XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2016. november 30., szerda

November 30.



Jn 1,4.5.9-12 és Jn 8,12  (Jézus maga a világosság)
Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel... (Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek.

Egy másik alkalommal így beszélt Jézus: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”

Érdekes szemlélni a világosságot és a sötétséget, amint tegnap tettük a gyertya-meditációban. A gyertya lángja meleg, ha az ember odateszi kezét, akár meg is égeti. De minél messzebbre megyünk el a lángtól, annál hidegebb lesz. Egy kis gyertyaláng képes átmelegíteni egy hideg szobát. Ahol meleg van, minden jég elolvad, és életre kel minden. Ezt tapasztalhatjuk tavasszal, amikor a nap meleg sugarai által felpattannak a bimbók és az egész természet életre kel. Talán leginkább így érthetjük, amit János prológusa mond Jézusról, Isten élő Igéjéről: Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. Jézus maga a világosság, az igazság és az élet. (vö. Jn 14,6) Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. Aki vele találkozik, új életre kel. János evangélista azonban azt is hozzáteszi: A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel. Milyen érdekes, hogy a világosság nem ér el mindenhova. Mindig van árnyék, homály vagy sötétebb zuga. Így van ez a saját életünkben is. A tökéletes megvilágosodottság csak odafönt van, Isten országában, ahol már nem lesz többé éjszaka, és nem szorulnak rá a lámpa világítására, sem a nap fényére. Az Úr, az Isten ragyogja be őket. (Jel 22,5). Hol tapasztaltam magamban, hogy még nem fogtam fel teljesen Krisztus világosságát, az evangélium üzenetét? Mi az, ahol úgy érzem, hogy nem értek egyet Jézussal, vagy nem értem meg őt? Használjuk a mai napot, hogy Jézussal elbeszélgessünk ezekről, őszintén elmondjuk neki, ami bennünk van és kérjük őt: Jézus, ha te vagy az igazi világosság, kérlek világosítsd meg bensőmet és engedj jobban megértenem téged, hogy teljes szívből kövesselek.
Feladat a mai napra: Megfigyelem magamban, mennyire élek Jézus evangéliuma szerint. Többször énekelem/olvasom a Taizéi éneket: Te vagy a fény a szívemben, Jézus, add, hogy ne szólhasson bennem a sötét. Te vagy a fény a szívemben, Jézus, Krisztus, jöjj, te vezess utadon!

2016. november 29., kedd

November 29.



Iz 9,1-6               (A nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát)
A nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát. Akik a halál országának árnyékában laknak, azoknak világosság támad. Nagy ujjongással töltöd el őket, kitörő örömet adsz nekik. Úgy örülnek majd színed előtt, ahogy aratáskor szoktak örülni.... Mert terhes igáját, a vállára nehezedő rudat, sanyargatója botját összetöröd, mint Midián idejében... Mert gyermek születik, fiú adatik nekünk, s az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme. Messzire kiterjed majd uralma, és a békének nem lesz vége Dávid trónján és királyságában, amelyet megerősít és megszilárdít a jog és az igazság által. Mostantól mindörökké ezt teszi a Seregek Urának féltő szeretete.

Izajás próféta csodálatos jövendölésén elmélkedhetünk ma. Különösképpen az első mondatnál szeretnénk megállni, ahol azt mondja: A nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát. Akik a halál országának árnyékában laknak, azoknak világosság támad. Mit is jelent ez? Ma egy különleges fény-meditációra hívlak. Az elmélkedésedhez keressél magadnak egy sötét szobát és készíts magad elé egy gyertyát és gyufát. De még ne gyújtsd meg, csak később. Vegyél magadnak időt a szemlélésre. Először kb. 5 percig szemléld sötétséget. Milyen gondolatokat/érzéseket ébreszt benned? Mit látsz (ha egyáltalán látsz valamit)? Hogyan látod a dolgokat? – Most gyújtsd meg a gyertyát, és tedd kicsit messzebbre tőled a szoba közepébe vagy másik végébe és szemléld jó pár percig a gyertya fényét. Mit tesz a sötétséggel? Most mit látsz, és hogyan látod a dolgokat? Mi történik, hogyha közelebb mész a fényhez? És mi történik, ha messzebbre mész? Milyen következményekre jutsz? – írd fel magadnak... A nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát. Akik a halál országának árnyékában laknak, azoknak világosság támad. Mire vágyakozol leginkább? – Uram, micsoda ajándék számunkra a világosság. Amikor kint olyan borús, sötét idő van, ki vagyunk szomjazva a nap meleg fényére. Mert csak a fény tudja szétoszlatni a sötétséget. Bennem is. Jöjj el, Örök Atya, és erősítsd meg bennem a békét igazságod által!
Feladat a mai napra: Megfigyelem a fény/sötétség váltakozását, hatását a környezetemben. Mindig újra kérem: Uram, add nekünk fényedet!

