XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2013. június 30., vasárnap

Július 30.



1 Kir 19,16b.19-21; Gal 5,1.13-18; Lk 9,51-62
Testvéreim! A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk. Álljatok tehát szilárdan, és ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak titeket. Testvéreim, a meghívástok szabadságra szól, csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak. Mert az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: ,,Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.'' De ha egymást marjátok és rágjátok, vigyázzatok, nehogy felfaljátok egymást. Kérlek tehát benneteket, hogy lélek szerint éljetek, s akkor nem teljesítitek a test kívánságait. A test ugyanis a lélek ellen tusakodik, a lélek meg a test ellen. Ellentétben állnak egymással, s így nem azt teszitek, amit szeretnétek. Vezessen benneteket a (Szent)lélek, akkor nem vagytok alávetve a törvénynek.

A mai vasárnapon Szent Pál arra buzdít minket a Galatákhoz írt levelében, hogy az Istentől kapott szabadságunkról elmélkedjünk. „A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk. Álljatok tehát szilárdan, és ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak titeket.” Milyen szabadságról beszél Szent Pál? Amikor Jézus a benne hívő zsidóknak azt mondta, hogy „ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket,” a zsidók felháborodva azt felelték neki: „Ábrahám utódai vagyunk, s nem szolgáltunk soha senkinek. Miért mondod hát, hogy szabadok lesztek?” Mi hogyan reagálunk erre? A mai emberre furcsán hat az, hogy Krisztusnak meg kellett szereznie szabadságunkat. Sokan kérdezik: Miért, hiszen szabadok vagyunk!
Olyan világban élünk, amely az emberi szabadsággal hivalkodik. Azt próbálják elhitetni, hogy bármit megtehetek, amihez csak kedvem van, hiszen a szabadság az enyém. Bármit megvásárolhatok, az élvezetek hajszolásának sincs határa, legfeljebb a saját halálom. A másik ember nem érdekel, csak annyiban, amennyiben a saját elképzelésem megvalósítását segíti. Nem a másikért élek, hanem magamért.
Ez nem az a szabadság, amit Krisztus szerzett meg nekünk! Valójában ez nem is szabadság, hanem, amint Szent Pál mondja, visszaélés a „szabadsággal a test javára”. Tulajdonképpen szolgaság, mely szenvedélyeket szül, amiket legtöbbször észre se veszünk, vagy letagadunk azt látva, hogy hiszen „mindenki” így él. A szabadság, amelyet Krisztus szerzett meg nekünk, az a belső erő, hogy nemet tudunk mondani a test kívánságainak a szeretet javára, embertársam javára. Erre szólít fel Pál: „Testvéreim, a meghívástok szabadságra szól, csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak. Mert az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: „Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.” Az igazi szabadság a szeretetben teljesedik ki. Vajon mennyire vagyok szabad, hogy embertársaim javára lemondjak saját igényeimről, vágyaimról? Engedjük, hogy Jézus megmutassa nekünk az igazi szabadságra vezető utat.
Feladat a mai napra: Ezen a héten a lemondást akarom gyakorolni hozzátartozóim, kollégáim javára.

2013. június 29., szombat

Június 29.



Zsid 4,14-5,4                     (A KORMÁNYZÁS FELADATA)
Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, legyünk állhatatosak a hitvallásban. Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk. Mert minden főpapot az emberek közül választanak, és arra rendelik, hogy az Isten tiszteletében képviselje az embereket, ajándékokat és áldozatot mutasson be a bűnökért, mint olyan valaki, aki megértő tud lenni a tudatlanok és a tévelygők iránt, hiszen őrá is gyöngeség nehezedik. Ezért a népért is, saját vétkeiért is áldozatot kell bemutatnia. A tisztséget magától senki sem vállalhatja, csak akit az Isten meghív, mint Áront.

„"A püspökök a rájuk bízott részegyházakat mint Krisztus helyettesei és követei kormányozzák tanácsokkal, buzdítással és példával, de tekintéllyel és szent hatalommal is", melyet azonban építésre kell használniuk a szolgálat szellemében, ami Mesterük szelleme (vö. Lk 22,26-27).” (KEK 894) „"Ez a hatalom, melyet személyesen gyakorolnak Krisztus nevében, saját, rendes és közvetlen hatalmuk, jóllehet gyakorlását végső fokon az Egyház legfőbb tekintélye irányítja." A püspököket mégsem lehet a Pápa helyetteseinek tekinteni, akinek az egész Egyház fölötti rendes és közvetlen hatalma nem semmisíti meg, ellenkezőleg, megerősíti és védi a püspökökét. Ezt a hatalmat azonban az egész Egyházzal közösségben kell gyakorolniuk, a Pápa vezetése alatt.” (KEK 895)
„A pásztori hivatal gyakorlása közben a püspöknek a jó Pásztort kell mintaképnek és "formájának" tekintenie. Gyöngeségeinek tudatában a püspök "megértő és könyörületes tud lenni a tudatlanok és tévelygők iránt. Alárendeltjeit, akiket mint saját fiait támogat (...), ne vonakodjon meghallgatni (...). A híveknek pedig úgy kell ragaszkodniuk a püspökükhöz, ahogy az Egyház ragaszkodik Jézus Krisztushoz, és Jézus Krisztus az Atyához": "A püspököt valamennyien úgy kövessétek, mint Jézus Krisztus az Atyát, a presbitériumot pedig, mint az apostolokat; a diakónusokat úgy tiszteljétek, mint az Isten törvényét. Az Egyházat érintő kérdésben senki ne cselekedjék a püspök nélkül."” (KEK 896) A mai napon, Szent Péter és Szent Pál apostol ünnepén, adjunk hálát az apostolok és utódaik életéért, hogy rajtuk keresztül Isten mind a mai napig kormányozza az Egyházát; és minden időben voltak és vannak kiváló és szent püspökök és papok, akik együtt tudnak érezni a hívekkel és mint a jó pásztor életüket adni a rájuk bízott nyájért.
Feladat a mai napra: Visszatekintek az elmúlt hétre, és felfedezzem Isten vezetését. Melyik idézet vált fontos számomra? Voltak-e újabb felfedezéseim az Egyház hierarchikus felépítésével kapcsolatban? Mit szeretnék most Istentől kérni az Egyház számára? Leírom papírra vagy imafüzetembe.

