól, csak egy a vágyam: hogy életem minden napján az Úr házában lakjam. Hogy élvezhessem az Úr édességét, és szemlélhessem szent templomát. A bajnak napján elrejt hajlékában, megvéd sátrának oltalmában, és sziklára állít engem. Ezért magasra emelhetem fejem, ellenségeim fölé, akik körülvesznek. Hajlékában dicsőítő áldozatot mutatok be, hangszeren játszva énekelek az Úrnak. Uram, halld meg hozzád kiáltó szavam, könyörülj rajtam és hallgass meg engem! Szívem ezt sugallta: „Keresd tekintetét!” Uram, a te arcodat akarom keresni. Ne rejtsd el előlem arcodat. De biztos vagyok benne: meglátom az Úr dicsőségét az élők honában. Ezért remélj az Úrban és légy erős, légy bátorsággal és bízzál az Úrban!

Amikor ma az imádságra készülök, elsősorban arra figyelek, milyen vággyal érkeztem az imára, ahogy a zsoltáros azt teszi: „Egyet kérek az Úrtól, csak egy a vágyam”. Mit kérek én az Úrtól ma? Mi a vágyam? Megpróbálok mélyen bele hallgatni és arra figyelni, mit sugall a szívem, mi fogalmazódik meg bennem egy mélyebb szinten. Ott pedig már nem én beszélek, hanem az Isten hangja szólal meg: „Keresd tekintetét!” Fontos, hogy hagyok elég időt arra, hogy az Úr maga kifejezhesse nekem, mit kér tőlem, mire vágyik. És milyen szép látni a zsoltár szövegében, hogy az Isten vágya és az én vágyam mélyen összhangban vannak egymással. 

Isten meghívja az imádkozó embert, hogy még jobban keresse tekintetét, az ő arcát. Bár úgy tűnik, mint hogyha az ember már ismerné Istent és volna neki bizalmas kapcsolata az Úrral „Világosságom és üdvösségem az Úr – kitől félnék? Életem oltalmazója az Úr – kitől rettegnék?” De Isten meghívja, hogy menjen mélyebbre ebben a vele való éltető kapcsolatban. Jézus, a megtestesült Isten, ugyanerre hív engem ezen a héten: „Keresd tekintetemet!” Keressem és szemléljem Jézus emberi arcát, és kérjem, hogy a Szentlélek segítsen felfedezi benne Isteni arcát és emberi arcát, mint a saját igazibb arcomat. „Egyidejűleg, mivel Jézus egyszerre Isten és ember, kinyilatkoztatja számunkra az ember legautentikusabb arcát is, ’megmutatja az embernek magát az embert’” (NMI 23)

Nem régen volt nekem olyan élményem, hogy a személy, aki hozzám beszélt, egyszer sem nézett rám, azt éreztem, hogy mintha nem léteznék ő számára. Egészen más, ha valaki nagyon figyel és rám néz, a szemembe néz. Ígyen találkozásra vágyom, és vágyik Jézus is. Amikor kéri, hogy keressem tekintetét, már nagyon arra vár, hogy felfedezzem az ő szerető tekintetét. Engedjem, hogy az ő szeme találkozzon az enyémmel. Kérem a kegyelmet, hogy a mai imádságban tapasztalhassam, mennyire szeret engem Jézus és milyen az ő arca tekintete számomra. 

Feladat a mai napra: Megfogalmazom, mire vágyom ma a Jézussal való találkozásban.

Január 20.

 Mt 4,18-22: „Gyertek, kövessetek, s én emberek halászává teszlek benneteket!” 

Amikor Jézus a Galileai-tó mellett járt, látott két testvért, Simont, másik nevén Pétert és testvérét, Andrást. Halászok voltak, s épp hálót vetettek a tengerbe. Megszólította őket: „Gyertek, kövessetek, s én emberek halászává teszlek benneteket!” Azon nyomban otthagyták hálójukat és csatlakoztak hozzá. Útját folytatva megpillantott két másik testvért is, Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Épp hálójukat javítgatták a bárkában, apjukkal, Zebedeussal. Őket is hívta. Rögtön otthagyták a bárkát apjukkal egyetemben, és a nyomába szegődtek.