2016. november 28., hétfő

November 28.



Lk 1,67-79                         (Uram, kérlek add, hogy mi is meglássuk üdvösséget szerző munkálkodásodat saját életünkben)
Áldott az Úr, Atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét. Erős szabadítót támasztott minékünk, szolgájának, Dávidnak családjából. Amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták ajka által, megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket. Atyáinkkal irgalmat gyakorol, hogy szent szövetségére emlékezzék, az esküre amelyet Ábrahám atyánknak esküdött. Hogy nekünk váltja be amit ígért, hogy félelem nélkül, és megszabadulva az ellenség kezéből neki szolgálatot teljesítsünk. Szentségben és igazságban járjunk előtte napról napra, amíg élünk. Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját. Az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük, Istenünk irgalmas szívétől, amellyel meglátogat minket felkelő napunk a magasságból, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a béke útjára vezérelje.

Zakariás éneke kísér minket a mai napon. Zakariás a Szentlélektől eltelve énekeli dicsőítő énekét, fia, Keresztelő János, születésekor. Mert rádöbbent arra, hogy Isten hűséges volt ígéretéhez. Izrael története egy dicsőséges és egyben nagyon sötét történet volt, tele bűnnel, istentelenséggel. Zakariásról tudjuk, hogy pap volt, és hogy feleségével, Erzsébettel, együtt Isten előtt igazak voltak, szentül éltek, az Úr parancsai és rendelkezései szerint. (vö. Lk 1,5-17). Mégis saját testén megtapasztalta a hitetlenség sötétségét. Hiszen amikor az angyal hírül adta neki fia születését, és Isten terveit a gyermekkel, nem hitte el. Ezért kilenc hónapig megnémult. Eltudjuk képzelni, hogy Zakariás számára ez a kilenc hónap a bűnhődés időszaka lehetett, amelyben újra meg újra átgondolhatta saját életét és tökéletlenségét és ugyanakkor Isten ígéreteit és hűségét. Ezért a gyermek születésekor nem tudott másként, mint teljes szívből dicsőíteni az Istent csodálatos tetteiért, mert Atyáinkkal irgalmat gyakorolt, és szent szövetségére emlékezett. Mert népét nem hagyja magára, hanem eljön, hogy üdvösséget szerezzen minden embernek. – Uram, kérlek add, hogy mi is meglássuk üdvösséget szerző munkálkodásodat saját életünkben és eltöltődjünk örömmel.
Feladat a mai napra: Kiírok magamnak egy idézetet a mai evangéliumból, többször olvasom és engedem, hogy beleszivárogjon a szívembe Isten ígérete.

2016. november 27., vasárnap

November 27.



Mik 7,7-8             (Mit várok magam számára az idei adventtől és karácsonytól?
Az Úrra emelem tekintetem, az Istenben bízom, aki megment, az én Istenem meghallgat engem. Ellenségem, ne örülj! Igaz, elestem, de fölkelek, sötétségben éltem, de az Úr a világosságom.

