XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

Jelen elmélkedés témája:

A következő elmélkedéseket a Ferenc Pápa "Gaudete et exsultate" című apostoli buzdításából vesszük.
A „Gaudete et exsultate” kezdetű apostoli buzdítás, a keresztény ember életszentségre szóló jézusi meghívottságából indul ki, és miközben rámutat a jelen kor veszélyes útvesztőire, kijelöli az evangéliumok ajánlotta utat. Az életszentségre meghívottság mindenkinek szól!

2018. június 30., szombat

Június 30.


Jn 14,18-26                     (Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok)
Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok. Rövid idő, s a világ nem lát többé, ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok majd. Azon a napon majd megtudjátok, hogy Atyámban vagyok, ti bennem, s én bennetek. Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.” Ekkor Júdás - nem az iskarióti - megkérdezte: „Uram, hogy van az, hogy nekünk akarod magad kinyilatkoztatni, nem a világnak?” Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni. Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat. A tanítás, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek mondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.

Búcsúbeszédében Jézus gyönyörű hagyatékot és ígéretet ad nekünk: Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok. Amint már mondtuk, Jézus saját megtestesülése által új távlatot nyitott meg az ember számára. Ő maga Isten szentélye volt, és mindenki, aki hisz benne, szereti őt és megkeresztelkedik az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevére, Isten szentélyévé válik. Jézus azonban halála, feltámadása és mennybemenetele után nem húzódik vissza a mennybe, nem hagyja magára az embert, hanem ígéri, hogy „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni.” Jézus maga visszajön, de el is küldi nekünk a Szentlelket, aki megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. Mennyire fontos és értékes Isten számára az ember! Mennyire vágyik arra, hogy az emberekkel legyen! Isten nem elégedett meg azzal, hogy Izrael népe számára a felhő- és tűzoszlop által valamint a táboron kívül felállított megnyilatkozás sátorában jelen legyen, közel legyen az emberekhez, egészen közel akart lenni hozzá. Ezt csak Jézus tette lehetővé. A próféták ugyan próbálták arra nevelni az embert, hogy Istennek éljen, megtartsa a parancsokat, de tudjuk, hogy kevés sikerrel jártak. Ezért Isten annak a módját választotta, hogy magában az ember testében jelenvalóvá váljon. Jézus ezt élte elénk. Így már nem szükséges az, hogy az ember magával hurcoljon egy sátrat, vagy valamilyen szimbólumot, mely Istenre emlékeztet. Az ember magában hordozza a legszentebb szentélyt, amikor Istent szereti és megtartja parancsait. Jézus ugyanis azt mondja, „azon a napon majd megtudjátok, hogy Atyámban vagyok, ti bennem, s én bennetek. Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.” Az ember egész élete kifejezése lesz Isten jelenlétének a világban. Rajtunk keresztül tudja megmutatni az embernek üdvözítő jóságát és szeretetét.
Feladat a mai napra: Átgondolom, hogyan tudnám kifejezni Isten iránt szeretettemet, és sugározni őt az emberek felé, akikkel ma találkozom.

2018. június 29., péntek

Június 29.


1Kor 2,9-16                     (Birtokában vagyunk Krisztus gondolatainak)
Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik. Nekünk azonban feltárta Isten a Lélek által. A Lélek ugyanis mindent átlát, még Isten mélységeit is. Ki ismeri az ember benső dolgait, ha nem a benne lakó emberi lélek? Hasonlóképpen Isten titkait sem ismeri senki, csak Isten Lelke. Mi nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istentől eredő Lelket, hogy megismerjük, amit az Isten a kegyelemben ajándékozott nekünk. Erről beszélünk is, de nem az emberi bölcsesség tanította szavakkal, hanem ahogy a Lélek tanít, lelki embereknek lelkieket nyújtva. A testi ember nem fogja fel, ami az Isten Lelkéből ered. Balgaságnak tartja, s nem képes megérteni, mert lelkileg kellene megítélnie. Noha a lelki ember mindent megítél, őt nem ítéli meg senki.  „Hiszen ki látta át Isten gondolatait, hogy oktatná őt?” Mi azonban birtokában vagyunk Krisztus gondolatainak.

