XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

Jelen elmélkedés témája:

A következő elmélkedéseket a Ferenc Pápa "Gaudete et exsultate" című apostoli buzdításából vesszük.
A „Gaudete et exsultate” kezdetű apostoli buzdítás, a keresztény ember életszentségre szóló jézusi meghívottságából indul ki, és miközben rámutat a jelen kor veszélyes útvesztőire, kijelöli az evangéliumok ajánlotta utat. Az életszentségre meghívottság mindenkinek szól!

2020. február 22., szombat

Február 22.

Ef 3,14-21(tőle származik minden közösség az égben és a földön)
Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt; tőle származik minden közösség az égben és a földön. Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által megerősödjetek benső emberré, hogy a hittel Krisztus lakjék szívetekben, s gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben. Akkor majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével. Annak pedig, aki bennünk működő erővel mindent megtehet azon felül is, amit mi kérünk vagy megértünk, legyen dicsőség az Egyházban és Jézus Krisztusban minden nemzedéken át, örökkön-örökké! Ámen.

Szent Pál Efezusiakhoz írt levele rávilágít arra, hogy minden közösség a mennyben és a földön az Atyától származik. Ha egymással közösségben tudunk lenni, akkor azért, mert az Atya lehetővé teszi számunkra. Mennyire fontos Istennek a közösség! Maga az Oltáriszentség ennek a közösségnek a jele. II. János Pál pápa mondja „Az Eucharisztia tehát az összes szentség csúcspontja, mert a Szentlélek hatására az Egyszülött Fiúval való azonosulás által tökéletesen megvalósítja a communiót az Atya Istennel.” A Szentlélek az, aki bennünket megerősít benső emberré, hogy a hittel Krisztus lakjék szívünkben és gyökeret verjünk és alapot vessünk a szeretetben. És fel tudjuk fogni Krisztus minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteljünk Isten egész teljességével. Miközben az Oltáriszentséget szemléljük, és a szentmisén a szentáldozásban magunkhoz vesszük, maga a Szentlélek láthatatlan belső munkával összeköt minket Istennel, részesít minket a szentek közösségében, és megnyitja értelmünket Isten egész teljességének befogadására. Mennyire fontos, hogy kilépjünk megszokottságunkból, és a szentírás tanítása által szemléljük Isten munkálkodását életünkben. Szemléljük, és kérjük a Szentlélek segítését, hogy lássuk is. Szemléljük, és engedjük, hogy eltöltse szívünket a hála és az öröm Isten végtelen jósága iránt. Szemléljük, és erősítsük meg benső eltökéltségünket, hogy követni akarjuk Jézust. Amint Ő teljesen a Szentlélek vezetése által élt, bennünket is képessé tesz arra, hogy teljesen a Szentlélek vezetésében éljünk. És amint a Szentlélek éltető táplálékká tette Jézus életét sokak számára, úgy a mi életünket is, ami Istennel egyesült, éltető táplálékká akarja tenni embertársaink számára. És az erő, ami belőlünk sugárzik, maga az Isten teljessége: a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretete, ami másokra is meghívásként hat, hogy keressék az Istennel való közösséget. És a boldogság, ami ebből a mély egységből származik, azt már senki sem veheti el tőlünk, az egy örök életre a miénk marad.
Feladat a mai napra: Kérem a Szentlélek segítségét, hogy tanítson Krisztus útjaira és nyissa meg számomra Krisztus szeretetének mélységét, hogy követni tudjam.

2020. február 21., péntek

Február 21.

1 Pét 1,3-9.18-21(Hisz tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki)
Legyen áldott az Isten és Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki minket nagy irgalmában Jézusnak a halálból való feltámadása által új életre hívott, az élő reményre, hogy a mennyekben elpusztíthatatlan, tiszta és soha el nem hervadó örökség várjon rátok. Isten hatalma megőrzött titeket a hitben az örök üdvösségre, amely készen áll, hogy az utolsó időben majd megnyilvánuljon. Abban örülni fogtok, noha most egy kicsit szomorkodnotok kell, mert különféle kísértések érnek benneteket, hogy a próbát kiállva hitetek, amely értékesebb a tűz próbálta veszendő aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltó legyen a dicséretre, a dicsőségre és a tiszteletre. Akit noha nem láttatok, mégis szerettek; bár most sem látjátok, mégis hisztek benne. De mivel hisztek, ujjonghattok a megdicsőültek kimondhatatlan örömével, mert eléritek hitetek célját: lelketek üdvösségét. Hisz tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyományozott értéktelen életmódból, hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta báránynak drága vére árán. Őt (Isten) előre, már a világ teremtése előtt kiválasztotta, de csak az utolsó időkben jelent meg, miattatok. Általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és megdicsőítette, hogy hitetek és reményetek Istenben legyen.

