XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2018. január 8., hétfő

Január 8.



Ter 1,1-3                             (Isten a szava által teremt)
Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött. Isten szólt: „Legyen világosság”, és világos lett.

A következő időszakban Isten élő Igéjének dinamizmusáról szeretnénk elmélkedni. Bár amikor Isten igéjéről elmélkedünk, nem csupán egy szó, egy nyelvtani jelenetről akarunk elmélkedni, hanem magáról az élő Istenről, aki három konkrét személy: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Isten, aki a világmindenség teremtője, ki akarta magát nyilatkoztatni az emberiségnek, és azt leginkább Jézus Krisztus, az ő egyszülött Fia által tette meg, és a Szentírás által, amely a Szentlélektől ihletett, Isten üzetetét tartalmazza. Isten szólt a történelemben és szólt az emberhez. És amikor Isten szól, akkor egyben cselekszik is. Jóllehet a magyar fülekre furcsán hat, amikor Isten „Igéjéről” beszélünk. De talán nem véletlen, hogy az Anyaszentegyház a „ige” szót használja a latin „verbum” szócska lefordítására, hiszen amint nyelvtanilag egy cselekvést fejez ki, rámutat Isten Igéjének a lényegére: amikor Isten kimond valamit, akkor azt egyben meg is valósítja. Ezt láthatjuk a szentírás legelső verseiben és elbeszélésében. Kezdetben a föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött. Isten már jelen volt kezdetkor a földön, lelke már ott lebegett a vizek fölött. Nagy sötétség és csönd volt egészen addig, amíg Isten meg nem szólalt: „Legyen világosság”, és világos lett. Mihelyt kimondta, máris megtörtént. Mert az ige Isten akaratát fejezi ki és valósítja meg. Minden Isten akarata által, Isten kimondott szava által jött létre. És ezért minden teremtmény számunkra Isten üzenetét is hordozza magában: tanúskodik arról az Istenről, aki szeretettel tekintett a világra, és örömét leli abban, hogy kreatívabbnál kreativabb módon alkosson. És alkotása Isten szépségéről vall.
Feladat a mai napra: Szemléljük ma a teremtést, álljunk meg tudatosan egy parkban, kertben, és vegyünk magunknak idő, hogy szemléljük a fákat, virágokat, az eget és a folyókat, hallgassuk a madarak énekét, és engedjük meg, hogy szívünk felfogjon valamit Isten szépségéből és kreatív szeretetéből és háladalra keljen.

2018. január 7., vasárnap

Január 7.



Iz 42, 1-4. 6-7, ApCsel 10, 34-38, Mk 1, 7-11
Abban az időben: Keresztelő János ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!” Ezekben a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban. És mindjárt, amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek, mint egy galamb, leszáll rá. Az égből pedig szózat hallatszott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!”

A mai vasárnapon Urunk Jézus megkeresztelkedését ünnepeljük. Ezzel az ünneppel befejeződik a karácsonyi és kezdődik az évközi idő. Jézus születését, megjelenését ünnepeltük és figyelmünket a gyermek Jézusra fordítottuk. Mostantól a felnőtt Jézus tetteiről és tanításáról hallunk a vasárnapi evangéliumokban. A mai evangélium arról szól, hogy Jézus megkezdte nyilvános működését: olyan tettével, amely küldetésére utalt. Beállt a bűnbánók sorába és kérte keresztelő Jánostól a keresztséget. Ő, aki bűn nélkül volt, a bűnbánókkal egy sorba állt. Az ott állók nem tudták, hogy Ő bűn nélküli. Azt gondolhatták, hogy ugyanolyan bűnös ember, mint ők. Jézust nem zavarta az emberek téves gondolkodása. Ő szabad volt az emberek véleményétől, mert csak az Atya akaratát akarta teljesíteni. A názáreti elrejtettségben, imádságos lelkülettel eltöltött harminc év alatt megértette az Atyja neki szánt küldetését: hogy ő az, akiről Izajás próféta ezt jövendölte: „Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, és igazságot visz a nemzeteknek. Általad kötök szövetséget népemmel.” Megértette saját neve mély jelentőségét: „aki megszabadítja népét bűneitől.” (Mt 1,21) Felismerte, hogy mindenben osztoznia kell az emberek életével. Isten nem kívülállóként akarta megváltani az embert, hanem egészen emberré vált Ő is. Ez az Isten logikája, ez az Isten igazságossága. Keresztelő János vonakodott Jézus kérését teljesíteni, mert ő tudta, hogy kicsoda Jézus. „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit. Róla mondtam: A nyomomba lép valaki, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.” (Jn 1,29-30) „János igyekezett visszatartani: „Nekem van szükségem a te keresztségedre - mondta -, s te jössz hozzám?” Jézus ezt mondta: „Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva.” Erre engedett neki.” (Mt 3,14-15)
Jézus megkeresztelkedésekor nem nagy szabadítóként mutatkozott meg. Megtette az első lépést szabadulásunk felé, és megmutatta nekünk a szabadságra vezető utat. Megkeresztelkedett, hogy mi is megkeresztelkedjünk. „Isten azt, aki bűnt nem ismert, „bűnné” tette értünk, hogy benne „Isten igazságossága” legyünk.” (2Kor 5,21) Ez a megváltás útja: Jézus odamegy, ahol mi vagyunk, hogy mi is odajuthassunk, ahol Ő van, hogy mi is részesülhessünk Isten gyermekeinek dicsőségében. „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.”