Jézus hívó szava a halászokat szorgos embert próbáló munkájuk közben éri. Nem akkor, mikor imájukat mondják, nem a templomban, nem csendes meghitt beszélgetés során fehér asztal mellett ülve. A halászok nem hitviták provokálásával, tudományos kérdezősködéssel vagy ájtatos viselkedésükkel nyerték el Jézus figyelmét. Nemes egyszerűséggel, nyugalommal és természetességgel végeztek minden munkát, ami a halfogás mesterségével kapcsolatos. Aztán a csónakjukban ülve türelmesen várakoztak a teljesen bizonytalan kimenetelű történésre, a halak jöttére. Jézus meglátja bennük ezeket a képességeket, és erre alapozva építi fel természetfeletti világukat.

 Az emberhalász mesterség is hasonló: hirdetni fogják az Igét- akár alkalmas, akár alkalmatlan, magukat adva,mint csalit, hogy Jézushoz vonzzák az embereket-még akkor is ha fáradozásuk kimenetele teljesen bizonytalan.

  Amikor Jézus hozzánk szól, nézzük Őt, és nézzük az Ő szemével magunkat. Ő ismer minket, Ő az, aki tudja mire teremtett minket. Tudja, milyen talentumokat adott nekünk, így bátran rábízhatjuk magunkat.Az első tanítványok Jézus egy szavára a teljesen bizonytalan jövőbe vetik magukat. Olyan nagy hatással volt rájuk Jézus, hogy bíztak abban, hogy az emberhalászat mesterségét meg fogja tanítani nekik. A halászok jó tanítványok lettek, hiszen általuk tudjuk, hogy Jézus minket is újjá tud teremteni szavával és szentségi jelenlétével. 

Feladat a mai napra:  Legmegszokottabb, rutin tevékenységeink között is figyeljünk Jézus hozzánk szóló, hívó szavára.

Január 18.

 Róm 8, 14-17.26-29: Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai

„Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya! A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei. Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal. S ő, aki a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten tetszése szerint jár közben a szentekért. Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket. Akiket ugyanis eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra, így lesz ő elsőszülött a sok testvér között.”

A mai szentírási idézet elvezet minket saját valóságunkhoz. A héten Jézust tartottuk szem előtt, őt szemléltük, és az ő életének fényében tekintettünk saját életünkre. Most rajtunk a sor. Szt. Pál ránk mutat és bevezet minket annak a titkába, hogy mit is jelent Isten fiai és lányaiként élni. Csak azok élhetnek Isten fiai és lányaiként, akik hagyják magukat a Szentlélek által vezetni. A szentlélek elvezet minket a szabadságba, megszabadít a félelemtől, és képessé tesz minket arra, hogy Istent Abbának, Atyának nevezzük. Ő tesz tanúságot a lelkünkben saját magunk előtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Gyermekei és örökösei és Krisztus társörökösei. Ő siet segítségünkre a gyöngeségünkben. Ő imádkozik helyesen bennünk, és ő tanít meg minket arra hogyan is kell helyesen istengyermekeihez méltóan imádkozni. Ő jár közben értünk. És mindent a javunkra fog váltani, ha egyetlen fókuszunk van: hogy szeressük az Istent. És ő fog minket Jézus képmására átalakítani, hozzá hasonlóvá tenni, hogy az Atya úgy hallgasson meg minket, ahogy Jézust, úgy gyönyörködjön bennünk mint Jézusban, és úgy vonjon be megváltó művébe, mint Jézust. A kérdés azonban az, hogy akarom-e ezt? Akarok-e tényleg Isten fia/lányaként élni? Ha igen, akkor Szűz Máriával együtt mi is kijelenthetjük: Legyen nekem a te Igéd szerint!

Feladat a mai napra: Kérhetem Jézust, a Szentlelket, az Atyát, hogy erősítse meg a Szentháromsággal való kapcsolatomat, a beléjük vetett hitemet és bizalmamat.

Január 17.

 Mt 27, 38-54: Ez az ember valóban Isten Fia volt!