Péter tudatosítja bennünk a mai napon, hogy milyen nagy dolog Isten irgalma, aki Jézusnak a halálból való feltámadása által új életre hívott, az élő reményre, hogy a mennyekben elpusztíthatatlan, tiszta és soha el nem hervadó örökség várjon rátok. Az Istennel való közösség nem ideig-óráig szól, hanem örök életre! Megdöbbentő emberek tanúságtételét hallgatni, akik halál közeli élményeket éltek át. Beszámolójukból nyilvánvalóvá válik, hogy nem mindegy, hogyan éljük itt az életünket. Itteni életünk megalapozza örök életünket. Mennyire számít az, hogy az emberekkel és Istennel való egységre törekedjünk, hogy elfogadjuk az Istennel való teljes közösséget, mint életünk célját, amerre mindannyian tartunk. Sokan beszámolnak a szeretettel való egységről, de arról is, hogy el kell számolniuk életükkel, életmódjukkal, mulasztásaikkal, konfliktusaikkal. Van, aki arról számol be, hogy létezik pokol, a teljes örökkévaló magány, mert mindig csak maga körül forgott és mindenben a maga igazát kereste. Isten ott van, irgalmas és jóságos, de nem avatkozik be, nem hozza meg helyettünk a döntést. Mindenkinek maga kell választania, milyen jövőt szeretne magának. Nagyon is elgondolkodtatnak ezek a beszámolók, hiszen alátámasztják, hogy mindaz, amiről Jézus tanított és tudósított minket, igaz. Ő egységre hívott meg mindannyiunkat. Es ezért az egységért érdemes megküzdeni. Abban örülni fogtok, noha most egy kicsit szomorkodnotok kell, mert különféle kísértések érnek benneteket, hogy a próbát kiállva hitetek, amely értékesebb a tűz próbálta veszendő aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltó legyen a dicséretre, a dicsőségre és a tiszteletre. Akit noha nem láttatok, mégis szerettek; bár most sem látjátok, mégis hisztek benne. De mivel hisztek, ujjonghattok a megdicsőültek kimondhatatlan örömével, mert eléritek hitetek célját: lelketek üdvösségét. Az Istennel való teljes egységet azonban önmagunktól nem érhetjük el, hiszen magunktól nem vagyunk képesek felhagyni önző, gőgös életvitelünkkel. Jézus szerezte meg nekünk drága vére árán: Hiszen nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyományozott értéktelen életmódból, hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta báránynak drága vére árán. Az Oltáriszentségben ezt az értünk odaadott életet és kiontott drága vért láthatjuk. Ő a Vele való közösség záloga és biztosítója. 
Feladat a mai napra: Fogadjuk be a mai napon Jézus nekünk felkínált szeretetét, és adjuk át neki életünket. Kérjük az Ő segítségét, hogy mellette tudjunk dönteni.

2020. február 20., csütörtök

Február 20.

Jn 17,21-26(Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok)
Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk: én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél. Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyben részesítettél, mivel már a világ teremtése előtt szerettél. Én igazságos Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is felismerték, hogy te küldtél. Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel szeretsz, bennük legyen, s én is bennük legyek.”

Szemléljük ma Jézus mély vágyát, amit az Oltáriszentségen keresztül fejez ki: „Azt szeretném, ha ott lennél velem, ahol én vagyok! Mennyire vágyom arra, hogy mély közösségben legyünk egymással. Te velem és én veled, te bennem és mi benned, ahogy én az Atyában és az Atya bennem él.” És mit meg nem tesz Jézus ezért az egységért! Kitalálta az Oltáriszentséget, hogy a megszentelt és átváltoztatott kenyér által belénk költözhessen, és olyan egységet hozhasson létre, amelyre egy ember sem képes. De Ő azt megteszi, mert annyira szeret minket, és annyira fontosak és értékesek vagyunk számára! 
Feladat a mai napra: Hagyjuk a mai napon, hogy Jézus vágya átjárja egész lényünket, és arra serkentsen, hogy lelki egységre lépjek vele.

2020. február 19., szerda

Február 19

Jn 6,51-58(Aki e kenyérből eszik, örökké él)
Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” Erre vita támadt a zsidók közt: „Hogy adhatja ez a testét eledelül?” Jézus ezt mondta rá: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él.”

A mai nap szemlélhetjük Jézust, aki maga az élet kenyere: Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Azt az eledelt nyújtja nekünk, amire nekünk, embereknek, leginkább szükségünk van. Isten ismeri az ember egzisztenciális szükségleteit. Tudja jól, hogy az éhség milyen szerteágazó keresésre visz minket. Ha gyomrunk jelzi azt, hogy éhes, keresnünk kell megfelelő élelmet, hogy ne dőljünk ki félúton. De a testünk mindenféle éhséget jelez, és néha az éhség nem a testi táplálékról szól, hanem arról, hogy szeretetre, megértésre, együttérzésre, ölelésre, stb. vágyunk. De még ennél is vannak mélyebb szükségletek. Talán a legmélyebb az a vágy, hogy értelme legyen az életünknek, hogy boldogok legyünk, ki tudjunk teljesedni, értékesek legyünk másoknak. Jézus azt ígéri: aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó naponSőt: Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Ez a legmegnyugtatóbb válasz, amit a keresésünkre kaphatunk: Jézussal célba érhetünk, örökké élhetünk, boldogok lehetünk, és közösségben lehetünk. Ezzel ő maga az úgy mond „ellenszere” a mi félelmünkre, hogy értéktelenek, hiábavalók vagyunk, vagy magunkra maradunk. Micsoda ajándékot kapunk az Eucharisztiában! Mintha Jézus az Oltáriszentségből azt mondaná nekünk: Én téged akarlak! Azt akarom, hogy velem légy az örökkévalóságban! Azt akarom, hogy boldog légy! – Átgondolhatom, hogy eddig mit jelentett nekem az Oltáriszentség, és hol kerestem választ, a legmélyebben mozgató kérdéseimre. És ott vajon megtaláltam-e? 
Feladat a mai napra: Az imádságban szemlélhetem Jézust, és engedjem meg neki, hogy eltöltse minden porcikámat az élettel, ami belőle árad felém.