2013. június 28., péntek

Június 28.



1Pét 5,1-4                           (A MEGSZENTELÉS FELADATA)
Akik közületek elöljárók, azokat mint magam is elöljáró és Krisztus szenvedéseinek tanúja, s egyszer majd kinyilvánuló dicsőségének is részese, kérem: Legeltessétek az Istennek rátok bízott nyáját, viseljétek gondját, ne kényszerből, hanem önként, az Isten (szándéka) szerint ne haszonlesésből, hanem buzgóságból. Ne zsarnokoskodjatok a választottak fölött, hanem legyetek a nyájnak példaképei. Ha majd megjelenik a legfőbb pásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.

„A püspök "a legfőbb papság kegyelmének sáfára" is, különösen az Eucharisztiában, melyet ő maga ajánl föl, vagy munkatársai, a papok által gondoskodik fölajánlásáról. Az Eucharisztia ugyanis a részegyház életének központja. A püspök és a papok megszentelik az Egyházat imádságukkal és munkájukkal, az ige és a szentségek szolgálatával. Megszentelik példájukkal, "nem uralkodván a kléruson, hanem mint a nyájnak példaképei" (1Pt 5,3). Így történik meg, hogy "eljutnak a rájuk bízott nyájjal együtt az örök életre".” (KEK 893) Hálával gondoljunk azokra a papokra, akik számunkra igazi példaképek. A mai idézetben Péter apostol az Egyház előjáróinak lelkére köti a helyes viselkedést a rájuk bízott hívőkkel szemben. Saját tapasztalatból ismeri a veszélyeket, kísértéseket, amelyek alól Krisztus választottai sem mentesek. Még az utolsó vacsoránál versengés támadt köztük arról, hogy ki a nagyobb közülük. Péter fülében még biztosan visszhangoznak Jézus szavai: „A nemzetek királyai uralkodnak a népeken, és a hatalmasok jótevőknek hívatják magukat. Ti azonban ne így tegyetek, hanem aki nagyobb köztetek, legyen olyan, mint a legkisebb, és aki elöljáró, legyen olyan, mint a szolga” (Lk 22,25-26). Erre a Krisztusi szolgálat szellemére buzdítja Szent Péter az előjárókat. Adja Isten, hogy a püspökök és papok ma is eszerint éljenek.
Feladat a mai napra: Felajánlok valamit papi hívatásokért.

2013. június 27., csütörtök

Június 27.



2Tim 1,9-14; 2,2; 1 Tim 6,2b-4a                              (A TANÍTÁS FELADATA)
Isten ... megváltott és a szent hivatásra meghívott minket, nem tetteink alapján, hanem saját elhatározásából és kegyelméből, amelyet Krisztus Jézusban örök idők óta nekünk ajándékozott, s amely most nyilvánvaló is lett Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenésével. Ő legyőzte a halált, s felragyogtatta előttünk az életet és a halhatatlanságot, az evangéliummal, amelynek hirdetője, apostola és tanítója lettem.Eszményed az a tanítás legyen, amelyet Krisztus Jézus hitében és szeretetében tőlem hallottál. Őrizd meg a rád bízott kincset a Szentlélek erejével, aki bennünk lakik. … Légy hát, fiam, Jézus Krisztus kegyelmében erős, s amit tőlem számos tanú jelenlétében hallottál, azt közöld megbízható emberekkel, akik alkalmasak rá, hogy másokat tanítsanak.
Ezt tanítsd, erre buzdíts! Ha valaki mást tanít, s nem követi Urunk, Jézus Krisztus üdvös szavait és az istenes tanítást, az felfuvalkodott és semmit sem ért.

„A püspököknek munkatársaikkal, a papokkal együtt "első teendője, hogy Isten evangéliumát mindenkinek hirdessék", ahogy az Úr parancsolta (vö. Mk 16,15). Ők "a hit hírnökei, akik új tanítványokat vezetnek Krisztushoz;" és az apostoli hit "Krisztus tekintélyével bíró hiteles tanítói".” (KEK 888)
Krisztus, aki az igazság, hogy az Egyházat az apostolok által átadott hit tisztaságában megőrizze, részesíteni akarta a saját tévedhetetlenségében. Isten népe "a hit természetfölötti érzékével fogyatkozhatatlanul ragaszkodik a hithez" az Egyház élő Tanítóhivatalának vezetésével.” (KEK 889)
„A Tanítóhivatal küldetése kapcsolódik annak a Szövetségnek végleges jellegével, melyet Isten Krisztusban népével kötött; Istennek oltalmaznia kell népét az eltévelyedésektől és fogyatkozásoktól, és objektív lehetőségét kell biztosítania arra, hogy az igaz hitet tévedések nélkül tudja vallani. Így a Tanítóhivatal pásztori feladata virrasztani afölött, hogy Isten népe megmaradjon a igazságban, amely megszabadít. E szolgálat betöltésére ajándékozta meg Krisztus a Pásztorokat hit és erkölcs dolgaiban a tévedhetetlenség karizmájával.” (KEK 890 és 891) Gondoljuk át a Tanítóhivatal szerepét és fontosságát, amint évszázadokon át eltévelyedés nélkül juttatta el hozzánk a keresztény tanítást Szent Pál Timóteushoz intézett kérése szerint: „Tartsd hát magadat a tőlem hallott egészséges igékhez.”
Feladat a mai napra: Mint egy drága kincset úgy őrizem ma a Biblia vagy az Egyház tanításának egy mondatát, és a nap folyamán ismételten emlékezetembe idézem.

2013. június 26., szerda

Június 26.