Vele együtt két gonosztevőt is keresztre feszítettek, az egyiket jobbról, a másikat balról. Az arra menők káromolták, s fejüket csóválva mondogatták: „Te, aki lebontod és harmadnapra fölépíted a templomot, szabadítsd meg magad! Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!” Ugyanígy gúnyolódtak az írástudókkal és a vénekkel együtt a főpapok is: „Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni. Ha Izrael királya, szálljon le a keresztről, s akkor hiszünk neki. Az Istenben bízott. Mentse hát meg, ha akarja. Hisz azt mondta: Isten Fia vagyok.” Ilyen módon gyalázták a vele együtt megfeszített gonosztevők is. A hatodik órától a kilencedik óráig sötétség borult az egész földre. Kilenc óra tájban Jézus felkiáltott, hangosan mondva: „Éli, Éli, lamma szabaktani?” Vagyis: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Ezt hallva az ott állók közül néhányan megjegyezték: „Illést hívja.” Egyikük rögtön odaszaladt, fogott egy ecetbe mártott szivacsot, rátűzte egy nádszálra, és inni adott neki. A többiek meg így beszéltek: „Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!” Most Jézus még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. Erre a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig, a föld megrendült, sziklák repedtek meg, sírok nyíltak meg, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Feltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és többeknek megjelentek. A százados és a többiek is, akik Jézust őrizték, a földrengés és a történtek láttára igen megijedtek: „Ez valóban Isten Fia volt” – mondták. 

A mai napon, az imában szemléljük Jézus kereszthalálát. Azt láthatjuk, hogy egész életén végig húzódik ugyanaz a ragaszkodás az Atyához, és ugyanaz a megkísértettség. Még a kereszten is azzal bántja a kísértő Jézust, hogy gúnyolódik rajta, kiforgatja szavát: „Te, aki lebontod és harmadnapra fölépíted a templomot, szabadítsd meg magad! Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!” Nevetségessé akarja tenni őt az emberek előtt, egy nagy lúzernek állítja be. Mégis, Jézus magatartása, halála olyan rendkívüli volt, hogy a római pogány százados és a többiek is, akik Jézust őrizték, megjegyezték: „Ez valóban Isten Fia volt”. Ezt addig senki másról nem vallották. Jézus nem úgy halt meg, mint a többi gonosztevő, vagy mint egy lúzer, hanem mint akiben jelen van Isten Fiának méltósága. Az apokaliptikus jelek erről tanúskodnak. Ránézhetünk az emberek, a hatalom istenképére, hogy mennyire nem látnak túl a materiális, emberi világon, miközben azt hiszik, hogy hívők, összekeveredik, bennük a vég és a kezdet. Jézus Krisztus kinyilatkoztatásában válik világossá, hogy az, ami végnek tűnik, valójában kezdet. Aztán azt is láthatjuk, hogy aki Jézust a „végsőkig” követi, akár hívő, akár nem hívő, megkaphatja azt a kegyelmet, hogy felismerje „Ez valóban az Isten Fia volt”. Feltehetjük magunkban a kérdést, hogy mit jelent Isten fiaként élni és meghalni? S ha komolyan veszem, hogy én is Isten gyermeke vagyok, milyen gyakorlati következtetést vonok le erről saját életemre tekintve? Hogyan követhetem Jézust?

Feladat a mai napra: Felidézhetek, olyan eseményt az életemben, ami először gyengítette a hitemet, de később inkább mégis megerősítette azt.

Január 16.

Mt 16, 13-20: Péter vallomása: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia

Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, Jeremiásnak vagy valamelyik másik prófétának.” Jézus most hozzájuk fordult: „Hát ti mit mondtok, ki vagyok?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.” Aztán lelkére kötötte tanítványainak, ne mondják el senkinek, hogy ő a Krisztus.

