Január 26.

Jel 21,5-7; 22,17              (Isten szüntelenül ad az élet forrásának a vizéből)

Akkor a trónon ülő megszólalt: „Íme, újjáteremtek mindent!” Majd hozzám fordult: „Írd fel: ezek a szavak hitelesek és igazak.” Aztán folytatta: „Megtörténtek. Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég. A szomjazónak ingyen adok az élet forrásának a vizéből. Ez lesz a győztes öröksége: az Istene leszek, és ő az én fiam lesz. ... A Lélek és a menyasszony mondják: „Jöjj el!” Aki hallja, mondja: „Jöjj el!” Aki szomjazik, jöjjön. Aki kívánja az élet vizét, ingyen vegye.

A bibliai utolsó könyvben, a Jelenések könyvének a végén megint elhangzik e meghívás: „Aki szomjazik, jöjjön. Aki kívánja az élet vizét, ingyen vegye.” Gondolhatnánk, hogy a mennyországban, az idő teljességében már megszűnt volna minden szomjúság. Ám miért jelenik meg kétszer is a Jelenések könyvében az Új Jeruzsálemmel kapcsolatban? Talán azért, mert az idők végén sem szűnik meg az Isten utáni szomjúságunk? Ha Istenre, az ö szeretetére vagyunk teremtve, akkor az élet végén, vagyis az új életben, az örök életben, a mennyországban nem fogunk más csinálni, mint állandóan ebben a vele való szeretet kapcsolatban élni. Akkor már nem fogjuk unni vagy belefáradni abba, hogy mindig újra elfogadjuk az élet forrásának a vizét. Akkor végre megértjük, mit jelent az, hogy Isten az örök újdonság, hogy „gazdagsága és szépsége kimeríthetetlen. Ő mindig fiatal, és az újdonság szüntelen forrása.” (Ferenc pápa, Evangelii Gaudium 11). Engedjük, hogy Isten a maga újdonságával ma megújítsa életünket, családunkat és közösségünket, és megújítsa a Jézus Krisztussal való személyes találkozásunkat is, Ferenc pápa meghívása szerint: „Meghívok minden keresztényt – éljen bárhol és bármilyen helyzetben –, hogy még ma újítsa meg személyes találkozását Jézus Krisztussal, vagy legalábbis döntsön úgy: engedi, hogy ő találkozzon vele, hogy mindennap szünet nélkül keresi őt. Nincs olyan ok, amiért valaki azt gondolhatná, hogy ez a meghívás nem neki szól, … . Aki kockáztat, azt az Úr nem csapja be, és ha valaki csak egy apró lépést tesz is Jézus felé, felfedezi, hogy ő már tárt karokkal várja érkezését. Itt van a perc, hogy azt mondjuk Jézus Krisztusnak: „Uram, hagytam rászedni magam, ezerféleképpen menekültem szereteted elől, de most újra itt vagyok, hogy megújítsam szövetségemet veled. Szükségem van rád. Fogadj vissza újra, Uram, fogadj ismét megváltó karjaidba.” (Ferenc pápa, EG 3) 

Feladat a mai napra: Megfogalmazom, miben szeretném, ha Jézus megújítaná életemet, és kérem, hogy a Szentlélek adja meg nekem a belső megújuláshoz szükséges nyitottságot.

Január 25.

Jn 17,21-26                       (Jézus nyugtalansága a szeretet nyugtalansága)

Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk: én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél. Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyben részesítettél, mivel már a világ teremtése előtt szerettél. Én igazságos Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is felismerték, hogy te küldtél. Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel szeretsz, bennük legyen, s én is bennük legyek.”