2020. február 18., kedd

Február 18.

Jn 15,1-11(Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek)
Én vagyok az igazi szőlőtő, s Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig, amely terem, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok. Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, ha elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek. Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok szeretetében. Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek is, és teljes legyen az örömötök.
Az Eucharisztiában szemlélhetjük ma Jézust, aki magát a szőlőtőhöz hasonlítja. Ő az az erős tő, akinek gyökere mélyen a Szentlélekben gyökerezik. Az Atya a szőlőműves. Teljesen az Atya kezére bízva él, hogy bőséges gyümölcsöt teremjen. Bennünket pedig a szőlővesszőhöz hasonlít, ami a szőlőtőn van. Egymagában egy szőlővessző semmit sem tehet. A tő nélkül nem tud sem megfelelően táplálkozni, sem gyümölcsöt teremni. Valójában a tő az, amely felviszi a megfelelő nedvességet és tápanyagokat a vesszőbe, és lehetővé teszi a gyümölcsök termését. Az oltáriszentségben láthatjuk a táplálékot, ami maga Jézus. Ő nem csak tő, hanem táplálékká is válik számunkra, hogy biztosítsa számunkra a gyümölcsöző életet. Milyen nyomatékosan mondja Jézus: Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok. Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek. Mennyire vágyik a mi Vele való együttműködésünkre. De hogyan tudunk legjobban benne maradni és együttműködni Vele? Jézus elárulja nekünk: Maradjatok meg szeretetemben. Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok szeretetében. A szeretetre való törekvés, a szeretetben való megmaradás a biztos útja a Szentháromság minden tagjával való közösség megmaradására. Ha szeretek és a szeretetben gondolkodom, akkor Isten szerint cselekszem és gondolkodom. És Jézus ígéri nekünk, hogy örömünk akkor teljes lesz.
Feladat a mai napra: Ma arra törekszem, hogy szeretettel forduljak az emberek iránt, akikkel találkozom.

2020. február 17., hétfő

Február 17.


Jn 14, 1-3.18-23               (Hozzá megyünk és benne fogunk lakni)
Ne legyen nyugtalan a szívetek! Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok. Rövid idő, s a világ nem lát többé, ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok majd. Azon a napon majd megtudjátok, hogy Atyámban vagyok, ti bennem, s én bennetek. Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.” Ekkor Júdás – nem az iskarióti – megkérdezte: „Uram, hogy van az, hogy nekünk akarod magad kinyilatkoztatni, nem a világnak?” Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni.

Az Eucharisztia megalapítása után jön egy hosszú tanítás, Jézus búcsúbeszéde, amiben minden lényeges dolgot elmond és testamentumként a tanítványokra hagy. Es ebben az egyik legfontosabb mondanivalója: Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. Mennyire fontos Jézusnak az, hogy ne egyedül térjen vissza az Atyához, hanem embertársaival. Hiszen Isten minden embert saját képmására és hasonlatosságára teremtett, és öröktől fogva közösségre hívta: Tudtunkra adta ugyanis akaratának titkát, azt az őbenne előre meghatározott jóságos tervét, hogy elérkezik az idők teljessége, és Krisztusban, mint Főben, újra egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van. (Ef 1,10) És Jézus rámutat arra, hogy a teljes közösség feltétele, hogy szeressük Istent és tartsuk meg tanítását. Akkor Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni. Nem tudunk Istennel másképp teljes közösségben lenni, csak úgy, ha szívből azt akarjuk, amit ő, és tettekre váltjuk életünkben Jézus tanítását. Persze felmerülhet bennünk a kérdés, hogy akarom-e azt? Akarok-e teljes akarat-egységben lenni az Atyával? Akarok-e lemondani saját elképzeléseimről, hogy elfogadjam Isten szuverenitását életemben? És a kisördög szívesen kihasználja a lehetőséget arra, hogy ezt az akarat-egységet egy nagy lemondásnak tüntesse fel, amiben szinte úgy tűnik, hogy én megszűnök létezni. De ez kísértés! Nem erről van szó. Amint egy házasság is csak úgy lehet harmonikus és teljes, ha mind a két házastárs ugyanazt akarja, és egy irányba húz, és közben mégse szűnik meg létezni semelyikük sem, ugyanúgy az Istennel való egységben is akkor válunk teljessé és boldoggá, ha felfedezzük lényünk legmélyén, hogy amit Isten akar, az az, amire én is a szívem legmélyén vágyom. Istenben igazi otthonra, békére, beteljesedésre és szabadságra találok.
Feladat a mai napra: Szemlélem a közösségre való meghívást, és elbeszélgetek Jézussal kételyeimről és félelmeimről. Engedjem meg neki, hogy rámutasson az igazságra, ami bensőleg szabaddá tesz.