ApCsel 15,1.2.4a.6-8       (A PÜSPÖKI KOLLÉGIUM ÉS FEJE, A RÓMAI PÁPA)
Néhányan, akik Júdeából jöttek, így tanították a testvéreket: „Ha nem metélkedtek körül Mózes törvénye szerint, nem üdvözülhettek.” Mivel emiatt zavar és nagy vita támadt Pál, Barnabás és közöttük, azt határozták, hogy Pál és Barnabás néhányukkal menjen fel Jeruzsálembe, s ebben a vitás ügyben forduljon az apostolokhoz és a presbiterekhez. Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, szívesen fogadta őket az egyház: az apostolok és a presbiterek. Összegyűltek az apostolok és a presbiterek, hogy megvizsgálják ezt az ügyet. Heves vita támadt, végül felállt Péter, és ezt a beszédet intézte hozzájuk: „Testvérek! Tudjátok, hogy az Isten kezdettől fogva kiválasztott közületek, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium tanítását, és higgyenek. S maga az Isten, aki ismeri a szívet, tanúsította, hogy nekik is megadta a Szentlelket, éppúgy, mint nekünk.

„A Pápa, Róma püspöke és Szent Péter utóda "örök és látható princípiuma és alapja mind a püspökök, mind a hívők sokasága egységének". "A római Pápának ugyanis hivatalából fakadóan - mert Krisztus helyettese és az egész Egyház pásztora - teljes, legfőbb és egyetemes hatalma van az Egyház fölött, melyet mindig szabadon gyakorolhat."” (KEK 882)
„"A püspökök kollégiumának vagy testületének csak akkor van tekintélye, ha a római pápával, Péter utódával mint fejével együtt értjük." Ezen föltétellel "hordozó alanya az egész Egyházra kiterjedő legfőbb és teljes hatalomnak, de ezt a hatalmat csak a római pápa beleegyezésével gyakorolhatja".” (KEK 883)
„"Az egyes püspökök viszont az egység látható princípiumai és az egység alapjai részegyházaiban." Mint ilyenek "pásztori feladatukat (...) csak Isten népének rájuk bízott része fölött gyakorolják" a papok és a diakónusok segítségével. Mint a püspöki kollégium tagjai azonban valamennyien részt vesznek az összes egyház gondjában, elsősorban azáltal, hogy "jól kormányozzák saját egyházukat mint az egyetemes Egyház részét". Így járulnak hozzá "a teljes misztikus test javához, amely egyben a részegyházak teste is". E gondoskodásnak különösen a szegényekre (vö. Gal 2,10), a hitükért üldözöttekre, valamint a világszerte tevékenykedő misszionáriusokra kell kiterjednie.” (KEK 886) A mai idézet arra hívja fel a figyelmünket, hogyan oldották meg a hitbéli vitakérdéseket az őskeresztények az első zsinaton. Ez a eljárás máig az Egyház számára mintakép.
Feladat a mai napra: Igyekszem több tudást szerezni magamnak az utolsó zsinatról: a II. vatikáni Zsinatról. 

2013. június 25., kedd

Június 25.




Jn 21,17-22                        (Az egyházi hivatal szentségi természete)


Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?” S így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” Jézus ismét azt mondta: „Legeltesd juhaimat!” „Bizony, bizony, mondom neked: Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod.” E szavakkal jelezte, hogy milyen halállal dicsőíti majd meg Istent. Majd hozzátette: „Kövess engem!” Péter hátrafordult, s látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus kedvelt, s aki a vacsorán a keblére hajolt és megkérdezte tőle: „Uram, ki árul el?” - az követi. Amikor meglátta, Péter Jézushoz fordult: „Hát vele mi lesz, Uram?” Jézus így válaszolt: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele? Te kövess engem!”

„Az egyházi hivatal szentségi természetével belsőleg összefügg szolgálati jellege. A hivatalviselők ugyanis, mivel teljesen Krisztustól függenek, aki a küldetést és a tekintélyt adja, valóban "Krisztus szolgái" (vö. Róm 1,1), Krisztus mintája szerint, aki értünk szabadon magára öltötte a "szolga alakját" (Fil 2,7). Mivel a szó és a kegyelem, melyeknek szolgái, nem az övék, hanem Krisztusé, akik mások javáért bízta rájuk, szabadon lesznek mindenki rabszolgáivá (vö. 1Kor 9,19).” (KEK 876)
„Ugyanígy, az egyházi hivatal szentségi természetéhez tartozik kollegiális jellege. Az Úr Jézus már nyilvános működése kezdetén megalkotta a Tizenkettőt mint "az új Izrael csíráit és a szent hierarchia" kiindulópontját. Az együtt kiválasztottak együtt kapták a küldetést is; és testvéri egységük az összes hívő testvéri közösségének szolgálatára lesz; mintegy tükröződése és tanúságtétele lesz az isteni Személyek közösségének (vö. Jn 17,21-23). Ezért minden egyes Püspök szolgálatát a Püspöki kollégiumon belül végzi, közösségben Róma püspökével, Szent Péter utódával és a kollégium fejével; a papok szolgálataikat az egyházmegye presbitériumán belül végzik püspökük vezetése alatt. (KEK 877)
„Végül az egyházi szolgálat szentségi természetéhez tartozik, hogy személyes jellege legyen. Jóllehet Krisztus szolgái közösségben cselekszenek, mindig személyes módon járnak el. Mindegyikük személyesen kapja a meghívást - "Te kövess engem" (Jn 21,22, vö. Mt 4,19.21; Jn 1,43) - ,hogy a közös küldetésben személyes tanú legyen, aki személyesen vállal felelősséget az előtt, aki a küldetést adja, az "Ő személyében" és személyekért cselekedvén: "Én megkeresztellek téged (...)"; "Én föloldozlak téged bűneidtől (...)."(KEK 878) Elmélkedjünk ma azon, hogy mennyire fontos a személyes kapcsolat Jézussal minden Krisztus-hívő számára, de különösen a klerikusok számára, hogy hűségesen gyakorolják szolgálatukat.
Feladat a mai napra: Olyan papért imádkozom, akiről tudom, hogy éppen nehézségekkel küzd.

2013. június 24., hétfő

Június 24.