Tekintsünk ma Jézusra, aki velünk újra szeretné megosztani imádságát, szíve kívánságait. Jézus a Fiú, aki az Atya kebelén van, vagy más fordítással mondva, aki az Atya ölén nyugszik (Jn 1,18), bár megpihenve az Atyánál, szíve még mindig nyugtalanságot fejezik ki. Addig nem nyugszik meg szíve, ameddig mindnyájan egyek nem lettünk, ameddig mindnyájan nem egyesültünk Isten szeretetében. „Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel szeretsz, bennük legyen, s én is bennük legyek.” Jézus nyugtalansága a szeretet nyugtalansága. Erről beszélt Ferenc pápa egyik homíliájában (2013. 08. 28) is. Ezen Szent Ágoston Vallomások c. művének közismert mondásából indult ki: „Magadnak teremtettél minket, és nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned”. A nyugtalanság három különböző aspektusát fogalmazta meg: „a spirituális keresés nyugtalansága, az Istennel való találkozás nyugtalansága, valamint a szeretet nyugtalansága”. ... Ágostont szíve nyugtalansága vezeti el a Krisztussal való találkozáshoz – fejtette ki a pápa. Azonban Isten felfedezésekor nem zárkózik önmagába, mint aki már megérkezett céljához, hanem tovább folytatja útját. Az igazság, Isten keresésének nyugtalansága arra készteti, hogy egyre jobban megismerje Istent, hogy kilépjen önmagából és Istent megismertesse másokkal is. Ez a szeretet nyugtalansága. ... Ágoston kincse pontosan ez a magatartásforma: mindig haladjunk Isten felé, haladjunk a nyáj felé, ne „privatizáljuk” a szeretetet, hanem mindig legyünk úton Isten és az emberek felé, a nyugtalanság békéjével” (lásd Vatikáni Rádió honlap). Elmélkedjünk ma azon, milyen fajta nyugtalanságot tapasztaltunk már életünkben, ismerünk fel magunkban? Mennyire élő számunkra a szeretet nyugtalanságának megtapasztalása, amely másokhoz vezet és Istent kívánja megismertetni másokkal? Kérjük Jézust, hogy adjon nekünk hozzá hasonló nyugtalanságot.

Feladat a mai napra: Kérem a kegyelmet, hogy ma Jézus nyugtalanságával tudjak egyesülni, és keresni, hogyan tudnám Jézussal együtt megismertetni az emberekkel az Atya nevét, szeretetét.

január 24.

Jn 6,32-38                          (Jézus kínálja oltani élet utáni éhségünket, szeretet utáni szomjúságunkat)

Jézus erre azt mondta: „Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászáll a mennyből és életet ad a világnak.” Erre így szóltak hozzá: „Urunk, adj nekünk mindig ebből a kenyérből!” „Én vagyok az élet kenyere - felelte Jézus. - Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. De megmondtam, hogy bár láttok, mégsem hisztek. Minden, amit nekem ad az Atya, hozzám jön. S aki hozzám jön, nem taszítom el. Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött.

„Urunk, adj nekünk mindig ebből a kenyérből!” - kérték azok, akik Jézus magyarázó szavait hallgatták a kenyérszaporítás után. Milyen kenyeret, élelmet várunk Jézustól? Manapság egyre finomabb, leleményesebb életeket találnak ki és kínálnak fel. De vajon igazan felérnek valamiben azzal, amit Jézus kínál nekünk, és amit kielégítheti éhségünket? Jézus hallgatósága megértette, hogy Jézus olyan kenyérről beszél, amely Istentől származik, és amelyet az Atya ad, ezért képes más ételt adni, mint csupán olyat, ami életben tartja az emberi testet. Igen, ilyen kenyérből akartak mindig kapni, ezért kérték: „Urunk, adj nekünk mindig ebből a kenyérből!” Erre Jézus nyilvánosan mondja, hogy ő maga ez a kenyér: „Én vagyok az élet kenyere - felelte Jézus. - Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha.” Ugyanezt az ígéretet tette a szamariai asszonynak: „De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé.” Hogyan kell ezt értenünk? Téves lenne az a felfogás, ahogyan az asszony gondolta, hogy egyszer adja nekem Jézus a vizet, aztán utána már nem kell többé innom: „Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé, s ne kelljen ide járnom, meríteni.” Tévedés a varázslatos, csodálatos megoldás, hogy egyszer s mindenkorra oltja Jézus éhségünket, szomjúságunkat! Mostanában Európában már nem igazan tudjuk, mit jelent éhezni vagy szomjazni, mert általában eléget eszünk, naponta többször. Szívünk azonban mégis ismer éhséget, szomjúságot. Ha elfogadjuk Jézus meghívását és hozzá járulunk, többé már nem fogunk éhezni vagy szomjazni, mert a Vele való, mindig megújított kapcsolatban Jézus a saját életét adja ételül, italul: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem: belsejéből az Írás szava szerint élő víz folyói fakadnak.” (Jn 7,37-38)

Feladat a mai napra: Keresem a lehetőséget, hogy részt vegyek szentmisén, és az eucharisztikus Jézussal találkozzam, és tudatosan kérem, hogy oltsa szomjúságomat, éhségemet.

