Zsolt 119,153-160 (az igazságosság lényegében az Isten akaratára
való bizalomteljes ráhagyatkozás)
153Tekints nyomorúságomra és
ments meg, hisz nem feledkeztem meg törvényeidről. 154Képviseld
ügyemet és szabadíts meg, ígéreted szerint adj nekem életet!
155A gonoszoktól messze a
szabadulás, mert nem keresik tetszésedet.
156Irgalmad irántunk nagyon
bőkezű, Uram, végzésed szerint adj nekem életet!
157Sokan üldöznek és
szorongatnak, de törvényed mellől nem tágítok.
158A gonoszokat nézem és
megborzadok, mert egyáltalán nem nézik szavad.
159Nézd, Uram, én szeretem
parancsaidat, ezért irgalmadban tartsd meg életem!
160Szavaid eleje és vége
igazság, igaz ítéleted örökre érvényes.
„Ebben az összefüggésben érdemes
felidéznünk az igazságosság és az irgalmasság kapcsolatát. Ezek
nem egymással ellentétes értékek, hanem egy és ugyanazon valóság két
fokozatosan kibontakozó dimenziója, mely a szeretet beteljesedésében éri el
csúcspontját. Az igazságosság a polgári társadalom alapfogalma, amikor –
normális körülmények között – a törvényt érvényesítő jogrendről van szó. De
igazságosságon értjük azt is, hogy mindenkinek meg kell adni azt, ami neki jár.
A Bibliában sokszor hivatkoznak az isteni igazságosságra és Istenre mint
bíróra. Előbbin általában a törvény teljes megtartását, és minden jó izraelita
Isten parancsolataival összhangban álló magatartását értették. Ez a látásmód
azonban gyakran legalizmushoz vezetett, elhomályosította és elkendőzte az igazságosság
eredeti értelmét. A legalizmus elkerüléséhez emlékeznünk kell arra, hogy a
Szentírásban az igazságosság lényegében az Isten akaratára való bizalomteljes
ráhagyatkozás.”[1]
Feladat a mai napra: Elgondolkozom
azon, mit jelent számomra a törvénynek a megtartása és hogyan élem meg:
szívesen teszem, szeretetből vagy inkább kényszerítve, mert tennem kell? Ha
elmélkedem a mai zsoltáron, hogyan látom a zsoltárosnak a törvényhez való
hozzáállását? Mit szeretnék esetleg abból tanulni? Felírom magamnak.