Mikeás próféta szavai mintegy programszerűek számunkra az idei adventi lelkigyakorlatunkban. Rögtön rámutat a lényegre: az Úrra tekintek! Várom szabadító Istenemet! Meghallgat engem az én Istenem. Ez minden lelkigyakorlatnak a folyamata. Ebben különbözhet a mai nap a többi hétköznaptól, hogy ma tudatosan szeretnénk elkezdeni az Úrra tekinteni. Érdemes megfigyelni magunkban, hogy mire tekintünk, amikor otthon vagyunk, vagy úton a munkába, bevásárolni, vagy csak az utcán sétálunk. Mit látunk meg először? Mire vagyunk kíváncsiak? És amit látok, mit vált ki bennem? Ilyenkor, amikor az ember tudatosabban megfigyeli, hogy mi mindent lát, és mit provokál bennünk, észre vehetjük, hogy nagyon el tudjuk magunkat szórakoztatni. A mai naptól kezdve tudatosan döntsünk lelkünk edzése mellett: gyakran az Úrra akarok tekinteni. És amikor észreveszem, hogy szórakozott vagyok, újra megpróbálok az Úrra tekinteni. Talán segíthet egy szentkép, feszület, rózsafüzér, vagy bármi, hogy emlékeztessen: most az Úr kapja meg az elsőbbséget. És várom szabadító Istenemet. Mert tudom, hogy meghallgat engem az én Istenem. Miért várom őt? Mit várok magam számára az idei adventtől és karácsonytól? Kérjük magunk számára ennek mélyebb megtapasztalását: hogy az Úr meghallgat engem személyesen. Mikeás próféta szavaiban a nép tapasztalatát adja tovább: a háborúk által szorongatott nép, mely „elesett”, hiszen ellenszegült Isten akaratának, és saját útjain járt. Megtapasztalta, hogy Istentől távol lenni olyan, mint a sötétségben ülni. De az Úr nem hagyta magára népét, felsegítette, világossága lett. Mennyire szükségünk van erre a reményt keltő tapasztalatra! Ha el is esem, de az Úr fölsegít, ha a sötétségben elkeveredek, világosságot ad, hogy újra megtaláljam az utat, amely a célba vezet. Uram, kérlek segíts, hogy te kerüljél életemben az első helyre, és megtapasztalhassam szerető, megújító jelenlétedet.
Feladat a mai napra: Ma arra figyelek, hogy mire tekintek. Megpróbálok mindig újra az Úrra tekinteni.

2016. november 19., szombat

November 19.



Zsid 10,19-25                    (a keresztény lelkiség egyesíti a pihenés és az ünneplés értékét)
19Testvérek, Krisztus véréért megvan tehát a reményünk, hogy beléphetünk a szentélybe. 20Ezt az élethez vezető új utat a függönyön, vagyis saját testén keresztül nyitotta meg nekünk. 21Főpapunk is van, akit az Isten a népe fölé rendelt. 22Járuljunk hát hozzá igaz szívvel, hitből fakadó bizalommal, hiszen a szívünk megtisztult a rossz lelkiismerettől, és testünket is tiszta víz mosta le. 23Tartsunk ki rendíthetetlenül reménységünk megvallásában, mert hűséges az, aki az ígéretet tette. 24Legyen gondunk rá, hogy szeretetre és jótettekre buzdítsuk egymást. 25Összejöveteleinkről ne maradjunk el, mint némelyek szoktak, hanem annál inkább bátorítsuk egymást, minél közelebb érzitek a napot.

237. A vasárnap, a szentmisén való részvétel különösen fontos. Ez a nap, miként a zsidó szombat, alkalmat kínál az embernek, hogy gyógyítsa az Istenhez, önmagához, másokhoz és a világhoz fűződő kapcsolatait. A vasárnap a feltámadás napja, az új teremtés „első napja”, melynek első gyümölcse a feltámadott Úr embersége, az egész teremtett valóság végső átalakulásának biztosítéka. Továbbá ez a nap „hirdeti az ember örök megpihenését Istenben” (A Katolikus Egyház Katekizmusa, 2175). Ily módon a keresztény lelkiség egyesíti a pihenés és az ünneplés értékét. Az ember általában a terméketlen és szükségtelen dolgok közé sorolja a szemlélődő megpihenést, és megfeledkezik arról, hogy így munkájából, melyet végez, a legfontosabbat távolítja el: az értelmét. Az a feladatunk, hogy beillesszünk munkánkba a befogadás és ingyenesség dimenzióját, amely valami más, mint puszta nemcselekvés. Ez egy másik módja a cselekvésnek, amely lényegileg hozzánk tartozik. Ily módon az emberi tevékenység védelmet nyer nemcsak az üres aktivizmussal, hanem a féktelen mohósággal és az elszigetelt tudattal szemben is, amely arra készteti, hogy csak személyes hasznát keresse. A heti pihenés törvénye a munkától való tartózkodásra kötelezett a hetedik napon, „hogy ökröd és szamarad is pihenjen, s hogy szolgálód fia és az idegen is felüdüljön” (Kiv 23,12). A pihenés látókörünk kiszélesítése is, amely lehetővé teszi, hogy ismét elismerjük mások jogait. Így a pihenés napja, melynek középpontja a szentmise, az egész hetet bevilágítja fényével, és arra indít, hogy felvállaljuk a természetről és a szegényekről való gondoskodást. (Ferenc pápa „Áldott légy” kezdetű enciklikájából, a közös otthon gondozásáról)
Feladat a mai napra: Elmélkedem azon, hogyan lehet a holnapi vasárnap egyszerre a pihenés és ünneplés napja számomra, illetve közösen a családommal együtt.