XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2016. február 29., hétfő

Február 29.



Én 5,2-6
Aludtam, de szívem ébren volt. Hallga! Szerelmem kopog (és azt mondja): Nyisd ki az ajtót, húgocskám, kedvesem, galambom, gyöngyöm! Mert a fejemet belepte a harmat, az éjszaka párája a fürtjeimet. Már levetettem a ruhám, hogy vegyem fel újra? Lábamat megmostam, s most beszennyezzem? Kedvesem benyújtotta kezét a nyíláson, erre megremegett a bensőm. Fölkeltem, hogy (ajtót) nyissak kedvesemnek. Kezemről, ujjamról mirha csepegett, rá a zárnak reteszére. Ajtót nyitottam szerelmemnek, de már nem volt ott, eltűnt valahova. Majd elalélt a lelkem, hogy így elszaladt, kutattam utána, de sehol nem találtam, kiabáltam is, de nem adott választ.

A szeretet hívása elérhet minket, amikor szívünk ébren van. Az Énekek éneke könyvéből való idézetben a menyasszony már ágyában feküdt, aludt, de a szíve ébren volt. Így meghallja a vőlegény kérését, hogy nyisson neki ajtót. Váratlanul jött a látogatása, már el volt rendezve minden. A menyasszony elhúzza a válasszal. Nem azonnal kel fel, először magában azon gondolkozik, mit jelent számára ez a lépés, hogy újra fel kell öltöznie, hogy újra besározza a lábát. Amíg ő eldönti, hogy kinyissa-e az ajtót, a kedvese már elment. A menyasszony nem megy vissza aludni, most inkább nagy buzgósággal kutat a kedvese után.
A szeretetet nem tudjuk előre beprogramozni. Sokszor váratlanul fordulnak hozzánk kérdéssel, kérnek szívességet, szükség van a szeretet szolgálatára. Sokféle módon, a mindennapi eseményeken keresztül meg vagyunk hívva, hogy szeressünk, hogy a jót tegyük. Előfordul pl. hogy valaki felhív, és tanácsot kér; látom, hogy elesett az utcán valaki; a házimunkában kérik, hogy segítsek; a családból valaki igényeli a beszélgetést… A válaszunk előtt megfontoljuk, mit kell részünkről latba vetni, és sokszor ez összeütközik saját terveinkkel. A szeretet tette mindig bizonyos erőfeszítéssel van összekötve. Tapasztalhatjuk belsőleg a kedvetlenséget, a lustaságot. A restség - amit az erőfeszítés ellenszenve vagy elutasítása jelent - ellen kell küzdenünk. Biztos, hogy mi is átéltünk már olyan szituációt, hogy miközben átgondoltuk, segítsünk vagy nem, már elmúlt a lehetőség. Akkor nem szabad, hogy „visszamegyünk aludni”, hogy abbahagyjuk, inkább keressünk más lehetőséget, ahol gyakorolhatjuk a szeretetet. Minden szeretet-meghívás mögött lássuk meg a szerelem arcát, Jézus arcát. Jézus maga az, aki meghív minket konkrét helyzetekben, hogy szeressünk, hogy szeressük őt a különböző embertársainkban. Aztán könnyebben fog menni számunkra, hogy haladéktalanul, azonnal feleljünk.


Feladat a mai napra: Figyelek lábamra, mire használom, hova megyek? Gyakorolom, hogy konkrét lépéssel forduljak embertársaim felé.
--- A lap hátsó oldalát felhasználhatjuk feljegyzéseknek! ---
Este: Visszatekintés a napra: Milyen lehetőségeket tartalmazott a mai nap, hogy szeressek? Hogyan „mentem bele”? Észrevettem, hogy akkor találkoztam Istennel, amikor követtem a szeretet meghívását? „Istenem, add vissza nekem üdvösséged örömét, s készséges lélekkel erősíts meg engem!” (Zsolt 51,14)

2016. február 28., vasárnap

Február 28.



Lk 18,9-14
Az elbizakodottaknak, akik meg voltak róla győződve, hogy igazak, s a többieket megvetették, ezt a példabeszédet mondta: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus odaállt előre, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, mindenemből tizedet adok. - A vámos megállt hátul, szemét sem merte fölemelni az égre, inkább a mellét verte és könyörgött: Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek! - Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, az nem. Aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki megalázza magát, az felmagasztaltatik.”