2020. február 16., vasárnap

Február 16.


Mt 26,26-29         („Vegyétek és egyétek, ez az én testem!”)
Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára. Mondom nektek, mostantól nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom veletek Atyám országában.”

A mai szentírási rész elvezet minket az utolsó vacsora termébe. Ezen a héten az Oltáriszentségben ezt a Jézust szemlélhetjük, aki tanítványai körében ott van az utolsó vacsora termében, és mi is beléphetünk ebbe a körbe és részt vehetünk a történésekben. Jézus minden egyes tanítása és gesztusa a közösségről szól, amint közösséget hoz létre Isten és az ember között. Rácsodálkozhatunk arra, hogy Jézus számára mennyire komoly és szívügye az Atyával való teljes közösségünk. Jézus közösségre hívja tanítványait és minket is, és ezt a közösséget kézzelfoghatóvá teszi az Eucharisztia által, amint kezébe veszi a kenyeret, megáldja, megtöri és odanyújtja tanítványainak ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” Majd hasonlóképpen a borral telt kelyhet is odanyújtja nekik mondván: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára. Most jött el Jézus órája, hogy odaadja életét, és eucharisztikus áldozattá váljon. Ő az Isten báránya, aki a kereszten odaadja életét, hogy nekünk életünk legyen mindörökre. A szentáldozásban magunkhoz vehetjük Jézus testét és vérét, és ezzel megköti velünk új és örök szövetségét, és beteljesül Isten jövendölése, amit Izajás próféta által mondott: „Megtettelek a népnek szövetségül, és a nemzeteknek világosságul, hogy nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a börtönből a foglyokat és a tömlöcből azokat, akik a sötétségben ülnek. Én vagyok az Úr, ez a nevem! Dicsőségemet nem engedem át másnak, sem tiszteletemet a bálványoknak.” (Iz 42,6). Az Eucharisztiában láthatjuk Isten dicsőségét, és részesülhetünk a bűn börtönéből való szabadulásban, valamint az Atyával és a Szentlélekkel való teljes közösségben.
Feladat a mai napra: Szemlélem az Eucharisztia misztériumát, az Istennel való teljes közösség ajándékát, amit Jézus felkínál nekem minden szentmisén.

2020. február 15., szombat

Február 15.

Jn 13,34-35 (Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.)
Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.

Az Ószövetség is tartalmazza az Isten és a felebaráti szeretet törvényét. Jézus mégis újnak nevezi az általa adott szeretetparancsot. Új, mert az Ő szeretete egészen természetfölötti, hiszen azt a szeretet tükrözi, amellyel az Atya őt szerette. (vö. Jn 15,9)
Az új parancs további része az egymás iránti szeretet mértékére vonatkozik. "Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek Ti is egymást!" Ezt a felhívást csupán emberi természetünkre hagyatkozva nem tudjuk megvalósítani, hanem csak úgy, ha a szeretet forrásánál, Jézusnál maradunk. Jézus nagyon is tisztában van azzal, hogy mi lakozik az emberben. De azt is tudja, hogy emberi természetünk arra van teremtve, hogy hozzá hasonlóvá váljon. És ezért adja nekünk parancsba a szeretetet, és hogy úgy szeressünk, ahogy ő szeret minket. Szeretetének legnagyobb bizonyítékát az Oltáriszentségben kaptuk. Folyamatosan szemlélhetjük. Ahhoz, hogy megtanuljunk úgy szeretni, ahogy ő, szükségünk van arra, hogy minél több időt töltsünk az Oltáriszentség jelenlétében, és hagyjuk magunkat szeretni általa. Úgy legyünk ott előtte, hogy átjárhasson minket az ő végtelen és örökkévaló szeretete.
A testvéri szeretet gyakorlásában csak úgy tudjuk megvalósítani a jézusi szeretet mértékét, ha élünk a segítségünkre adott szentségi kegyelmekkel. Jézus nem kér olyat, amit ne tudnánk megtenni ővele közösen. Ezért naponta megújítja köztünk a maga egyetlen áldozatát, hogy szeressen és tápláljon minket. Velünk marad, hogy amire gyengék és képtelenek lennénk, arra az utolsó vacsora bora és kenyere képessé tegyen. Az Eucharisztiában jelenlévő Krisztus ajándéka és a vele töltött idő gyümölcse, hogy az előtte adoráló testvérek az Atya és egymás örömére kedves és szerető közösséggé válhatnak. És ez öröm annak is, aki e közösség tagja.
Feladat a mai napra: Megtanulom e hetedik napra adott szentírási sorokat, és szívemben mindig újra ismételgetem. Amikor pedig találkozom valakivel, próbálom gyakorolni.

2020. február 14., péntek

Február 14.