Feladat a hétre: Megfigyelem ezen a héten, hogyan reagálok, amikor másokban valami zavar engem. Nem várom el, hogy másként viselkedjenek, hanem életem példáján keresztül megmutatom a helyes magatartást.

2018. január 6., szombat

Január 6.



Urunk megjelenése            Iz 60,1-6;Ef 3,2-3a.5-6;Mt 2,1-12

„Kelj föl, és tündökölj, Jeruzsálem, mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted!” Ezzel a mondattal kezdődik a szentmise olvasmánya Izajás próféta könyvéből, és rögtön bevezet minket a mai ünnepünkbe: Epifánia – az Úr megjelenése, más néven Vízkereszt. „Mert még sötétség borítja a földet, és homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, és dicsősége megnyilvánul rajtad.” Izajás próféta ezt a jövendölést a babiloni fogságból való visszatérésre mondja. Isten dicsőségét a zsidó nép leginkább Isten győzelmén látja felragyogni, pl. amikor Isten kiszabadította népét Egyiptomból, vagy a babiloni fogságból. De ez a szöveg nemcsak a zsidó nép szabadulását beszéli el, hanem a mai napon a legnagyobb örömhírt küldi a világba: Isten dicsősége felragyogott minden ember fölött és abban nyilvánult meg, hogy Isten elküldte egyszülött Fiát, hogy megszabadítson minket a bűn sötétségéből és rabságából, és elvezessen minket az örök életre. Jézus Krisztus üdvözítő fénye felragyogott minden népnek.
„Az Epifánia Jézusnak mint Izrael Messiásának, Isten Fiának és a világ Üdvözítőjének kinyilvánulása. A Jordánban történt keresztséggel és a kánai menyegzővel együtt ünnepli a napkeletről jött "bölcsek" Jézus-imádását. Az evangélium ezekben a "bölcsekben", a környező világ pogány vallásainak képviselőiben azoknak a nemzeteknek zsengéit látja, amelyek a megtestesülés által megvalósuló üdvösség örömhírét elfogadják. A bölcsek Jeruzsálembe jövetele a zsidók királyának imádására megmutatja, hogy Izraelben Dávid csillagának messiási fényénél azt keresik, aki a nemzetek királya lesz. Az ő jövetelük jelzi, hogy a pogányok csak akkor tudják fölfedezni Jézust és csak akkor tudják Őt imádni mint Isten Fiát és a világ Üdvözítőjét, ha a zsidókhoz fordulnak és elfogadják tőlük a messiási ígéreteket, ahogy azokat az Ószövetség tartalmazza. Az Epifánia hirdeti, hogy ’az összes pogányok belépnek a patriarchák családjába’, és elnyerik ’Izrael méltóságát’”.[1]
A három napkeleti bölcs útnak indult, bár nem tudták mi vár rájuk. Magukra vették a sivatagon, hegyeken, völgyeken át vezető út kihívásait, mert hittek a csillag vezetésében. Engedniük kellett azt is, hogy nem a saját elképzeléseik valósulnak meg, hiszen ők először Jeruzsálemben, a királyi palotában keresték az újszülött királyt. Maguk mögött hagyva a királyi palotát, újból meglátták a csillagot és az elvezette őket Jézushoz. Mi is zsákutcába keveredhetünk, ha a saját elképzeléseink szerint próbálunk haladni. De ha el is tévedünk, nekünk is újból fel fog ragyogni a csillag, és el fog vezetni Jézushoz, ha hiszünk Benne és ragaszkodunk Hozzá. Akkor bennünket is eltölthet az a boldogító látás, amely a három bölcs osztályrésze lett, a kisded Jézusban megnyilvánuló Isten végtelen szeretetének látása.
Feladat a mai napra: Az új év első hetében arra törekszem, hogy mindig újra elinduljak Jézushoz, hogy eltölthessen szeretetével.