A példabeszéd szeretné megvilágítani saját magatartásunkat Isten előtt és embertársainkkal szemben. Vigyázzunk, hogy ne rögtön azt mondjuk, de én nem vagyok olyan, mint a példabeszédben szereplő farizeus - mert akkor pontosan a farizeusi viselkedést mutatnánk: „hogy nem vagyok olyan, mint..”. Abban fejezi ki a farizeus a kevélységét, hogy magáról állítja, milyen jó vallásos ember. Büszke arra, mi mindent tesz Istenért. A bűnösökkel magát összehasonlítva kiemeli saját igazságosságát. Ha pedig más embertársaival hasonlítaná össze magát, akik jobban gyakorolják a vallást, saját életével nem tudna büszkélkedni. A kevélység gyökere abban áll, hogy nem hallgatunk Istenre. Imádságában a farizeus nem fordítja fülét arra, hogy hallgassa, amit Isten akar mondani neki. Bár a templomban előre megy, szívével azonban messze marad Istentől. Istenhez szól, de nem engedi, hogy kialakuljon egy kapcsolat. Igazándiból csak magával beszél. Ezért nem megigazultan megy haza. Jézus ezt a példabeszédet azoknak mondta, „akik meg voltak róla győződve, hogy igazak, s a többieket megvetették”. A kevélység megnehezíti, hogy helyesen ítéljünk magunkról. A gőgös mértéktelenül felfújja a saját személyének értékelését, valamint az előnyeit, a rangját. Isten fölé és embertársai fölé helyezi magát. Így megnyirbálja a szeretet képességét. Nem mindenfajta büszkeség érzése rossz önmagában. A büszkeség az emberi életnek fontos ereje, amikor saját értékünk és a személyes méltóság érzését jelenti. Arra pedig figyelnünk kell, hogy maga a pozitív büszkeség kevélységgé ne váljon és így elkülönítsen bennünket Istentől és embertársainktól. Ahhoz, hogy a gőggel szemben ellenálljunk, segít a vámos magatartása: Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek! Alázatosan beismeri saját igazságosságát és Istentől vár segítséget. Szívében számít Isten irgalmával. Forduljunk mi is őszinte szívvel Istenhez, kérve: „Nyisd meg, Uram, fülemet, hogy szavadból halljam meg, ki vagyok számodra. Állíts engem igazságomba.”

Feladat a mai napra: Gyakoroljuk a hallgatást, Isten felé és embertársaink felé.
--- A lap hátsó oldalát felhasználhatjuk feljegyzéseknek! ---
Este:Visszatekintés a napra: Eszter királynő így imádkozott: „Te mindenről tudsz, tudod azt is, Uram, hogy nem gőgből, kevélységből vagy dicsőségvágyból tettem.” (Eszt 4,d) A napra visszatekintve én is ezt tudom mondani? Helyezzem napomat mindazokkal, amit éltem, Isten kezébe, és könyörögve: „Uram, formáld szívemet, a te alázatos szíved szerint.”

2016. február 27., szombat

Február 27.



Jn 21,15-17
Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?” „Igen, Uram - felelte -, tudod, hogy szeretlek.” Erre így szólt hozzá: „Legeltesd bárányaimat!” Aztán másodszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” „Igen, Uram - válaszolta -, tudod, hogy szeretlek.” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?” S így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” Jézus ismét azt mondta: „Legeltesd juhaimat!”

A mai idézet Péter életének egyik csúcspontját tárja elénk. A feltámadt Jézussal való találkozás. Jézus háromszor kérdezi meg Pétertől: „Simon, János fia, szeretsz engem? Ha talán az első kérdést még kicsit eufórikusan is válaszolja meg, de az utolsó kérdésnél már csak a saját életének szomorú valóságából: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” A három kérdés alatt mi játszódhatott le Péter fejében? Elképzelhető, hogy mint egy film leperegtek előtte az utolsó három év eseményei, amióta Jézus belépett az életébe, és követni kezdte őt. Milyen eufórikus idealista volt Péter, elbizakodott, hogy ő majd mindenre képes lesz. Büszke volt arra, hogy a Mester lábnyomaiban járhat, hogy ő már nem Simon, hanem Péter, a szikla, amire majd Jézus az egyházát építi. Akár még a halálba is követni akarta Jézust, de aztán keservesen csődöt vallott. Nem volt képes kiállni Jézus mellett, sőt megtagadta őt. Milyen nehéz lehetett Jézus szemébe nézni mindezek után. A három kérdés a három tagadásra utalt. Elképzelhető, hogy inkább keserű rezignáció lehetett benne: Menj el tőlem, Uram, bűnös vagyok! Ki vagyok én, hogy még törődsz velem? De a Jézussal való találkozásban rá kell döbbennie arra, hogy Jézus az Úr, a Mester. És ugyanazzal az elfogadó, bizalomteljes szeretettel tekint rá, mint eddig. Jézus nem tesz neki szemrehányást. Újból kinyilvánítja bizalmát és rábízza nyáját. Jézus számára nem létezik reménytelen, csődbe ment élet. Számára mindig van újrakezdés. És a Benne való újrakezdés mindig jobb élet felé vezet. Amikor háromszor azt mondja Simonnak: „Legeltesd juhaimat!” arra bíztatja Pétert, hogy ő is bocsásson meg önmagának, hagyjon fel önsajnálgatásával, és Isten bizalmasaként kezdjen el új életet élni. Jézus bizalomteljes, irgalmas tekintete képes minket is újra talpra állítani. Péter számára ez azt jelentette, hogy tényleg új utakon kezdett el járni, már nem saját feje szerint élt, mint eddig, hanem figyelmes lett Isten akarata és a Szentlélek vezetése iránt, és így nyilvánította ki szeretetét Jézus iránt, egészen élete odaadásáig.
Ezen a héten, milyen utakon vezetett engemet Jézus? Hol találkoztam vele? Milyen újrakezdésre hív ill. indított el bennem? Hol kaptam reményt, bizalmat, segítségét?