A mai imádságomban a tanítványokkal szemlélhetem Jézust, aki megkérdezi tőlük, hogy „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Mit látok, hogy magam körül az emberek kinek tartják Jézust, mit gondolnak róla? És számomra kicsoda Jézus? Péter tanítványsága és közvetlen kapcsolata Jézussal mondatja ki az igazságot: „Te vagy Krisztus az élő Isten Fia”! Mások, azért nem ismerik ezt fel, mert nincsenek, Vele közvetlen kapcsolatban. Péter kapcsolata Jézussal nagyon hasonlít Jézus és az Atya kapcsolatára, amiből Jézusnak az Atya ismerete származik. Ilyen mély és személyes kapcsolatra hív minket Jézus. De nem csak, hogy Jézust ismerjük meg, hanem hogy Isten fiai és leányaiként úgy ismerjük az Atyát, ahogy Ő.

Feladat a mai napra: Ránézhetek az életemre a mai nap, hogy nekem, van e olyan mély, közvetlen kapcsolatom Jézussal, hogy én is ki merjem jelenteni, szívből, hogy “Te vagy Krisztus az élő Isten Fia”.

Január 15.

Mt 4, 1-11: Ha Isten Fia vagy, vesd le magad

Akkor a Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy az ördög megkísértse. Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Odalépett hozzá a kísértő, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré.” Azt felelte: „Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik.” Most a szent városba vitte az ördög, és a templom párkányára állította. „Ha Isten Fia vagy – mondta –, vesd le magad, hiszen írva van: Parancsot adott angyalainak, a kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” Jézus így válaszolt: „Az is meg van írva: Ne kísértsd Uradat, Istenedet.” Végül egy igen magas hegyre vitte az ördög, s felvonultatta szeme előtt a világ minden országát és dicsőségüket. „Ezt mind neked adom – mondta –, ha leborulva imádsz engem.” Jézus elutasította: „Távozz, ördög! Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, s csak neki szolgálj!” Erre otthagyta az ördög és angyalok jöttek a szolgálatára.

Ma, amikor, elmélyülünk az imádságban, akkor szemlélhetjük, azt, hogy Jézus Isten Fiúságához hozzá tartozik a megkísértettség. Fiúsága annyira nyilvánvaló, hogy még az ördög sem tudja lehazudni, bár fondorlatosan megpróbálja. Pontosabban kifejezve, maga a Fiúság áll a kísértések fókuszában: „Ha Isten Fia vagy” kísértése kétszer is elhangzik. Ezzel rá akarja venni Jézust arra, hogy önmagára tekintve hasznos módon éljen Fiúságának hatalmával: köveket változtassa kenyérré, hogy ne kelljen éhezni, próbálja meg, hogy az Atya tényleg elküldi-e angyalait, ha leveti magát a templom párkányáról, vagy gyorsan és olcsón szerezze meg az egész világot, nem az emberhalász fáradtságos munkájával. Szemlélhetjük azt is, hogy Jézus, aki ismeri az Atyát mennyire más Istenképet állít elénk már itt is. Az ördög, aki Istent csodatévő, a saját érdekeit szolgáló, nagyhatalmú, különleges seregekkel rendelkező, ezt a saját maga „szórakoztatására” használó olyan  úrnak állítja be, valójában az ördögnek a képe, aki azt akarja ugyanúgy imádják őt. Jézus azonban megmutatja nekünk az igaz Istent, és teljes alázattal, bizalommal és türelemmel aláveti magát neki, és hozzá ragaszkodik. Hogyan élem meg istengyermeki mivoltomat? Milyen az én istenképem? Mit várok az Istentől, ha szorult helyzetbe kerülök? Mit akar Jézus nekem tanítani?

Feladat a mai napra: Megfogalmazhatom magamnak őszintén a saját Istenképemet, és kérhetem Jézust, hogy alakítsa ezt az Ő kinyilatkoztatása szerint.

Január 14.

Mk 1, 9-11: A keresztségben Isten gyermekei lettünk

Azokban a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkereszteltette magát Jánossal a Jordánban. Amikor feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek galamb alakjában leszáll rá. Szózat is hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.”