Január 23.

Oz 2,7b.10.15.8-9.16-19.21-22                                 (Istenünk féltékeny Isten)

Azt mondta: „Elmegyek a szeretőim után, akik kenyeret és vizet adnak nekem, gyapjút és lent, italt és olajat.” Nem ismerte el, hogy én adtam neki a gabonát, a bort, az olajat, én adtam neki az ezüstöt, és az aranyat is, amelyből a Baálokat csinálta. Megtorlom rajta a Baalok napjait, amikor illatáldozatot mutatott be nekik; nyakékkel és függővel díszítette magát, úgy ment szeretői után. Rólam pedig megfeledkezett! - mondja az Úr. Ezért, lám, eltorlaszolom tövissel az útját; falat emelek elé, hogy ne találja ösvényeit. Keresi majd szeretőit, de nem leli őket, hiába kutatja, nem találja meg soha. Akkor így szól: „Elmegyek, visszatérek előző férjemhez, mert jobb volt nékem régen, mint most.” Ezért majd magamhoz édesgetem, kiviszem a pusztába, s a szívére beszélek. Visszaadom neki szőlőskertjeit, Ákor völgyét, mint reménye csillagát, hogy úgy válaszoljon, mint ifjúsága napjaiban, mint akkor, amikor feljött Egyiptom földjéről. Azon a napon - mondja az Úr - így szólít majd engem: „Férjem!” És nem mondja nekem: „Baalom!” Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek igazsággal, törvénnyel, jósággal és szeretettel. Eljegyezlek hűséggel, hogy megismerd az Urat.

Istenünk féltékeny Isten. Már 800 évvel Krisztus előtt, Ózeás próféta könyvében, tapasztalták ezt ilyen módon, és mind a mai napig igaz: féltékeny az Isten. Hiszen nem mindegy neki, hogyan él az ember, hogyan él népe és vajon megtartja-e a vele kötött szövetséget. Ózeás próféta Istennek a népével való viszonyát a házasság képével ábrázolja. E képben Isten a féltékeny férj, aki mindent megtesz azért, hogy visszaszerezze magának hűtlen feleségét. Igen, Isten féltékeny, de Istenként féltékeny, és nem csupán emberként, (vö Oz 11,9: nem pusztítom el, mert Isten vagyok, nem ember; a körödben élő Szent), és ezért nem nyugszik mindaddig, míg teremtményei nem a szerint élnek, amire megteremtette őket. „Magadnak teremtettél bennünket Istenünk”, írja Szent Ágoston a Vallomások könyvének elején, vagy más fordítással mondva: „Uram, Te olyan létet adtál nekünk, amelynek Te magad vagy a célja”, és hozzáfűzi annak a következményét: „és nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned!” Ugyanis Isten sem nyugszik, amíg az ember nem hagyja el minden szívnyugtató pótlékot, minden pót-szeretetet, és nem leli meg Isten szeretetében szíve békéjét. „Ezért, lám, eltorlaszolom tövissel az útját; falat emelek elé, hogy ne találja ösvényeit. Keresi majd szeretőit, de nem leli őket, hiába kutatja, nem találja meg soha.” Néha Istennek nincs más lehetősége, mint elzárni megszokott utjainkat, ahhoz, hogy visszatérjünk hozzá. Tanuljunk meg észrevenni Istennek gondoskodó vezetését olyan események mögött, amikor pl. nem sikerült valamit, vagy úgy tűnik, hogy falnak mentünk. Isten jót akar nekünk. De mindenekelőtt a szívünkre beszélni. „Ezért majd magamhoz édesgetem, kiviszem a pusztába, s a szívére beszélek.” Legyünk ma különösképpen hálásak Isten irántunk való féltékeny szeretetéért.

Feladat a mai napra: Hálát adok Istennek mindenért, amivel ma megajándékoz engem. Kérem, hogy segítsen velük úgy élnem és annak úgy örülnöm, hogy egyre nagyobb szeretet töltse el a szívemet az ajándékozó iránt.

Január 22.