Róm 10,10-17                   (Püspökök és a papok fölhatalmazása)
A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál. Az Írás ugyanis azt mondja: Senki nem vall szégyent, aki benne hisz. Nincs különbség zsidó meg pogány között, mert mindnyájunknak egy az Ura, aki bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják. Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. De hogyan hívhatják segítségül, amíg nem hisznek benne? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? S hogyan hirdesse az, akit nem küldtek? Ezért meg van írva: „Milyen kedves a jövetele annak, aki jó hírt hoz.” De nem mindnyájan engedelmeskednek az evangéliumnak. Ezért kérdi Izajás is: „Uram, ki fogadja hittel a szavunkat?” A hit tehát hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából.

„Maga Krisztus a szolgálat forrása az Egyházban. A szolgálatot Ő alapította, tekintélyt és küldetést, irányítást és célt adott neki: "Az Úr Krisztus Isten népének lelkipásztori gondozására és szüntelen gyarapítására Egyházában különféle szolgálatokat alapított, melyek az egész test javát célozzák. A szent hatalommal fölruházott szolgák ugyanis testvéreiknek szolgálnak, hogy mindazok, akik Isten népéből valók, (...) eljussanak az üdvösségre."” (KEK 874)
„"Hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak hírnök nélkül? S hogyan hirdessen az, akit nem küldtek?" (Róm 10,14-15). Senki, sem egyén, sem közösség nem hirdetheti önmagának az Evangéliumot: "A hit hallásból ered" (Róm 10,17). Senki sem adhat önmagának fölhatalmazást és küldetést az Evangélium hirdetésére. Az Úr küldötte nem saját tekintélyével, hanem Krisztus tekintélyének erejével beszél; nem mint a közösség egy tagja szól a közösséghez, hanem Krisztus nevében. Senki sem adhatja önmagának a kegyelmet; másnak kell fölkínálnia számára és mástól kell ajándékba kapnia. Ez föltételezi a kegyelem szolgáit, akiket tekintéllyel és alkalmassággal Krisztus ruházott föl. Tőle kapják a Püspökök és a papok a küldetést és a fölhatalmazást (a "szent hatalmat"), hogy Krisztusnak, a Főnek személyében cselekedjenek, a diakónusok az erőt, hogy Isten népét a liturgia, az igehirdetés és a szeretet `diakóniájában' tudják szolgálni közösségben a Püspökkel és annak presbitériumával. Ezt a szolgálatot, melyben Krisztus küldöttei Isten kegyelméből azt teszik és adják, amit önmaguktól képtelenek tenni és adni, nevezi az Egyház hagyománya "szentségnek". Az Egyház szolgálatát saját szentséggel adják át.” (KEK 875) Kérjük, hogy a Szentlélek világosítson meg minket, hogy jobban megértsük a püspökök és a papok küldetését és felhatalmazásukat az egyházi szolgálatában.
Feladat a mai napra: Hálát adok azokért a papokért, akiknek szolgálata által hallottam Jézus Krisztusról és megerősödhettem hitemben.

2013. június 23., vasárnap

Június 23.



Zak 12,10-11;13,1; Gal 3,26-29; Lk 9,18-24
Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele, megkérdezte tőlük: ,,Kinek tartanak engem az emberek?'' Ők így válaszoltak: ,,Van, aki Keresztelő Jánosnak, van aki Illésnek, mások szerint viszont a régi próféták közül támadt fel valaki.'' Ő tovább kérdezte: ,,Hát ti kinek tartotok engem?'' Péter válaszolt: ,,Az Isten Fölkentjének.'' Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek. Majd hozzáfűzte: ,,Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad.'' Amikor már sokan gyűltek köréje, ezt mondta: ,,Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap, és úgy kövessen. Mert aki minden áron meg akarja menteni életét, elveszíti azt. Aki pedig elveszíti életét érettem, megmenti azt.''

A mai vasárnapi evangélium Jézus imádságának színhelyére vezet el minket. Lukács ugyanis így kezdi: Amikor egyszer egyedül imádkozott, csak tanítványai voltak ott vele, megkérdezte tőlük: "Kinek tartanak engem az emberek?" Felmerülhet bennünk a kérdés: milyen lehetett Jézus imádsága? Vajon miről beszélgetett a mennyei Atyával, hogy ezt a kérdést teszi fel tanítványainak: Kinek tartanak engem az emberek? A tanítványok több választ is adnak, de Jézusnak most az a legfontosabb, hogy a tanítványai mit gondolnak róla. Péter megvallja mindenki nevében: "Az Isten Fölkentje vagy." Jézus felhasználja ezt a választ arra, hogy feltárja magát tanítványainak. Rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek. "Mert - mondta - az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, főpapok és írástudók nem ismerik el, megölik, de harmadnap feltámad." Mi az imádság? Két fontos üzenete van ennek a szentírási idézetnek: az első, hogy az imádság az a hely, ahol mindig újra feltehetjük magunknak a kérdést, hogy kicsoda számunkra Isten és kicsoda Jézus? Jézus áll imádságunk középpontjában: életéről, hivatásáról és megváltó művéről elmélkedünk, hogy egyre mélyebben megismerjük hitünket. A másik pedig, hogy mi kik vagyunk Isten előtt, mi az életutunk, mi az, amit Isten elgondolt rólunk? Jézus az Isten fölkentje, Isten fia. Ehhez hozzátartozik, hogy az emberek kezére adják őt, majd szenvednie kell, de harmadnapra föltámad. Nekünk is megvan a sajátos életutunk. Kérjük Jézust, hogy segítsen egyre jobban megismerni Őt, és segítsen tisztán látni saját életünk értelmét és célját, hogy mi is be tudjuk teljesíteni azt a hivatást, amit Istentől kaptunk.
Feladat a mai napra: Megfontolom Isten előtt hivatásomat, és újra rábízom magam.

2013. június 22., szombat

Június 22.