Mt 20,20-28 (Ki tudjátok inni azt a kelyhet, amelyet majd én kiiszom)
Akkor odament hozzá a Zebedeus-fiak anyja a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Megkérdezte tőle: „Mit akarsz?” „Intézd úgy – felelte –, hogy két fiam közül az egyik jobbod, a másik balod felől üljön országodban.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Ki tudjátok inni azt a kelyhet, amelyet majd én kiiszom?” „Ki tudjuk” – felelték. Erre ő így folytatta: „Kelyhemet ugyan kiisszátok, de hogy jobb és bal felől üljetek, azt nincs hatalmamban megadni nektek. Az azokat illeti, akiknek Atyám szánta.” A többi tíz ennek hallatára megneheztelt a két testvérre. Jézus azonban odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok meg a hatalmukat éreztetik velük. A ti körötökben ne így legyen. Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok, s aki első akar lenni, legyen a cselédetek. Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak és odaadja az életét váltságul sokakért.”

Egy napon a Zebedeus fiak, tehát Jakab és János édesanyja jön Jézushoz, és különleges kegyet kér számukra: intézkedjék úgy, hogy országában a megtisztelő helyek jussanak nekik jobbján és balján. Az asszony édesanyai érzületei nagyon is érthetőek, de a tanítványok méltatlankodásai is nagyon emberiek.
Jézus ezt az alkalmat ragadja meg, hogy eljövendő szenvedéséről beszéljen, és arról, hogy a tanítványoknak is osztoznia kell az Ő sorsában. Ezért Jézus megkérdezi, hogy készen állnak-e arra, hogy megpróbáltatásokat is vállalják, még akkor is, ha nem számíthatnak vágyaik beteljesedésére.
Jézus tanítványának lenni nem uralkodást és dicsőséget, hanem meghívást jelent, hogy vele együtt élő ostyává, azaz szeretetté váljunk. Valójában erre hívja meg Jakabot és Jánost, amikor megkérdezi tőlük, hogy „Ki tudjátok inni azt a kelyhet, amelyet majd én kiiszom?” Ne a saját elképzeléseink után loholjunk, hanem hallgassunk figyelmesen az Úrra, és tanuljunk tőle. Ne hagyjuk, hogy életünket más, akár kedves hozzátartozónk, barátunk, vagy ellenségünk irányítsa, életünk vezetését engedjük át Jézusnak. És ne tekintsük Jézushoz való közelségünket előjognak előléptetésre, emberi elismerésre, kiemelt státuszra akár az egyház keretein belül sem, hanem meghívásnak, hogy hozzá hasonlóvá váljunk.
Jézus nem enyhíti követésének feltételeit, és nem magyarázkodik. Ő ennél többet ad: saját magát. Odaadja életét váltságul mindenkiért, értem is. Az Eucharisztiában nekem adja magát, hogy én is Neki adhassam magamat.

Feladat a mai napra: Vizsgáljam meg hogy, nekem milyen vágyaim vannak, és mit szól ehhez Jézus.

2020. február 13., csütörtök

Február 13.

Jn 10,10-18 ()
A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen. Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem sajátjai, otthagyja a juhokat és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor, ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, mint ahogy az Atya ismer engem és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem. Hallgatni fognak szavamra, s egy nyáj lesz és egy pásztor. Azért szeret az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd újra visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam az Atyától.”

Jézus egyik legáltalánosabb, legismertebb kijelentése magáról, hogy "én vagyok a jó pásztor". Erről a kijelentésről lehet, hogy egy kedves idilli kép jut eszünkbe, ahogy egy pásztor a zöld mezőkön, kék ég alatt gondtalanul mosolyogva terelgeti nyáját. Pedig ez az "én vagyok" mondások egyike mögött mély teológiai igazságok húzódnak meg. Ezek egyike, mikor Jézus azt állítja, hogy életét adja juhaiért. Szembe állítja a béres magatartását az ő odaadó szeretetével, ami egészen az ő megváltó haláláig elmegy. Az egész nyáj helyett fejezi ki engedelmességét az Atya előtt, saját érdemeit ajánlja fel a nyáj bűneiért.
Aztán a másik nagy igazság, hogy a Szentháromságos élet szeretetközösségébe von be minket, amikor a közte és az emberek közötti ismeretet ahhoz hasonlítja, ahogy ő és az Atya ismerik, azaz szeretik egymást.
Vigasztaló hogy Isten nem csak úgy kidobott a nagyvilágba és magamra hagy, hanem ismer, nevemen szólít, életközösségbe hív engem és mindegyikünket. Közösséget teremt a másik embertársammal is. Megváltó halála és feltámadása gyümölcseként jó pásztor módjaként terelget, viseli gondomat, és táplál. Táplálékul önmagát adja. Most azt mondhatná: én vagyok az Oltáriszentség. 
Feladat a mai napra: Legyek gondolataim jó pásztora, terelgessem azokat úgy, hogy azok központja Jézus és az Ő jobb megismerése legyen.

2020. február 12., szerda

Február 12.

Lk 10,30-37 (Amikor meglátta, megesett rajta a szíve)
„Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Történetesen egy pap tartott lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Ugyanígy közeledett egy levita is. Látta, de továbbment. Végül egy szamariainak is arra vitt az útja. Amikor meglátta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire és bekötözte, magát az embert pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél, visszatérve megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” „Aki irgalmas szívű volt iránta” – felelte. Jézus így folytatta: „Menj és tégy te is hasonlóképpen.”