Jer 2,1-5.31-33a               (A magunk útján járunk, amikor szeretetet keresünk? Vagy milyen utakon?)

Így szólt hozzám az Úr: Menj, és kiáltsd Jeruzsálem fülébe: Ezt mondja az Úr: Még emlékszem ifjúkorod hűségére, és jegyességed idejének szeretetére. Hogy követtél akkor a pusztában, azon a földön, amelyen nem szoktak vetni! Izrael akkor az Úr szent tulajdona volt, az ő aratásának első termése. Azok, akik enni próbáltak belőle, mind megbűnhődtek, bajok szakadtak rájuk - mondja az Úr. Halljátok az Úr szavát, Jákob háza, és Izrael házának minden nemzetsége! Ezt mondja az Úr: Mi kivetnivalót találtak bennem atyáitok, hogy elidegenedtek tőlem? Üres semmiségnek szegődtek nyomába, így maguk is semmivé lettek. Micsoda nemzetség vagytok! Figyeljetek csak az Úr szavára: hát olyan voltam én Izraelnek, mint a puszta, vagy mint a sötétség földje? Miért mondja hát népem: „A magunk útján járunk, nem térünk többé hozzád vissza”. Vajon elfeledkezhet-e a lány ékszeréről, és övéről a menyasszony? Népem mégis megfeledkezett rólam, már számtalan napja. Milyen jól tudod utadat, amikor szerelmet keresel!

Talán találkoztunk már frissen megtért keresztényekkel. Milyen lelkesek, mennyire lángol a szívük. Nagyon komolyan vesznek részt minden lelki programban. Sokszor azonban egy bizonyos idő után csökken a lelkesedésük, buzgóságuk, úgy, mint egy szerelmespárnál, akikben alig marad valami a nagy szerelemből bizonyos idő után. Miért van ez így? És mindig így kell történnie? Az Izraeli nép történetéhez szintén tartozik ez a szomorú valóság. Jeremiás próféta könyvének második fejezete pont arról szól, hogyan ment tönkre Isten és Izrael kezdeti szeretete. Isten prófétája által emlékezteti Izraelt első lelkesedésére, szeretetére. Még emlékszem ifjúkorod hűségére, és jegyességed idejének szeretetére. Úgy tűnik, mintha Isten maga is meglepődne Izrael későbbi magatartásán. Nem érti meg igazán népe visszautasítást. Mi kivetnivalót találtak bennem atyáitok, hogy elidegenedtek tőlem? Hát olyan voltam én Izraelnek, mint a puszta, vagy mint a sötétség földje? Miért mondja hát népem: „A magunk útján járunk, nem térünk többé hozzád vissza”. Hogyan feledkezhet el Izrael szabadítójáról, arról, aki a létet adta neki, valamint minden jóról, amit az Úr tett velük? Vajon mit adnak neki a hamis bálványok, más hatalmak, hogy szerelmesként utánuk fut? Mit kap tőlük, amit Isten nem adott volna neki százszorosan? Milyen jól tudod utadat, amikor szerelmet keresel! Szomorú, de igaz, hogy Izrael felcserélte Isten szeretetét más szerelem ajánlataival, saját készítésű bálványokkal, más védő hatalmakkal. Újra meg kell kérdeznünk, hogy miért? Hogyan lehet Isten szeretetét, a szeretet szeretetét, egy ehhez képest jelentéktelen dologgal felcserélni? Hogyan lehet más dolog jobb, mint Isten szeretete? Sajnálatos módon ez a mi életünkben is gyakran megtörténik. Az Istennel való kapcsolatunk minőségétől függ, hogy mennyire élő és hogyan ápoljuk nap mint nap ezt a kapcsolatot. Ha engedjük, hogy kihűljön e kapcsolat, kérdés, hogy mennyire leszünk képesek ellenállni a szerelmi ajánlatoknak, amelyet a világ oly bőven felkínál nekünk. Fontoljuk meg, hogyan ápolhatnánk jobban az Istennel való kapcsolatunkat, hogy sohase aludjon ki iránta való szeretetünk lángolása.

Feladat a mai napra: Azon gondolkodok, hogyan tudnám ma életre kelteni Istennel való kapcsolatomat, hogy számomra élő tapasztalattá váljon szeretete, jósága, gondoskodása.