Jel 21,9-14                         (apostolkodás)
Akkor odajött hozzám a hét angyal közül az egyik, az, akinél az utolsó hét csapással teli hét csésze volt, és megszólított: „Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány hitvesét!” És lélekben elvitt egy nagy magas hegyre, s ott megmutatta nekem a mennyből, az Istentől alászállt szent várost, Jeruzsálemet. Isten dicsőségét sugározta. Ragyogott, mint a drágakő, mint a kristálytiszta jáspis. Széles, magas fala volt, rajta tizenkét kapu. A kapuk fölött tizenkét angyal. Nevek voltak rájuk írva, mégpedig Izrael fiai tizenkét törzsének a nevei. Keleten három kapu, északon három kapu, délen három kapu és nyugaton három kapu. A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.

„Az egész Egyház apostoli, amennyiben Péter és az Apostolok utódain keresztül hit- és életközösségben marad eredetével. Az egész Egyház apostoli, amennyiben az egész világra "küldetik"; az Egyház minden tagja, különböző módokon ugyan, de részesedik ebben a küldetésben. "A keresztény hivatás ugyanis természete szerint hivatás az apostolkodásra is." "Apostolkodásnak" nevezzük "a titokzatos test minden tevékenységét", mely arra irányul, "hogy Krisztus országát a földön mindenütt" terjessze.” (KEK 863)
„"Mivel az Atyától küldött Krisztus az Egyház egész apostolkodásának forrása és kiindulópontja, nyilvánvaló, hogy az apostolkodásának termékenysége", mind a fölszentelt szolgáké, mind a világi hívőké, "Krisztussal való eleven kapcsolatuktól függ" (vö. Jn 15,5). A hivatásoknak, az idő jeleinek, a Szentlélek változatos ajándékainak megfelelően az apostolkodás a legkülönbözőbb formákat ölti. Ám mindig a szeretet, melyet főleg az Eucharisztiából merítünk, "az apostolkodás lelke".” (KEK 864)
„Az Egyház egy, szent, katolikus és apostoli legmélyebb és végső lényegében, mert benne már létezik és az idők végén be fog teljesedni "a mennyek országa", "Isten országa" (vö. Jel 19,6); amely Krisztus személyében eljött, és azok szívében, akik az ő testének tagjai lettek, titokzatos módon növekszik a teljes eszkatologikus kinyilvánulásáig. Akkor minden ember, akit ő megváltott, aki "őbenne szent és szeplőtelen lett Isten előtt a szeretetben" (vö. Ef 1,4), összegyűlik mint Isten egyetlen népe, "a Bárány Menyasszonya" (vö. Jel 21,9), "az Istentől, a mennyből alászálló szent város, melyet Isten ragyogása tölt be" (vö. Jel 21,10-11); "és a város falának tizenkét alapköve van; rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve" (Jel 21,14). (KEK 865)
Feladat a mai napra: Ma fél órát töltök az eucharisztikus Krisztus előtt, és az apostolkodásról beszélek vele, elsősorban arról, hogyan tudnám Isten országát a családomban jobban tapasztalhatóvá tenni.

2013. június 21., péntek

Június 21.



Ef 2,14-22                          (Az Egyház apostoli)
Ő, a mi békességünk a kettőt eggyé forrasztotta, és a közéjük emelt válaszfalat ledöntötte, az ellenségeskedést kiküszöbölte saját testében, a törvényt ugyanis parancsaival és rendelkezéseivel érvénytelenítette. Mint békeszerző, a két népet magában eggyé, új emberré teremtette, és egy testben mind a kettőt kiengesztelte az Istennel kereszthalála által, amellyel az ellenségeskedést megölte. Eljött, hogy békét hirdessen nektek, a távol levőknek, és békét a közel levőknek. Az ő révén van mindkettőnknek szabad utunk az egy Lélekben az Atyához. Ezért már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten családjának tagjai. Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus. Ő tartja össze az egész épületet, belőle nő ki az Úr szent temploma. Ti is benne épültök egybe a Lélek közreműködésével az Isten hajlékává.

„Az Egyház apostoli, mert az apostolokra alapszik, mégpedig három értelemben:
  • az "apostolokra", a Krisztustól kiválasztott és elküldött tanúkra "alapított épület" (Ef 2,20, vö. Jel 21,14) volt és marad; (vö. Mt 28,16-20; ApCsel 1,8; 1Kor 9,1; 15,7-8; Gal 1,1)
  • a benne lakó Szentlélek segítségével őrzi és adja továbba tanítását (vö. ApCsel 2,42, a jó letéteményt és a józan szavakat, melyeket az apostoloktól hallott (vö. 2Tim 13,14);
  • a tanítás, a megszentelés és a kormányzás feladatát az Apostoloktól kezdve Krisztus második eljöveteléig azok segítségével végzi, akik az Apostolok nyomába lépnek lelkipásztori feladatukban: a Püspökök kollégiuma segítségével, "mely mellett ott állnak a papok Péter utódával és az Egyház legfőbb pásztorával egységben".
"Mert nyájadat, örök Pásztorunk, magára nem hagyod, hanem szent Apostolaid által mindvégig őrzöd és óvod, hogy azok kormányozzák hívő népedet, akik rendelésedből állnak nyájad élén Fiad helyett mint pásztorok."(KEK 857)
Feladat a mai napra: A helyi főpásztorért imádkozom és kézbe veszek, elolvasok tőle egy nem rég kiadott apostoli levelet, közleményt.

2013. június 20., csütörtök

Június 20.



2Kor 5,11-14a                   (a misszió – az Egyház katolikus voltának követelménye)
Mivel az Úr félelme átjár bennünket, igyekszünk meggyőzni az embereket, hiszen az Isten ismer minket, és remélem, hogy a ti lelkiismeretetek előtt is tisztán állunk. Ezzel nem akarjuk magunkat nektek ismét ajánlani, csak arra nyújtunk módot, hogy velünk dicsekedhessetek, s így azoknak, akik látszatra ugyan dicsekedhetnek, belsőleg azonban nem, legyen mit felelnetek. Ha ugyanis nem vagyunk eszünkön, az Istenért nem vagyunk, s ha eszünkön vagyunk, értetek vagyunk. Mert Krisztus szeretete ösztönöz minket.