A farizeusnak arra a kérdésére, hogy kit tekintsünk felebarátnak Jézus nem egy elmélettel, hanem gyakorlati példával válaszolt. Az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédben a szeretet parancsát kiterjeszti minden emberre. Ezért az, hogy kihez legyünk irgalmasok, nem is képezheti vita tárgyát. Ha valaki bajban van, és segítségre szorul, annak képességeim szerint segítek. A lényeg az, hogy mindenkit embertársnak tekintsünk. Ezt nehéz teljesíteni, mert hajlamosak vagyunk arra, hogy annak segítsünk, akitől nem félünk, vagy akitől viszonzást várunk, vagy annak, aki szimpatikus, vagy aki a baráti körünkhöz tartozik. Nehéz azért is, mert sokszor azt vizsgáljuk, hogy vajon a bajba jutott megérdemli-e a segítséget, tehet-e arról, hogy ide jutott.
Az irgalmas szamaritánusban valójában Jézust szemlélhetjük, akinek mindenkin megesik a szíve, aki mindenkihez lehajol, hogy segítsen megint talpra állni. Szemlélhetjük Jézus életet adó munkálkodását. Ha Jézussal élő kapcsolatban vagyunk, mi is tudunk úgy irgalmasok lenni, mint Ő. De nem csak egy alkalmi segítségnyújtásra van szükség, hanem a szívünk megújulására, hogy mindig tovább tudjunk adni valamit abból az irgalomból, amit mi is kaptunk. Ha az irgalmas lelkület a sajátunk lesz, akkor nem csak akkor tudunk szeretni, mikor a másik bajba kerül, hanem minden körülmények között, és pont azt, akivel éppen találkozom. Jézus mindenkit, minden embert kivétel nélkül megváltott, és akkor, amikor még bűnösök voltunk. Mindegyikünknek adja magát ma is, akkor is ha mi úgy tartjuk, hogy nem érdemeljük meg. Egyikünk se tudja Őt soha megérdemelni, de az Ő hozzánk lehajló irgalmas szívében bízhatunk. Szíve az Oltáriszentségben értünk dobog, és belőle merítünk, hogy felebarátunkat szeretni tudjuk.
Feladat a mai napra: Elhatározom, hogy segítek egy olyan emberen, akitől nem várhatok viszonzást.

2020. február 11., kedd

Február 11.

Lk 9,23-25 (Aki követni akar, tagadja meg magát)
Amikor az egész néphez szólt, ezt mondta: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap és úgy kövessen. Mert aki életét meg akarja menteni, elveszíti. Aki meg elveszíti értem az életét, az megmenti. Mert mi haszna van belőle az embernek, ha megszerzi akár az egész világot is, de maga elpusztul vagy súlyos kárt szenved?

Jézus tiszteletben tartja az ember szabadságát. Nem kényszerít követésére. De ha követjük, az azzal jár, hogy felvesszük keresztünket minden nap. Ezt azért tesszük, mert ezt kéri tőlünk, és elénk is éli. Azt kéri, hogy vegyük fel keresztünket, ki-ki a magáét, ahogy Ő is felvette a keresztet az engedelmesség és alázat útját járva. Jézus nem ír elő a követőinek olyan szabályrendszert, vagy követelményt, amit ne tudnánk követni. Ő maga a követendő példa. Nem magának élt, hanem élete minden pillanatát, egész valóját az Atyának adta.
Az Atya akarata az Ő eledele. A mi eledelünk pedig Ő. Ételül adta magát nekünk, hogy életerőnk, táplálékunk, erőforrásunk legyen. Mindig velünk van, akkor is mikor a keresztünket visszük.
A kereszthordozásunk emlékeztessen megkeresztelésünkre. Ellene mondtunk a gonosznak és Jézus követésére szegődtünk. Ez azt jelenti, hogy nem én központúan, hanem Istennek és testvéreinknek odaadottan élünk. Az Ő önátadásából meríthetünk erőt nap, mint nap. Ő minden napra elegendő kegyelmet ad ahhoz, hogy megéljem azt az életet, amelyre hívott. Így lelkem, nem hogy kárt vall, hanem Őbenne gazdagodik.

Feladat a mai napra: Egy alkalommal felajánlok valamit valakiért.

2020. február 10., hétfő

Február 8.

Jel 22,1-5 (Tizenkétszer hoznak gyümölcsöt)
És megmutatta nekem az élet folyóját, kristályhoz hasonlóan ragyogott, Isten és a Bárány trónjából fakadt. Az utca közepén és a folyam két partján az élet fái álltak. Tizenkétszer hoznak gyümölcsöt, vagyis minden hónapban teremnek, a fa levelei meg a népek gyógyulására szolgálnak. Átok többé nem lesz benne. Az Isten és a Bárány trónja áll majd ott, és szolgái hódolnak neki. Látni fogják arcát, és a homlokukon lesz a neve. Nem lesz többé éjszaka, és nem szorulnak rá a lámpa világítására, sem a nap fényére. Az Úr, az Isten ragyogja be őket, és uralkodni fognak örökkön-örökké.