Ma, amikor belépünk az imádságba, szemlélhetjük Jézust, aki Keresztelő Szent Jánosnál megkeresztelkedik. János két dolgot biztosan tudott az eljövendő Krisztusról, hogy nem ő maga az (Keresztelő János), a másik pedig, hogy az, akire a Szentlélek rá száll és rajta marad, az a Krisztus. Ebben a szentírási részben ez meg is történik. Maga az Atya mondja, hogy „Te vagy az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Ebben a pillanatban jelen van az egész Szentháromság, a Lélek, az Atya és a Fiú. Jézust szemlélhetjük, hogy milyen mély egységben, közelségben él a Szentháromság többi tagjával. A keresztség által mi is Isten gyermekei lettünk. Az Atya fölöttünk is kimondta: “Te vagy az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” Mi is megvagyunk hívva arra, hogy Jézushoz hasonlóan megéljük a Szentháromság közelségét, és bensőségességét.

Feladat a mai napra: Megpróbálok ma annak a tudatában élni, hogy Istenhez tartozom, mint az Ő szeretett gyermeke.

Január 13.

 Lk 1,26-38: Jézus a Magasságbeli Fia, aki Szűzmáriától született.

A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.” E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.” Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, mert Istennél semmi sem lehetetlen.” Mária így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Erre az angyal eltávozott.

Amikor ma imádkozni készülünk, szítsuk fel magunkban azt az örömöt, ami Mt 11,27 „senki sem ismeri a Fiút csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú és akinek ki akarja nyilatkoztatni” fejeződik ki. Nekünk is ki akarja nyilatkoztatni magát Jézus, és bevezetni életének titkaiba. A mai szentírási rész rámutat nekünk arra, hogy az Ige megtestesülése nem egy rendkívüli, földöntúli esemény révén jött létre, hanem egy emberi anya által, aki befogadta Isten szavát, aki elhitte Istennek, amit mondott neki Gábor angyalon keresztül. Mit nyilatkoztat ki itt nekünk magáról az Atya? Azt, hogy Istennek, terve van az üdvösségről és ezt Gábor angyal elküldésével el is „kezdi”. Közvetlenül avatkozik be a történelembe. Emberi ésszel felfoghatatlan dolgot, dolgokat tud véghez vinni. Mária meg is kérdezi, hogyan lehetséges ez? A Szentlélek műve lesz. De az Atya nem akarja tervét Mária beleegyezése nélkül végbe vinni. Mit is jelent tehát Isten gyermekének lenni? Szabad szívvel együttműködni Istennel, anélkül, hogy Isten ránk erőltetné az ő tervét (Mária ugyanis nemet is mondhatott volna, ha nem tudott volna beleegyezni Isten tervébe). Isten nem egy röpke kalandra hív minket, hanem az örökkévalóságra szól: Uralmának nem lesz vége.

Feladat a mai napra: A mai nap megerősíthetem hitemet abban, hogy ma is Ő uralkodik és átadhatom Neki magamat. ”Király és országának nem lesz vége”

Január 12.

Jn 1, 1-18: Jézus az Egyszülött Isten, aki az Atya ölén van.

Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel. Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. (Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be. János tanúbizonyságot tett róla, amikor azt mondta: „Ez az, akiről hirdettem: Aki nyomomba lép, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.” Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk. Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.

A mai szentírási részben János apostol bevezet minket Jézus Isten és Fiú voltába. Így szemlélhetjük őt az Oltáriszentségben is. Jézus kezdettől fogva jelen volt, mint Isten Igéje, általa lett minden. Benne az élet van és ő az emberek világossága. Isten terve egészen a kezdetektől, hogy az Ige a történelemben megtestesülve, kinyilatkoztassa az Atyát, hogy ezáltal mindenkinek, aki hisz benne, “akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek”, hatalmat adjon, hogy Isten gyermekei legyenenk. Láthatjuk, hogy hogyan készítette elő ezt az Atya, a tanúságtevő, Keresztelő Szent János által. Tehát már kezdettől fogva meghívást kapunk arra, hogy mi is, ahogy a II. Vatikáni Zsinat olyan találóan kifejezte: “fiúk legyünk a Fiúban” (GS 22). Annak a nehézségnek is a tanúi lehetünk, hogy ez nem akadálymentes, mert „a tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be”. Nézzünk rá saját életünkre is, a kezdetekre, Isten tervére. Azután nézzünk rá arra is, amikor a „sötétség/ünk/ nem fogta fel”. Mi akadályozza bennem, hogy felfogjam Isten hívását? Kik voltak életemben azok a tanúságtevők, akik eljuttattak oda, hogy megismerhessem Jézus Krisztus kegyelmét?