„A missziós parancs. "A nemzetekhez küldte Isten az Egyházat, hogy az üdvösség egyetemes szakramentuma legyen, ezért katolicitásának legbensőbb igényéből és Alapítója parancsát követve minden embernek hirdetni akarja az evangéliumot": "Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig." (Mt 28,19-20) (KEK 849)
„A misszió eredete és célja. Az Úr missziós parancsának végső forrása a Szentháromság örök szeretetében van: "A zarándok Egyház természete szerint missziós, mivel ő maga a Fiú küldetéséből és a Szentlélek küldetéséből ered az Atya Isten terve szerint". A misszió végső célja nem más, mint az embereket annak a közösségnek részesévé tenni, mely az Atya és a Fiú között szeretetük Lelkében van.” (vö. II. János Pál pápa: Redemptoris missio enciklika, 23).” (KEK 850)
„A misszió indítéka. Az Egyház mindig Isten emberek iránti szeretetéből merítette missziós buzgóságának kötelezettségét és erejét, mert "Krisztus szeretete sürget minket" (2Kor 5,14). "Isten ugyanis azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság megismerésére" (1Tim 2,4). Isten mindenki üdvösségét az igazság megismerése által akarja. Az üdvösség az igazságban van. Akik engedelmeskednek az igazság Lelke indításának, már az üdvösség útján vannak; az Egyháznak azonban, akire rábízatott ez az igazság, elébe kell mennie az ember vágyának, és vinnie kell neki az igazságot. Az Egyháznak, mivel hiszi, hogy az üdvösség terve egyetemes, missziósnak kell lennie.” (KEK 851)
Feladat a mai napra: Elgondolkozom azon, hogyan tudnék elébe menni az ember  vágyának az igazság útján, amikor olyan időben élünk, amikor inkább mindenki a saját igazsága szerint él és egyre kevesebben fogadják el, hogy létezik egy egyetemes igazság. Nem hagyom, hogy a társadalmi főáramlat („mainstream”) magával ragadjon, hanem hogy újra és újra Krisztus szeretete sürgessen engem.

2013. június 19., szerda

Június 19.



ApCsel 10,28.34-36; 11,18                                             (Az Egyház katolikus)
Péter így szólt hozzájuk: „Jól tudjátok, hogy mennyire tilos zsidó férfinak pogánnyal érintkeznie vagy vele tartania. De nekem az Isten megmutatta, hogy egy embert sem szabad közönségesnek vagy tisztátalannak tartani. … Valóban el kell ismernem, hogy az Isten nem személyválogató, mindenki kedves előtte, aki féli és az igazságosságot cselekszi, bármely nép fia is. A tanítást ugyan Izrael fiainak adta, amikor békét hirdetett Jézus Krisztus által. Ő mindenki Ura. ...”
Miután ezeket hallották, elhallgattak, és dicsőítették az Isten: „Így hát a pogányoknak is megadta az Isten az életre vezető bűnbánatot.”

„A "katolikus" szó azt jelenti, "egyetemes", mind a "teljesség", mind az "épség" tekintetében. Az Egyház kettős értelemben katolikus: Katolikus, mert Krisztus van jelen benne. "Ahol Jézus Krisztus van, ott van a katolikus Egyház" (Antiochiai Szent Ignác: Szmirnaiakhoz írt levél 8, 2). Benne Krisztus testének, mely egyesült a Fővel, teljessége létezik (vö. Ef 1,22-23), ami magában foglalja, hogy az ő szándéka szerint megkapja Tőle "az üdvösség eszközeinek teljességét": az igaz és teljes hitvallást, a teljes szentségi életet és az apostoli jogfolytonosságban fölszentelt szolgálatot. Ebben az alapvető értelemben az Egyház pünkösd napján katolikus volt, és az marad Krisztus visszajövetelének napjáig.” (KEK 830)
„Az Egyház katolikus, mert Krisztus az emberi nem egészéhez küldte (vö. Mt 28,19): "Isten új népébe minden ember meghívást kap. Következésképp ezt a népet, noha mindig egy és egyetlen, ki kell terjeszteni az egész világra és minden történeti korszakra, hogy megvalósuljon Isten terve, aki kezdetben egy emberi természetet alkotott, és elhatározta, hogy szétszóródott gyermekeit egybegyűjti. (...) Ez az Isten népét ékesítő egyetemesség magának az Úrnak ajándéka, s ennek révén a katolikus Egyház hathatósan és szünet nélkül arra törekszik, hogy az egész emberiséget összes javaival a fő, Krisztus alatt, az ő Lelkének egységében foglalja újra össze." (KEK 831)
Feladat a mai napra: Kérem az Atyától a kegyelmet, hogy beleérezhessem magamat egyetemes szeretetébe, és mutassa meg, mennyire vágyik arra, hogy mindenkit körébe gyűjtsön.

2013. június 18., kedd

Június 18.



Jn 17,13-19                        (Az Egyház szent)
Most visszatérek hozzád, ezeket pedig elmondom a világban, hogy örömöm teljesen az övék legyen. Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazságban, mert hiszen a tanításod igazság. Amint te a világba küldtél, úgy küldöm én is őket a világba. Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban.

„"A hit tárgya, hogy az Egyház (...) fogyatkozhatatlanul szent. Krisztus ugyanis, az Isten Fia, akit az Atyával és a Szentlélekkel »egyedül szentnek« ünneplünk, az Egyházat menyasszonyaként szerette, önmagát adva érte, hogy megszentelje, saját testeként kapcsolta magához, és elárasztotta Szent Lelkének ajándékával Isten dicsőségére." Az Egyház ezért "Isten szent népe", és tagjait "szentnek" nevezik (vö. ApCsel 9,13; 1Kor 6,1; 16,1). (KEK 823)
„Krisztus a vele egyesült Egyházat megszenteli; Tőle és Benne az Egyház megszentelővé válik: az emberek megszentelésére Krisztusban és Isten dicsőítésére "mint célra irányul az Egyház minden tevékenysége". Az Egyházban le van téve "az üdvösség eszközeinek egész teljessége". Benne "Isten kegyelme által elnyerjük az életszentséget". (KEK 824)
„"Az Egyházat már a földön igazi, bár még nem tökéletes szentség ékesíti." Tagjaiban még el kell érnie a tökéletes életszentséget: "Ily sok és ennyire üdvösséges segítség birtokában a Krisztus-hívők, bármely állapotban éljenek is, az Úrtól arra kapnak meghívást, hogy ki-ki a maga útján olyan tökéletesen szent legyen, amilyen tökéletes maga az Atya".” (KEK 825)
„A szeretet annak a szentségnek a lelke, amelyre mindnyájan meghívást kapnak: a szeretet "irányítja, formálja és célba viszi a megszentelés minden eszközét": "Megértettem, hogy az Egyházból, ha különböző tagokból álló test, nem hiányozhat a legfontosabb és legnemesebb tag; megértettem, hogy az Egyháznak van Szíve, és ez a Szív szeretettől lángol." (Kis Szent Teréz)” (KEK 826) Ma elmélkedjünk azon, hogy mit jelent számomra a jelen életállapotomban az életszentségre törekednem és melyik az én utam, amire hív az Úr, hogy szent legyek.
Feladat a mai napra: Igyekszem az Egyház Szívével együtt szeretni, ahhoz ismételten mondom: „Alakítsd szívemet a te szent szíved szerint”.