Ma tovább szeretnénk szőni a tegnapi gondolatot, hogy mit is jelent Isten szent templomának lennünk. Az ószövetségi sátor egy arannyal, bronzzal, ezüsttel, ékszerekkel díszített hely volt. Ékessége abban állt, hogy a legdrágább anyagokból készül el, szentélyében pedig a szövetség ládájával, ahol a két kőtáblát őrizték. A két kőtábla jelképezte Isten jelenlétét, hiszen saját ujjával írta rá a tíz parancsolatot. Saját testünk templomának ékessége azonban egészen másban áll. Díszíthetjük magunkat ugyan ékszerekkel, szép ruhákkal, de szentségünket az teszi ki, hogy Isten Szent Lelke lakik bennünk, aki ismeri Isten gondolatait, és azokra oktat minket. Pál azt mondja: Mi birtokában vagyunk Krisztus gondolatainak. Az ékszerek és szép ruhák önmagában véve még nem teszik az embert szentélyé. Ha gyűlölet, irigység, hatalomvágy, önzés lakik benne, akkor az ékszerek sem szépítenek rajta. Amint a közmondás mondja: az ember igazi szépsége belülről jön. A szív tisztasága, a szeretet, önzetlenség, béke, a szelídség stb. igazi díszei testünk szent templomának. Szentségünk pedig abban áll, hogy testünket, lelkünket Isten jelenléte tölti el. A szentáldozás, szentségekhez való járulás és az imádság által Isten szentsége és lelkülete költözik belénk, és a Szentlélek gondoskodik arról, hogy emberi lelkületünk egyre inkább Krisztusivá váljon.
Feladat a mai napra: A mai napon, visszahúzódva belső szentélyünkbe, kérjük a Szentlélek kegyelmét, hogy Krisztus gondolataira oktasson minket.

2018. június 28., csütörtök

Június 28.


1Kor 3,16-17                   (Isten temploma vagyunk)
Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, s az Isten Lelke lakik bennetek? Aki lerontja az Isten templomát, azt Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis szent, s ti vagytok az.

A mai napon átlépünk imádságunkban az Újszövetségbe. Teljesen új kép tárul fel előttünk. Szent Pál már nem egy szent sátor szükségességéről beszél, hanem arról, hogy mi magunk, saját testünk Isten szent temploma. Az újszövetség és az ószövetség között talán ez a legnagyobb különbség. Izrael népe számára a szent sátor, és később a Jeruzsálemi templom volt az a hely, ahol Isten jelen volt, ahova évente odazarándokoltak, hogy találkozzanak Vele. Jézus Krisztus egy egészen új dimenziót nyitott meg megtestesülése által. Maga az ember lett Isten lakhelye. Szent II. János Pál pápa ezt így fogalmazza meg: Mária a Megtestesülés misztériumában az Egyház eucharisztikus hitét is elővételezte. Amikor a látogatáskor méhében hordozta a megtestesült Igét, „tabernákulummá”, a történelem első „tabernákulumává” lett. (Ecclesia de Eucharistia c. enciklika. 55). A beavató szentségek által mindannyian Isten szent temploma lettünk: a keresztségben Isten gyermekeivé fogadott minket, a bérmálásban megadta nekünk Szent Lelkét, aki bennünk lakik, a szentáldozás által pedig mindannyian Isten szentélyeivé válunk, „tabernákulumokká”, mert magunkhoz vettük Jézus Krisztus szent testét és vérét. Vajon tudatában vagyok-e ennek a kiváltságos helyzetnek? Ha tehát imádkozni akarok, segíthet, ha egy szent helyre vonulok el, akár egy imasarokba, egy templomba vagy zarándokhelyre. De az is elegendő, ha egyszerűen becsukom a szemem, és saját testem templomában felfedezem a bennem jelen lévő Urat, aki már ott vár rám és találkozni akar velem. Visszavonulva a belső csöndbe, testem templomába, saját lelkem lesz a dicséret és tisztelet liturgiájának színtere, az Istennel való találkozás sátora. Kegyelmi állapotban pedig a „felhőoszlop” rajtam is nyugszik, Isten tapinthatóan jelen van, nem csak a magam számára, hanem mások számára is, hiszen mások is érzékelik, amikor Isten jelenvalóvá válik bennünk. Egész lényünket áthatja.
Feladat a mai napra: Ma az imádságban tudatosan elvonulok saját testem templomába, és a csöndben megnyílok a bennem lévő Isten jelenlétének.