Isten a szentírás végén egy gyönyörű távlatot állít elénk: az élet folyóját, kristályhoz hasonlóan ragyogott, Isten és a Bárány trónjából fakadt. Az utca közepén és a folyam két partján az élet fái álltak. Tizenkétszer hoznak gyümölcsöt, vagyis minden hónapban teremnek, a fa levelei meg a népek gyógyulására szolgálnak. Olvassuk szóról szóra újra meg újra, ízlelgessük minden szavát, képét. Nemde erre vágyunk? Hogy olyan fák lehessünk, amelyek minden hónapban gyümölcsöt teremnek és még a leveleink is mások gyógyulására szolgálnak? Átok többé nem lesz benne. Micsoda örömhír ez! Amikor Jézus meghív bennünket arra, hogy kövessük őt, és tanuljunk tőle valóságosan Isten fiai és lányaiként élni ebben a világban, akkor ki akarja irtani életünkből a gonosz hatalmát, egészséget és életet akar adni nekünk, hogy életünk legyen és bőségben legyen (vö. Jn 10,10) és mi magunk is életadók legyünk mások számára. A lényeg az egészben így hangzik: Az Isten és a Bárány trónja áll majd ott, és szolgái hódolnak neki. Látni fogják arcát, és a homlokukon lesz a neve. Isten és a Bárány (Jézus) trónja áll majd életünk középpontjában. Hódolatunk pedig mély tisztelet, imádás, elismerése annak, hogy valóban Ő az Úr. Ez az állapot a boldogság teljessége. Az Oltáriszentségben láthatjuk és szemlélhetjük Jézust, az Isten bárányát, aki a trónon ül, akiből az élet folyója fakad, akivel való együttlét megitat és megmosdat minket az élet folyójában, egészségessé tesz, teljessé teszi életünket. Ő az a Bárány, aki vállalta azt, hogy búzamag legyen, a földbe hulljon, értünk meghaljon, hogy bő termést hozzon. És Ő biztat minket: Ne félj! Ne féld átadni nekem az életedet. Én teljessé akarom azt tenni egy örök életre.

Feladat a mai napra: Ha eljutok szentségimádásra, próbálom szemlélni az Oltáriszentségből fakadó élet folyóját, és érezni annak éltető és megtisztító hatását.

Február 10.

Lk 22,7-30 (Én úgy vagyok köztetek, mintha a szolgátok volnék.)
Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak. De nézzétek, az áruló keze is rajta az asztalon. Az Emberfia ugyan elmegy, de jaj annak az embernek, aki elárulja.” Erre kérdezgetni kezdték egymást, ki az közülük, aki ilyet tesz. Majd versengés támadt köztük, hogy melyikük nagyobb. Erre ezt mondta nekik: „A királyok uralkodnak a népeken, s akiknek hatalom van a kezükben, jótevőknek hívatják magukat. Közöttetek ne így legyen. A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna, az elöljáró pedig mintha szolga volna. Mert ki nagyobb, aki az asztalnál ül, vagy aki felszolgál? Nyilván az, aki az asztalnál ül. Én mégis úgy vagyok köztetek, mintha a szolgátok volnék. Ti kitartottatok velem megpróbáltatásaimban. Ezért adom át nektek az országot, mint ahogy Atyám, nekem átadta, hogy majd asztalomnál egyetek és igyatok országomban, és trónon ülve ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse fölött.


Milyen világot megrengető nagy esemény történik az utolsó vacsora asztalánál, és az apostolok arról vitatkoznak, hogy ki közülük a legnagyobb!
Jézus arról beszél, hogy vérét fogja kiontani, mégpedig őértük fogja az életét adni vérével megpecsételvén a közte és az emberiség között létrehozandó szövetséget. Az apostolok pedig a húsvéti bárány eszegetése közben arról tanakodnak, milyen pozíciókat fognak elfoglalni.
Milyen nagyon vigasztaló, hogy Jézus miután elmagyarázza nekik, hogy az ő értelmezése szerint ki az Úr és ki a szolga megdicséri őket. "Ti kitartottak velem megpróbáltatásaimban." Erre a hozzáállásukra alapozva bizalommal kéri őket, lássanak a dolgok mögé: vegyék észre, hogy az ember nem arra teremtetett, hogy középpontja legyen a világnak, hanem arra, hogy úgy legyen a középpontban, hogy közben szolgálja azt, és szolgálatban teljesedjen ki az élete.
Jézus nem csak életével, hanem halálával is szolgál. Az utolsó vacsora asztalánál megalapított Oltáriszentségben ma is szolgál. Úgy, hogy csak a mi javunkat keresi. Az apostoloknak hűségük jutalmaként az Ő országát ígéri. Ez az ígéret ránk is vonatkozik, ha kitartunk vele megpróbáltatásainkban.

Feladat a mai napra: Megvizsgálom, hogy abban az állapotban, helyzetben, amelyben élek, milyen lelkülettel látom el a feladatom.

Február 3.