2013. június 17., hétfő

Június 17.



Ef 4,1-6                               (Az Egyház egy)
Kérlek benneteket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet. Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki mindennek fölötte áll, mindent áthat és mindenben benne van.

„Az Egyház forrását tekintve egy: "E misztérium végső mintaképe és elve a Szentháromság egy Isten személyeinek, az Atyának és a Fiúnak a Szentlélekben való egysége". Az Egyház Alapítóját tekintve egy: ő, "a megtestesült Fiú (...) kereszthalála által minden embert kiengesztelt Istennel, egy népben és egy testben állítva helyre valamennyiük egységét". Az Egyház "lelkét" tekintve egy: "A Szentlélek, aki a hívőkben lakik, s betölti és kormányozza az egész Egyházat, hozza létre a hívők e csodálatos közösségét, és Krisztusban oly szorosan kapcsol össze mindenkit, hogy az Egyház egységének elve lesz". Tehát az Egyház lényegéhez tartozik, hogy egy legyen: "Ó titokzatos csoda! Bizony egy mindenek Atyja, egy mindenek Igéje is, és egy a Szentlélek, és ő mindenütt jelen van. Egyetlen Szűz Anya van; és én szeretem őt Egyháznak nevezni." (Alexandriai Kelemen: Paedagogus 1, 6, 42 )” (KEK 813)
„Ugyanakkor az Egyház ezen egysége kezdettől fogva gazdag sokféleséget mutat. E sokféleség egyrészt Isten ajándékainak különbözőségéből, másrészt az azokat befogadó személyek sokféleségéből származik. Isten népének egységében népek és kultúrák különbözőségei gyűlnek össze. Az Egyház tagjai között az ajándékok, feladatok, életmódok és életföltételek sokfélesége létezik; "az egyházi közösségben törvényesen vannak jelen a saját hagyományokkal rendelkező részegyházak". A különbözőségek sokasága nem áll ellentétben az Egyház egységével, de a bűn és annak következményei szüntelenül megterhelik és fenyegetik az egység ajándékát. Ezért kell az Apostolnak buzdítania arra, hogy "a béke kötelékével tartsátok fönn a lelki egységet" (Ef 4,3). (KEK 814) Mai imádságban hálát adok az egység ajándékáért valamint az Egyház tagjai sokféleségéért. Különösen megköszönöm Istennek a magyar Egyház sajátos hagyományait.
Feladat a mai napra: Arra figyelek, hogy az egységhez hozzájáruljak és ne abszolutizáljak egy véleményt, nézetet.

2013. június 16., vasárnap

Június 16.



2 Sám 12,7-10.13; Gal 2,16.19-20; Lk 7,36-8,2

A mai evangéliumban a bűnös asszony történetét hallhatjuk, aki Jézushoz jött, elárasztotta Őt könnyeivel, csókjaival. Jézus megbocsátotta az asszony bűneit, mert őszinte szeretettel és bűnbánattal fordult Jézushoz. A bűnös asszony tudta, micsoda ajándék az, hogy Jézus nem utasította őt el, hanem elfogadta bűnbánatát. Simon, a házigazda viszont nem tud örülni, mert gőgjében nem veszi észre, hogy Isten hozzá is irgalmas, sőt, természetesnek veszi, hogy Jézus ellátogatott hozzá. Pedig Jézus azzal, hogy betért az ő házába, az ő bűneit is megbocsátotta, őt pedig a közösségébe fogadta.
Melyik személlyel tudjuk könnyebben azonosítani magunkat? Mit mond nekünk ez a történet a Jézussal való kapcsolatunkról? Jézus nem akarja az egyik embert a másik ellen kijátszani. Mindkettőt becsüli, szereti. Mindenkivel olyan módon bánik, amire szüksége van. Simonnak elmagyarázza, hogy ítélkezése az asszonyról miért nem helyes.
Minap nagymamám újságolta: „Megtérítettem egy embert! Egy régi barátnőm azt mondta, hogy már nem hisz Istenben. Életében annyi rossz dolgot és nehézséget tapasztalt, ami biztos azért van, mert nincs Isten. Aztán elmondtam neki, hogy igenis van Isten! Felsoroltam életem sok-sok eseményét, amikor megtapasztaltam Isten segítségét (a párválasztástól kezdve, a háború, a menekülésen és a szegénységen át az újrakezdésig). Tudom, hogy mindez azért történt így, mert Isten irgalmas volt hozzánk és gondunkat viselte. – Barátnőm egy ideig nem jelentkezett, amíg egyszer csak megszólalt a telefon (ez volt az utolsó alkalom, hogy beszélgettem vele, mielőtt meghalt). Azt mondta nekem: „Tudod, mit csináltam? Imádkoztam Istenhez. És érted is imádkoztam!”
Megkérdezhetjük magunkat: Észreveszem-e Isten ajándékát az életemben? Meglátom-e, hogyan látogat el hozzám az Úr, hogy irgalmában és közösségében részesítsen? Isten ma arra hív bennünket, hogy hittel meglássuk Isten gondviselő szeretetét életünkben, hogy a mi szívünk is újra eltelhessen ujjongással és hálaadással mindazért a sok jóért, amit velünk tett, és örömmel hirdessük mindenkinek, hogy Isten mennyire szeret minket. Mert a hálából fakadó tanúságtételünk mások számára is megnyitja a kapukat Isten felé.
Feladat a mai napra: Engedjük meg, hogy Jézussal való kapcsolatunk egyre szorosabbá váljon, egyre mélyebb, szeretet teljesebb legyen.