Feladat a mai napra: Jézus bizalomteljes, irgalmas tekintetével akarok találkozni.
--- A lap hátsó oldalát felhasználhatjuk feljegyzéseknek! ---
Este:Visszatekintés a napra: Miért szeretnék hálát adni? Miben szeretnék újra kezdeni? Hol találkoztam ma Jézus irgalmas szeretetével? – Uram, köszönöm, hogy te sosem adsz fel engem. Benned az életem, még a csődöm is, új értelmet kap. Kérlek erősíts meg az irántad való szeretetben, hogy ezentúl neked éljek.

2016. február 26., péntek

Február 26.



Gal 1,1.11-24
Pál, aki nem emberektől, nem is ember által, hanem Jézus Krisztus, és az őt a halálából föltámasztó Atyaisten által apostol,... Biztosítalak benneteket, testvérek, hogy az általam hirdetett evangélium nem embertől való. Hiszen nem embertől kaptam vagy tanultam, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából. Hallhattátok már, hogy azelőtt, még mint zsidó, milyen magatartást tanúsítottam: könyörtelenül üldöztem az Isten egyházát és a romlására törtem. A zsidó vallásosságban számos fajtámbeli kortársamat felülmúltam, mert fölöttébb buzgó követője voltam atyáim hagyományainak. De amikor tetszett annak, aki már születésemtől fogva kiválasztott és kegyelmével meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, hogy hirdessem a pogányoknak, nem hallgattam a testre és a vérre, és Jeruzsálembe sem mentem föl apostolelődeimhez, hanem elmentem Arábiába, majd ismét visszatértem Damaszkuszba. Három év múltán azután fölmentem Jeruzsálembe, hogy megismerkedjem Péterrel, s nála maradtam tizenöt napig. Csak hallomásból tudták rólam: Aki valamikor üldözött bennünket, most hirdeti a hitet, amelynek azelőtt a romlására tört. És magasztalták értem az Istent!

Pál saját szavaival mondja el történetét. Tudjuk, hogy Pál a világ egyik legnagyobb misszionáriusa lett. Bejárta egész Szíriát és KisÁzsiát és sok közösséget hozott létre, bár hajdan ő volt az, aki ideológiai nézeteivel szétrombolta a keresztény közösségeket. Azt gondolta, hogy Isten akaratában járt el, amikor a keresztényeket üldözte. Szentül meg volt győződve arról, hogy neki van igaza. Tanult teológus volt, s mégse értette meg Istennek az útjait. Az evangéliumok nem említik, hogy Jézussal találkozott volna, tehát feltehetően nem ismerkedett meg először a tanítással, hanem csak látott valamit, ami neki nem tetszett. A farizeusok és írástudók többsége meg volt győződve arról, hogy Jézus nem volt a Messiás, a tanítványai pedig eretnekek, akiket üldözni és elnémítani kell. De Jézus a Damaszkuszi úton megállította Pált, és szembesítette őt az igazsággal: Saul, Saul, miért üldözöl engem? (ApCsel 9,4). Sok alázat kell ahhoz, beismerni: Isten útjai másak, mint az enyém! Uram, nem értem útjaidat, de ha úgy gondolod, tégy a te akaratod szerint! Sok tapintatosságra van szükségünk, hogy ne ítéljük meg az embereket. Pál fordulópontja az volt, amikor rádöbbent arra, hogy Jézus egyé tette magát az emberekkel. Csak Jézus tudja nekünk elmondani, hogy ki a másik ember. A Vele való találkozás képessé tette Pált arra, hogy teljesen új életet kezdjen, magáévá tegye Jézus tanítását és közösséget építsen azok közt, akiket eddig üldözött. Jézus bennünk is olyan embereket lát, akik képesek közösséget építeni. Kérjük Jézus segítségét, hogy szeressük és építsük Egyházát.

