XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2018. július 14., szombat

Július 14.


Zsid 12,2-3                       (Emeljük tekintetünket Krisztusra)
Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki a rá váró öröm helyett elszenvedte a keresztet, nem törődött a gyalázattal, és most az Isten trónjának jobbján ül. Igen, gondoljatok őrá, aki a bűnösök részéről ekkora ellentmondást viselt el, hogy ne lankadjatok, és bensőleg el ne csüggedjetek.
                                           Jn 19,37
Vagy egy másik helyen: „Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.”

Engedjük magunkra hatni a mai igerész szavait, és emeljük tekintetünket Jézus Krisztusra, a hit szerzőjére és bevégzőjére. Szánjunk időt arra, hogy őt szemléljük, akár egy szentkép vagy ikon segítségével. Megkérdezhetjük Jézustól: Mi adott neked erőt a változások elviseléséhez? Hiszen Jézus folyamatosan találkozott változásokkal életében. Mint ember ugyanúgy megtapasztalta az emberi lét fizikai, pszichikai változásait, fejlődéseit, kihívásait. Tudta, mit jelent elveszíteni olyan embereket, akik közel álltak hozzá, pl. Józsefet, nagyszüleit, Keresztelő Jánost. Tudja, mit jelent elengedni embereket, megélni elutasítást, csalódást, árulást. Jézus nagyon megért minket. És amikor keresztül kell mennünk nehéz időszakokon, amikor mindenféle változás felbolygatja életünket, akkor jó időt szánni arra, hogy Jézus szemléljük. Bár lehet, hogy az imádságban egy fajta ellenállást tapasztalok, vagy azon kapom magam, hogy állandóan valamivel elfoglalom magam, mintha menekülnék az imától. Az emberekkel, dolgokkal való kapcsolatom és lelki állapotom rámutat arra, ami megzavarja Istennel való kapcsolatomat is. A tudatalattiban lehet olyan érzés, hogy Isten nem akar nekem jót, vagy Ő az, aki most próbára tesz, kínoz. De ezeket is meg lehet Istennel beszélni. Imádságunk akkor válik igazi találkozássá, ha Jézusnak elmerem mondani Vele kapcsolatos ellenállásomat, nehézségemet, és ha nem állok meg annál, ami negatív, hanem merek egy lépéssel tovább lépni, és szemlélni, közel engedni magamhoz szeretetét, szelíd, gyöngéd tekintetét. Ez fel fogja oldani bennem a feszültségeket, keménységet. Mert Jézus nem azért jött, „hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvösséget szerezzen a világnak.” (Jn 3,17). Ezt az üdvösséget megtapasztalhatom a vihar közepén, ha engedni tudom, hogy Jézus jelen lehessen bennem, és belőle áradó békéjével lecsendesítse a hullámokat az életemben.
Feladat a mai napra: Ma meg próbálok eljutni egy szentségimádásra, vagy ha nem sikerül, akkor egy kereszt, vagy ikon előtt imádkozni.

2018. július 13., péntek

Július 13.


Mt 6,19-23                       (Ahol a kincsed, ott a szíved is)
Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok! A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok! Ahol a kincsed, ott a szíved is. A test világa a szem. Ha szemed ép, egész tested világos. De ha a szemed rossz, egész testedre sötétség borul. Ha tehát a világosság, amely benned van, sötétség, mekkora lesz maga a sötétség?

Mennyire emberi cselekvés a kincsgyűjtés. Már a kisgyerek is kincseket gyűjt a kis zsebébe: kagylót, kavicsot, tobozt, szöcskét… amilyen értéket csak talál. Később talán matricákat, autókat, fényképeket, sörös dobozokat, cipőket, vagy mindenféle emléktárgyakat gyűjt azokról a helyekről, ahol járt, azzal a vággyal, hogy így valamicskét megörökítsen a szép emlékekből. Van, akinek aztán egy élete végén a lakása kész ajándéktárgybolthoz vagy raktárhoz hasonlít. De kire marad mindez? Mit kezdjünk ezekkel a dolgokkal, amikor el kell búcsúznunk a földről? Jézus világosan megmondja: oda ezekből semmit sem vihetünk át. Sőt, milyen erőfeszítésbe kerül, hogy biztosítsuk lakásunk biztonságát, hogy senki se lopja el értékeinket! Micsoda feszültséggel járhat egy olyan élet, amikor állandóan azzal vagyunk elfoglalva, hogy megvédjük vagyonunkat. Jézus arra hív minket a mai napon: Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok! A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok! Ahol a kincsed, ott a szíved is. Miközben a földi kincsek az enyészetnek vannak kitéve, a mennyei kincsek örökkévalók, stabilak, biztos talaj, amire lehet építeni. A változások közepette, amikor külső és belső világunk meginog, a mennyei kincsek jelentenek biztos pontot. Elsősorban az Istennel való kapcsolatunk és a belőle áradó szeretet, irgalom, bölcsesség, jóság, igazság, mint egy világító torony, mely mindig jelzi a biztos partot. De kérdés az, hogy mire tekintek! Jézus azt mondja: A test világa a szem. Ha szemed ép, egész tested világos. De ha a szemed rossz, egész testedre sötétség borul. Mire fókuszálok az életemben, a változások idején? Arra, ami lehúz, fájdalmas, elfogadhatatlan, vagy arra, ami felemel? Ha negatív dolgokra figyelek, negatívvá válik bennem a világ. Ha csak azt látom, ami hiányzik, rossz, és folytonosan csalódást okoz, akkor bennem is csak panasz és szemrehányás van. Ha azonban arra tekintek, amiből világosság és szeretet árad, akkor a belső világom is derűs, fényes lesz. Általában nagyobb kihívást jelent számunkra, hogy a szép dolgokat vegyük észre, hiszen azonnal feltűnik számunkra, hogy mi nem jó.
Feladat a mai napra: A mai napon tudatosan mennyei kincseket keresek. A nap végén pedig összeírom magamnak, hogy mennyi szépet, jót tapasztaltam, és engedem, hogy a szívem háladalra fakadjon.