2013. június 15., szombat

Június 15.



Róm 12,4-11           (A karizmák)
Mert ahogy egy testben több tagunk van, s minden tagnak más a szerepe, sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként azonban tagjai vagyunk egymásnak, s a nekünk juttatott kegyelem szerint adományaink is különböznek: aki a prófétálást kapta, tegyen tanúságot a hit szerint, aki tisztséget kapott, töltse be tisztségét, aki tanító, tanítson, aki a buzdítás ajándékát kapta, buzdítson, aki jótékonykodik, tegye egyszerűségben, aki elöljáró, legyen gondos, aki irgalmasságot gyakorol, tegye örömest. Szeressetek tettetés nélkül, irtózzatok a rossztól, ragaszkodjatok a jóhoz. A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást. A buzgóságban ne lankadjatok, legyetek tüzes lelkületűek: az Úrnak szolgáltok. A reményben legyetek derűsek, a nyomorúságban béketűrők, az imádságban állhatatosak.

„A karizmák, akár rendkívüliek, akár egyszerűek és szerények, a Szentlélek kegyelmei, melyeknek közvetlenül vagy közvetve egyházi haszna van, amennyiben az Egyház épülésére, az ember javára és a világ szükségleteinek enyhítésére vannak rendelve.” (KEK 799) „A karizmákat hálával kell fogadnia annak is, aki kapja, de az Egyház minden tagjának is. Csodálatos kegyelmi gazdagságot jelentenek Krisztus egész testének apostoli életereje és életszentsége számára; mindaddig, amíg olyan ajándékokról van szó, melyek valóban a Szentlélektől származnak, és úgy élnek velük, hogy az teljesen megfelel ugyanazon Szentlélek hiteles indításainak, azaz a szeretet szerint, ami a karizmák igazi mértéke (vö. 1Kor 13).” (KEK 800) „Ebben az értelemben a karizmák megítélése mindig szükséges. Egyetlen karizma sem vétetik ki az Egyház pásztoraival való kapcsolatból és az irántuk való engedelmességből. "Elsősorban rájuk tartozik, hogy a Lelket ki ne oltsák, hanem mindent mérlegeljenek, és a jót tartsák meg", hogy minden karizma a maga sajátosságával és komplementaritásával működjön együtt, "hogy használjon" (1Kor 12,7).” (KEK 801)
Feladat a mai napra: Hálát adok Istennek a Szentlélek kegyelmeiért, amiket én kaptam és amiket mások kaptak, mivel „a karizmákat hálával kell fogadnia annak is, aki kapja, de az Egyház minden tagjának is”. Bocsánatot kérek azokért a pillanatokért, amikor irigykedtem valakinek karizmájára. Kérem Isten segítségét, hogy nagyobb alázatossággal, örömmel használjam adományait az Egyház építésére és az emberek javára.

2013. június 14., péntek

Június 14.



Kor 3,16-17; 2Kor 6,16       (Az Egyház - a Szentlélek temploma)
Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, s az Isten Lelke lakik bennetek?Aki lerontja az Isten templomát, azt Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis szent, s ti vagytok az.
Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Márpedig mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogy Isten mondja: Közöttük lakom majd és közöttük járok, az Istenük leszek, ők meg a népem.

„"Ami a szellemünk, azaz a lelkünk a tagjainknak, az a Szentlélek Krisztus tagjainak, Krisztus testének, ami az Egyház." (Szent Ágoston: Sermo 268, 2). "Krisztus Lelkének mint láthatatlan principiumnak azt is tulajdonítanunk kell, hogy a test minden része mind egymással, mind a magasztos Fővel kapcsolatban van, mert a Szentlélek teljesen a Főben, és teljesen az egyes tagokban van" (XII. Pius: Mystici corporis enciklika). A Szentlélek az Egyházat "az élő Isten templomává" teszi (2Kor 6,16, vö. 1Kor 3,16-17; Ef 2,21). "Ez az isteni ajándék az Egyházra bízatott. (...) Benne tétetett le a Krisztussal való közösség, azaz a Szentlélek, a romolhatatlanság foglalója, hitünk megerősítése, az Istenhez vezető égi létra. (...) Ahol az Egyház, ott van Isten Lelke is; és ahol Isten Lelke, ott van az Egyház és minden kegyelem." (Szent Ireneusz: Adversus haereses 3, 24, 1).” (KEK 797)
„A Szentlélek "tekintendő a test minden részében mindenfajta élet- és valóban üdvös tevékenység principiumának" (XII. Pius: Mystici corporis enciklika). Sokféle módon tevékenykedik az egész test épülésére a szeretetben (vö. Ef 4,16): Isten Igéje által, akinek "van hatalma építeni" (ApCsel 20,32), a keresztség által, mellyel Ő alkotja Krisztus testét (vö. 1Kor 12,13); a szentségek által, melyek gyarapítják és gyógyítják Krisztus tagjait; az "apostolok kegyelme által", mely "kiemelkedik" az Ő ajándékai közül, az erények által, melyek segítenek jót cselekedni, végül sokféle különleges kegyelem által (melyeket karizmáknak neveznek), melyekkel Ő teszi "alkalmassá és készségessé" a hívőket "különféle tevékenységek vagy hivatalok vállalására az Egyház megújhodása és továbbépítése érdekében".” (KEK 798)
Feladat a mai napra: Azzal a tudattal élek ma, hogy bennem lakik az Isten Lelke, hogy Isten temploma vagyok. Arra figyelek, hogyan akarja a Szentlélek láthatóvá tenni az Egyházat rajtam keresztül.