[1] KEK 528

2018. január 5., péntek

Január 5.



Jn 1,40-42                          (Megtaláltuk a Messiást.)
A kettő közül, aki János szavára követte, az egyik András volt, Simon Péter testvére. Reggel találkozott testvérével, Simonnal, s szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, s elvitte Jézushoz. Jézus ráemelte tekintetét, s így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfa, azaz Péter lesz a neved.”

János Evangéliumban Simon Péter apostol meghívása más módon jelent meg mint a többi evangéliumban. Érdekes, hogy Simon Péter nem volt az első, aki Jézussal találkozott, hanem testvére András és egy másik tanítvány, akiről János Evangelista nem mondja a nevét. András beszélt testvérének Jézusról, és vitte hozzá. Mennyire határozott volt András számára a Jézussal töltött idő, hogy utána meggyőződve volt arról, hogy Jézus a Messiás. „Megtaláltuk a Messiást.” Saját elképzeléseinkre marad , mit látott, mit tapasztalt András Jézusnál. Csupán kifejezi, hogy ők megtalálták a Messiást. Tudjuk pedig, hogy Keresztelő János közreműködésével történt. De Andrásnak most az az egyes-egyedüli fontos, hogy megtalálták és kívánja ezt a találkozást testvérének, Simonnak is. Amikor Simon megérkezett Jézusnál, nem kell bemutatkoznia. Kiderült, hogy Jézus már ismeri őt név szerint, és ezen túl az Isten vele való szándékát. A Jézussal való találkozásban kap (még) új nevet, ami igazi azonosságát és küldetését jelenti. Nem az, hogy valaki először találkozik Jézussal határozza meg, ki kapja a „szikla helyet”, az „első helyet”, az apostolok között, hanem Jézus eldönti. Ha a mai imádságban fordulunk Jézushoz, akkor ránk is emeli tekintetét, és mondja: „Te ... vagy, .... .”
Feladat a mai napra: Köszönetet mondok Istennek, azokért a személyekért, akik valamilyen módon Jézushoz vezettek engem. Hálával gondolok rájuk.

2018. január 4., csütörtök

Január 4.



Jn 1,35-42         (E szavak hallatára Jézus nyomába szegődött.)
Másnap megint ott állt János két tanítványával, s mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” E szavak hallatára a két tanítvány Jézus nyomába szegődött. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit akartok?” Így feleltek: „Rabbi - ami annyit jelent, mint Mester -, hol lakol?” „Gyertek, nézzétek meg!” - mondta nekik. Elmentek vele, megnézték, hol lakik, s aznap nála is maradtak. A tizedik óra körül járhatott.

„Tegnap” arról nem volt szó, kinek mondta János „Nézzétek, az Isten Báránya!”. Ma, „másnap” pedig két tanítványához intézi ezeket a szavakat. Mivel Keresztelő János nagyon tudatában van küldetésének, hogy ő csak a Messiás útelőkészítője, nem ragaszkodik tanítványaihoz. Abban segít, hogy ők ahhoz forduljanak, aki nagyobb nála, aki az igazi Mester. Amikor János mondja: „Nézzétek, az Isten Báránya!”, nem csak akarja, hogy lássanak, hanem hogy menjenek Jézus után. Biztos nem szomorkodott, amikor tanítványai elhagyták és Jézus nyomába szegődtek. Jézus észre vette, hogy követik, és kérdéssel fordult hozzájuk: „Mit akartok?” A két tanítvány esetleg megdöbbent erre a megszólításra. Nem olyan módon válaszoltak a kérdésre, hogy magyarázatot adtak volna, csupán más kérdést tettek fel: „Rabbi, hol laksz?” A lakhely arról beszél, milyen az életmódja, ízlése, szokásai. Jézus ahelyett, hogy leírta volna lakhelyét, meghívta a tanítványokat, hogy menjenek vele és lássanak. Jézus szeretette volna, hogy lássák, ahogyan él, és hogy vele éljenek.
Hogyan történt nálunk az első Jézussal való személyes találkozás? Hogyan alakult? Ki vezetett minket Jézushoz? Mit mondott Jézusról? Tálan többet kellett mondani mint „Nézzétek, az Isten Báránya!” (nálam mindenképpen) ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődést Jézus után. Amikor mentünk utána, mi volt az első szó, mondat, amelyet intézett hozzánk? Mai imádságban engedjük meg, hogy Jézus újra kérdezzen tőlünk: Mit akartok? Mit akarsz, mit keresel nálam? És hogy kifejezzük neki, miért szeretnénk követni őt, nála tölteni életünket.
Feladat a mai napra: Az én lakóhelyemen helyet adok Jézusnak.