2018. július 11., szerda

Július 12.


Lk 12,49-53                     (változások kapcsolatokban)
Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon! Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Annyira szorongok, míg be nem teljesedik. Azt hiszitek, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Nem azt, hanem - mondom nektek - meghasonlást. Ezentúl ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás közt: három kettő ellen, és kettő három ellen. Meghasonlik az apa a fiával és a fiú az apjával, az anya a lányával és a lány az anyjával, az anyós a menyével és a meny az anyósával.”

A keresztény életnek van egy jelensége, amit mi is érzékelünk, amikor komolyan elkezdjük követni Jézus Krisztust. A mai igerészben Jézus nagyon szélsőséges képeket használ: tüzet jött dobni a földre, békétlenséget, meghasonlást? De hiszen Jézus azt a parancsot adta nekünk, hogy szeressük egymást? Akkor hogyan férnek össze ezek a dolgok? Először is fontos megfejtenünk, amit Jézus a „tűz” alatt ért. A tűz jelképe Isten és a Szentlélek jelenlétének: Az Egyiptomból való kivonulás valamint a pusztai vándorlás ideje alatt: Az Úr nappal felhőoszlopban haladt előttük (Izrael népe előtt), hogy mutassa az utat, éjjel pedig tűzoszlopban, hogy világítson nekik. (Kiv 13,21). Pünkösdkor pedig lángnyelvek jelentek meg nekik (az apostoloknak) szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. (ApCsel 2,3). A keresztség pedig, amivel Jézusnak meg kell keresztelkednie az elközelgő kereszthalál, amellyel meg fogja váltani népét bűneitől. Jézus nagyon várta ezt az órát, amiért jött, hogy megváltsa az emberiséget és elküldje a Szentlelket. Ez a tűz, amit a földre dobni jött, és már nagyon várja, hogy a Szentlélek eltöltse a földet. Minden embernek, aki Jézus nyomába akar szegődni, követi akarja Őt, döntést kell hoznia Jézus mellett. És Jézus ezt nagyon radikálisan fejezi ki: „Ha valaki követni akar, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet a tanítványom. Aki nem veszi fel keresztjét és nem követ, nem lehet a tanítványom. (Lk 14,26-27). Megint csak kisarkítva arra akar Jézus rámutatni, hogy mindenekelőtt Istent kell életünkben az első helyre tennünk. Őt illeti meg az első hely, senki mást. Ezzel utal a tízparancsolatra, melynek három első parancsa az Isten tiszteletére vonatkozik. Ez az alapja minden emberi kapcsolatnak. Ő tanít meg minket jól, igaz szívvel, odaadással szeretni az embereket. Mégis az is igaz, hogy Jézus Krisztus követése sok ember számára, aki nem ismerte meg jobban Isten szeretetét, és nem adta át Istennek az első helyet életében, bolondnak tartja azt, aki ezt teszi. Sokaknak szemet szúr, magasabb elvárásokkal vannak a hívők iránt. De vannak országok, ahol megvonják emberi jogaikat, és üldözik a keresztényeket, csak azért, mert Jézus Krisztushoz tartoznak. Családokban gyakran érthetetlen, ha valaki túl sok időt tölt az imádsággal, szentmisére járással, bigottnak tartják, szemrehányást tesznek, akár el is fordulnak tőle. Mit kezdjünk olyan fajta változásokkal, melyek egyértelműen hitéletünk gyakorlása révén jönnek? Jézus arra utal, hogy számítanunk kell ezzel, úgymond „normális” velejárói a hitéletnek, hogy ellenkezést vált ki. Jézus mondja: „Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek nevemért. Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül.” (Mt 10,22). Itt is érvényben van: Ami van, annak szabad lennie. Mások felfogását nem tudom és nem is kell megváltoztatnom. Csak Jézussal egyesülve gyöngéden elfogadhatom. Szabad lennie, még ha meg is szenvedtet. Ha továbbra Jézus Krisztus jelenlétére tekintek, megadja nekem a kegyelmet, hogy az ő szeretetével szeressem azokat, akikkel most nehéz kapcsolatban állok, és életemet adjam értük.
Feladat a mai napra: A mai imában kérem Jézust, hogy segítsen nekem kitartani a szeretetben, és kérem őt a mai találkozásokért.