XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2019. november 30., szombat

November 30.


1 Tesz 4,13-18 (az eucharisztikus áldozatot az elhunyt hívőkért is fölajánlják)
13Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. 14Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt. 15Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. 16Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, 17azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. 18Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel!

Az eucharisztikus áldozatot az elhunyt hívőkért is fölajánlják, "a Krisztusban elhunytakért, akik még nem tisztultak meg teljesen"1, hogy beléphessenek Krisztus világosságába és békéjébe. "Bárhol helyezzétek el ezt a testet: semmi aggodalmatok ne legyen miatta; csak arra kérlek titeket, hogy az Úr oltáránál emlékezzetek meg rólam, bárhol lesztek."2 "Azután (az anaforában) az elhunyt szent atyákért és püspökökért, és általában a közülünk elhunytakért (imádkozunk); mert hisszük, hogy ez nagyon javára válik azoknak a lelkeknek, akikért imádkozunk e szent és félelmetes áldozat színe előtt. (...) Mi magunk is könyörgéseket ajánlunk föl Istennek az elhunytakért, még ha bűnösök voltak is, (...) a bűneinkért föláldozott Krisztust ajánljuk föl, engesztelvén Istent, az emberek barátját mind értük, mind önmagunkért."3(KEK 1371)
Szent Ágoston csodálatos szintézisbe foglalta e tanítást, mely arra késztet, hogy egyre teljesebben vegyünk részt Megváltónk áldozatában, amit az Eucharisztiában ünneplünk: "Az egész megváltott közösség, azaz a szentek gyülekezete és társasága Istennek fölajánlott áldozat lesz a nagy Pap által, aki önmagát is fölajánlotta értünk a szenvedésben, hogy ily nagy Fő teste lehessünk a szolga alakja szerint. (...) Ez a keresztények áldozata: „Sokan egy test vagyunk Krisztusban” (Róm 12,5). Amit az Egyház az oltárnak a hívők számára is ismert szentségével gyakorol, ahol megbizonyosodik arról, hogy abban, amit föláldoz, önmaga áldoztatik föl."4 (KEK 1372)
Feladat a mai napra: A következő szentmisét egy elhunyt hozzátartozómért ajánlok fel és imádkozom érte.
1 Trienti Zsinat, 22. sessio: Doctrina de ss. Missae Sacrificio, 2: DS 1743.
2 Szent Ágoston: Confessiones 9, 11, 27: CCL 27, 149 (PL 32, 775); Szent Monika szavai halála előtt Szent Ágostonhoz és testvéréhez.
3 Jeruzsálemi Szent Cirill: Catecheses mystagogicae 5, 9. 10: SC 126, 158--160 (PG 30, 1116, 1117)
4 Szent Ágoston: De civitate Dei 10, 6: CSEL 40/1, 456 (PL 41, 284)