Feladat a mai napra: Ha van a közelemben olyan ember, akiről fix véleményem van, akkor ma jobban próbálok megismerkedni vele, és felfedezni értékes oldalait.
--- A lap hátsó oldalát felhasználhatjuk feljegyzéseknek! ---
Este:Visszatekintés a napra: Hogyan sikerültek a mai kapcsolatok? Tudtam valakivel jobban megismerkedni? A beszélgetésben hol vettem észre Jézus jelenlétét? – Uram, köszönöm, mert nagyon szeretsz engem, elfogadsz olyannak, amilyen vagyok. Kérlek taníts meg engem tapintatos és előítélet mentes szeretetedre.

2016. február 25., csütörtök

Február 25.



Mk 15,20-22
Ezután kivezették, hogy keresztre feszítsék. Az egyik arra menő embert, a cirenei Simont, Alexander és Rufusz apját, aki éppen a mezőről jött, kényszeríttették, hogy vigye a keresztjét. Így vezették ki egy Golgota nevű helyre, ami a Koponya hegyet jelenti.

Cirenei Simon egy különleges szituációban találkozott Jézussal. Nem az erős, tanítványokat hívó, gyógyító, prédikáló Mesterrel találkozott, hanem a megostorozott, kereszttel büntetett, bűntelen, gyönge, eleső, vérző Jézussal. Simon, aki éppen a mezőről jött, egész napos kemény munka után, éppen arra ment, véletlenül. Nem kínálja fel segítségét, hanem rákényszerítik arra, hogy vigye Jézus keresztjét. Mi mehetett végig Simonban? Talán haragudott magára, hogy pont neki kellett ebbe belecsöppennie. Nem lett volna neki elég baja? Még ennek a gonosztevőnek is vinnie kell a keresztjét? De persze a Rómaiak ellen nem érdemes felháborodni, mert akkor még rajta csattan az ostor... A passió című filmben megható ez a jelenet. Miközben Simon először még haragosan átveszi Jézus keresztjét, egyre inkább átkarolja a Mestert is. Ketten viszik. Simon arca kisimul, ráérez arra, hogy itt valami nagyon más dologban van része. Nem szalad el, hanem végig járja Jézussal az utat, végül ott marad állva a kereszt tövében. Tanúja lesz Jézus halálának. Talán ő élhette meg nagyon közelről, amit már Izajás próféta jövendölt Jézusról: Nem volt sem szép, sem ékes [hiszen láttuk], a külsejére nézve nem volt vonzó. Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra... Igen, a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze; a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást (Iz 53,2-3.5). Cirenei Simon életében a keresztet hordozó Jézus mély nyomott hagyhatott vissza. Kihozta belőle azt a szeretőképességet, hogy másnak segítsen a kereszthordozásban. Simon tudta, hogy Jézusnak kell a keresztet vinni, neki kell rajta meghalnia. De Jézus tekintetében megérezhette a végtelen hálát. Ha nem is tudta őt megszabadítani a kínoktól, de a legnagyobb segítséget abban nyújtotta, hogy elfogadta, ott volt mellette, és jelenléte erőt adott neki ahhoz, hogy végig tudja járni útját. Sokszor találkozhatunk hasonló szituációval, akár saját családunkban, gyerekeink, szüleink, rokonaink szenvedésében. Van amikor bensőleg mi is lázadunk ellene, nem tudjuk elfogadni, értelmetlennek tűnik. De Jézus a másikban meghív minket arra, hogy osztozzunk a kereszthordozásban. Ne nehezítsük egymás keresztjét azáltal, hogy elutasítjuk, hanem segítsünk azáltal, hogy elfogadjuk, és magunkévá tesszük, egymást hordozhatjuk a szeretet gesztusaiban, az egymás meghallgatásában, az egymásért való imádságban.

Feladat a mai napra: Ma valakinek a kereszthordozásban akarok segíteni.
--- A lap hátsó oldalát felhasználhatjuk feljegyzéseknek! ---
Este: Visszatekintés a napra: Milyen nehéz szituációval találkoztam ma? Mennyire tudom elfogadni a szenvedést? Hol volt jelen Jézus? Megtapasztaltam Jézus háláját? – Uram, köszönöm, mert a te sebeid szereznek nekem gyógyulást.