Feladat a mai napra: Engedhetem, hogy „a kegyelem és igazság, ami Jézus Krisztus által lett osztályrészünk” átjárja a szívemet.

Január 11.

Kiv 33,11: Jézussal úgy beszélgethetünk, mint barátunkkal

„Az Úr szemtől szemben beszélt Mózessel, ahogy az ember a barátjával beszél. [...] Mózes így beszélt az Úrhoz: „Nézd, te megparancsoltad nekem: vezesd fel ezt a népet, de nem nyilatkoztattad ki, hogy kit küldesz velem. Pedig így szóltál: név szerint ismerlek és kegyelmet találtál színem előtt. Ha tehát kegyelmet találtam előtted, engedd, hadd ismerjem meg utaidat. Ebből tudom meg, hogy valóban kegyelmet találtam előtted. Gondolj arra, hogy ez a nép a te néped.” Ő így válaszolt: „Én magam megyek veled és nyugalmat biztosítok számodra.” Mózes megjegyezte: „Ha te magad nem jössz velünk, akkor inkább ne is vezess el innét bennünket. Miről ismerhetnénk meg, hogy én és a nép kegyelmet találtunk színed előtt, ha nem arról, hogy velünk vonulsz, és mi, én és a néped, ezáltal a föld minden népe előtt kitüntetésben részesülünk?” Az Úr így válaszolt Mózesnek: „Megteszem azt is, amit kértél, mivel kegyelmet találtál színem előtt, és én név szerint ismerlek téged.”

Azután ezt kérte: „Hadd lássam meg dicsőségedet.” A válasz ez volt: „Megteszem, hogy elvonul előtted egész fényességem, és kimondom előtted a Jahve nevet. Kegyes vagyok ahhoz, akihez akarok, és megkönyörülök azon, aki nekem tetszik.” Azután hozzáfűzte: „De arcomat nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon.” Az Úr így szólt: „Nézd, itt mellettem van hely, állj ide a sziklára. Ha majd elvonul előtted dicsőségem, a szikla mélyedésébe teszlek és kezemmel befödlek, amíg elvonulok előtted. Ha visszavonom a kezemet, hátulról látni fogsz, arcomat azonban nem láthatod.”

Mózes egy nagy imádkozó volt. Kiváltságos helyzetbe került, hiszen Isten barátjává lett. Isten úgy beszélt vele, mint ahogy ember a barátjával beszél. Az első találkozás, az égő csipkebokornál ezt a mély gyümölcsöt hozta. Hogyan? Már a csipkebokornál beszélt Isten Mózeshez. De ez a beszélgetés inkább úgy tűnik, hogy a Mester beszél a tanítványával vagy az Úr a szolgájával. Azt láthatjuk, hogy ez a kapcsolat a pusztai vándorlás során barátsággá alakult, mivel Mózes komolyan vette az Úr hívását, és megtette azt, amit mondott. Isten is azt láthatta rajta, hogy komoly társra talált benne. Ez a kis mai idézet a Kivonulás könyvének a vége felé van. Mózes már hosszú utat tett meg Isten követésében a pusztában Izrael népével. Ő lett e népnek a vezére. Isten közvetítője a nép felé, és az, aki mindig újra kiengesztelte Istent a néppel, mert ez a nép “keménynyakú nép” volt. (Kiv 33,3).  Aztán bele hallgathatunk Mózes beszélgetésébe az Úrral. Micsoda gyöngéd beszélgetés! Milyen bátran beszél Mózes Istennel! De nem “bratyizás” ez a beszélgetés, hanem mély tisztelet és bátorság sugárzik belőle. És Isten hagyja magát meggyőzni Mózes által, mert szereti őt. 

Szoktam Istennel beszélgetni? Milyenek az Istennel való beszélgetéseim? Isten válaszolhat nekem?

Feladat a mai napra: Ma és is kereshetem az Istennel való baráti beszélgetést. Figyeljem meg, mit válaszol nekem. Isten válasza mindig tele van igazsággal, szeretettel, egyenességgel, könyörületességgel.