Jn 6, 35-40 (Én vagyok az élet kenyere)
„Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. – Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. De megmondtam, hogy bár láttok, mégsem hisztek. Minden, amit nekem ad az Atya, hozzám jön. S aki hozzám jön, nem taszítom el. Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött. Annak, aki küldött, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon.”
Jézus Kafarnaumban tanít. Tanítását megelőzte a kenyérszaporítás, amely a Tibériás tavánál történt. A jóllakott tömeg keresi Jézust, hogy továbbra is elégítse ki fizikai igényüket. Jézus érti az emberek reakcióját, de a kenyérszaporítást csak jelnek szánta, amellyel sokkal mélyebb valóságra mutatott rá: „Én vagyok az élet kenyere.” Amikor az Oltáriszentségben Jézust szemléljük, őrá tekintünk, akkor annak arcát szemléljük, sőt szavát is hallhatjuk, aki kétezer évvel ezelőtt kinyilvánította: „Én vagyok az élet kenyere.” Olyan táplálék, amely a lélek életének tápláléka, és az örök életnek kiapadhatatlan forrása.”Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.” Mintha ellentét lenne, „Aki hozzám Jön nem fog éhezni” és azon érzésünk között, hogy minél többet táplálkozunk Jézussal, annál éhesebbek leszünk, annál jobban vágyunk vele való találkozásra az ostya-kenyérben, az Oltáriszentségben. Szeretetének legnagyobb jele a köztünk maradt élő Jézus Krisztus a piciny kenyérben, a legegyszerűbb földi valóságban, amely liszt és víz. Minden nap újra és újra ingyenesen adja magát nekünk. Sosem mond le arról, hogy ilyen módon legyen a vándorutunkon eledel, és ezen keresztül árassza ránk szeretetét: Fontos vagy nekem! Hívlak, várlak, kielégítem szíved, lelked éhségét. Ha Jézusra tekintünk az Oltáriszentségben, felfedezhetjük, hogy hatalmas, utánunk vágyakozó szeretettel von bele bennünket abba a szeretetkapcsolatba, amelyben él az Atyával és a Lélekkel. Hagyjuk magunkat megfüröszteni ebben a szeretettengerben. Biztosak lehetünk, hogy ő újra és újra ránk tekint és örül a feléje irányuló vágyunknak, ráhagyatkozásunknak. „Atyám akarata az, hogy aki látja a Fiút és hisz benne, örök élete legyen, és én feltámasztom őt az utolsó napon.” Az Oltáriszentségben erre a Fiúra tekintünk, aki záloga örök életünknek, aki elvezet az Atyához. Csak a hitben láthatjuk meg ezt a Fiút.  Ő is meglátja bennem az Atya házába vágyakozó istengyermeket. Milyen nagy öröm lesz számára, amikor életem végén elgyönyörködhet bennem és átadhat az Atyának, mintegy teljesítve küldetését.


Feladat a mai napra: Elcsendesítem szívemet, és hagyom, hogy átjárjon az üzenet öröme és békéje. Megköszönöm Istennek, hogy az ő szeretetében élhetek.

Február 4.

Mt 26, 26-29 (Vegyétek és egyétek)
Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára.
Mondom nektek, mostantól nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom veletek Atyám országában.”


Az utolsó vacsora termében vagyunk. A levegő tele van várakozással. Az apostolok nem is sejtik, hogy a történelem legnagyobb eseménye fog megtörténni. Bár ott voltak a kafarnaumi beszédnél (Jn 6,32-72), amikor Jézus többször hangsúlyozta, hogy az ő testét és vérét fogja eledelül és italul adni.(vöJn 6,56). A tanítványok előtt tehát már ismeretesek voltak azok a szavak, amelyeket Jézus az utolsó vacsorán mondott. Amit akkor Jézus ígért, azt most beteljesítette; rámutat a kenyérre és borra s kijelenti, hogy ez az ő teste s ez az ő vére. Mit érezhettek az apostolok e szavak hallatára? Tudatosult bennük valamennyire, hogy Jézus azt valósítja meg, amiről beszélt?
     Megható pillanatok. Minden alkalommal, amikor az oltár asztalát körülvesszük, mi is ott vagyunk az utolsó vacsora termében és átélhetjük a történelem legmaradandóbb, legfontosabb, legértékesebb pillanatait. Ahogy az apostolok lesték és itták Jézus szavait és szívükbe engedték: Vegyétek és egyétek, ez az én testem., ugyanúgy tehetjük mi is minden szentmisén.  Ahogy az utolsó vacsorán minden szem Jézusra szegeződött, mi is Jézusra tekintve az Oltáriszentségben, találkozhatunk vele, aki most mondja nekünk, hogy táplálkozzunk az ő testével és vérével. Jézus csak nagypénteken, tehát az utolsó vacsora után hal meg a kereszten, és mégis már ekkor a saját föláldozott Testét és Vérét adja tanítványainak.  Átlépi az idő kereteit, jelenvalóvá teszi a jövőt.
„..ez az én vérem, az új szövetségé , amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára”. Isten nem hagyja magára a tőle távol élő emberiséget, hanem új szövetséget köt. A régit, mely szintén véráldozat által köttetett, felváltja Jézus keresztáldozata, véráldozata:” „Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy ő már meghalt, nem törték meg a lábszárát, 34 hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki.”Jn 19,33-34. Ez a vér és víz a mi életünk forrása, az ő szeretetének végtelen, kiapadhatatlan és folyamatos ajándéka. Valahányszor az Oltáriszentségre tekintünk, ezt a szeretetet szemléljük benne. 

Feladat a mai napra:  Hogyan hatnak rám Jézus szavai? „Jó Nála lenni, a keblére hajolni, mint a szeretett tanítvány (vö. Jn 13,25), érezni az Ő szívének végtelen szeretetét.” (II. János Pál pápa)